Martin sokat sakkozott és különösen a végjátszmákat szerette. Az utolsó szakaszt, amikor már elszánt küzdelem folyik és az egyik fél egyetlen könyörtelen lépéssel mattot adhat ellenfelének. Martin nyolcvankét éves volt, egy ideje már kerekes széken közlekedett. Az öregek otthona akadálymentesítve volt, így hát ő meg a többi gurulós bárhová eljuthatott. Most is éppen a negyedik emeleti kis teraszon ült, előtte az asztalkán sakktábla. De nem ezzel foglalkozott, hanem a szék kerekeit olajozta, nehogy nyikorogjanak. Nesztelenül kell gurulniuk, hamarosan! Hétköznap itt munkások dolgoztak, a korlátot újították fel. Ma szombat volt, a munkások nem jöttek. A hiányzó korlát helyére csak egy piros-fehérre festett lécet tettek. Martin egyedül volt a teraszon, tehát nyugodtan gyakorolhatott. Gyorsan tekert, a kézi hajtású tolószéke valósággal száguldott, de amikor elkapta erős kezével – egykor tengerész volt – a kocsi azonnal megtorpant. Ez fontos, tudta. Valérie, az igazgatónő egy nyomorult, becstelen alak. Ha nem nő lenne, talán az otthon lakói közül valaki már végzett volna vele. Rosszindulatú és kapzsi nő. Sápot szed a konyhán, az ápoltak keveset kapnak enni, az értük fizetett állami támogatásokból, a „fejpénzből” is levon valamilyen ürüggyel egy kisebb összeget. Martin tudta: sok kicsi sokra megy. Valérie az ellenségük, tudták ezt az otthon lakói. De ki tehetne bármit is? A legfiatalabb is hetvenöt, a legidősebb meg kilencvennégy. De Martin már rájött, mit kell tennie. Szombaton koradélután, bár nincs munkaidő, Valérie mindig beugrik egy fél órára és átszaladt az egész intézeten. Lifttel feljön a negyedikre, majd a lépcsőn megy lefelé, minden szinten benéz a szobákba, a közös helyiségekbe. Tehát ma is ide fog jönni. Bizonyára azzal henceg a feletteseinek, hogy ő még szombaton sem hagyja magára az „öregeit”. Hamarosan hallotta a folyosóról a lift csengettyűjét. Felkészült. Az asztal mellé gurult és úgy tett, mint aki a sakktáblát nézi. Az igazgatónő keskeny arcán ott ült a vágy, hogy találjon valamit, ami szabályellenes, valakire rászóljon, megalázhasson egy öreget. - Maga minek ül itt a szeles teraszon? – mordult a férfira. Martin fel sem nézett, csak a korlát felé intett: - Inkább azt nézze meg, mit műveltek a munkások! Valérie a korláthoz ment. Kicsit ki is hajolt. Miről beszél ez a vénség? Az öreg már sebesen és zajtalanul száguldott feléje, hátulról. Valérie semmit sem látott, megfordult volna, hogy felelősségre vonja Martint, a kerekesszék elérte a combját. Martin lendülete igen nagy volt. A vékony deszka máris eltört. A korláttal együtt zuhant Valérie éles sikoltással. Martinnak az utolsó pillanatban sikerült lefékeznie a széket – a kis első kerekek alól már majdnem elfogyott a beton… Akkor visszatekert gyorsan. Fogta a sakktáblát és behajtott a szobájába. Mire az első ember felszaladt a lépcsőn, Martin odabent tanulmányozta a végjátékot. Kevesen tudják, hogy egy, a játszma végén elvégzett helyes lépés mindent megváltoztathat!