Tavasszal Paul már biztos volt benne, hogy Marcia, a felesége megcsalja.
Jó ideje ezer jelét tapasztalta, hogy valami nincs rendben az asszony körül. Ámde sohasem sikerült meglátnia azt a másik férfit. Marcia olykor kimaradt este, megesett, hogy csak hajnalban jött haza, taxival. Paullal már egy ideje nem éltek együtt, de a férfi nyugtalansága nagyon is érthető volt. Mi lenne vele Marcia nélkül? Ezt a legtöbbször végig sem merte gondolni. Sokat veszekedtek és eljött az a nap, amikor Paul nem bírta tovább. A fejébe lassan, de biztosan befészkelte magát a gondolat: csak egyetlen módon menekülhet a kelepcéből: ha megöli a feleségét. Eleinte szokatlan volt a gondolat, de később kezdte megszokni, egy idő után meg már kifejezetten tetszett is. A döntése hát megszületett. Hamarosan már kinézte azt a helyet is, ahol végezni fog Marciával. A város szélén álló házuk közelében kanyarodott a vasútvonal a nagy sziklák alá, turistaösvény vitt fel a meredély szélére. A százméteres sziklafalról letekintve oly aprónak, szinte gyerekjátéknak tűnt egy-egy elhaladó vonat.
Paul egyik délután azt mondta asszonyának: ideje megbeszélniük a jövőt. Elváljanak-e, és hogyan? Javasolta, menjenek sétálni, talán fel az ösvényen, ott nyugodtan beszélgethetnek, a szomszédok nem hallják őket. Hát fel is mentek az ösvényre, bár nyugodtnak nem lehet nevezni a beszélgetést. Marcia beleegyezett, látszott, már őt is régóta nyomasztotta ez a felemás helyzet. Kis időt kért, felöltözött és mentek. Paul nem tudhatta, hogy Marcia valakinek küldött egy SMS-t. Mire a meredély szélére értek, ott tartottak, hogy az asszony el akart válni, Paul nem. Hiszen mindenét elveszítené, mert a közös vagyon szerény volt, évek óta Marcia hozományának kamataiból éltek. Csak úgy marad minden az övé – tudta jól – ha a felesége hirtelen meghal. Egyiküknek sem volt végrendelete. Ha bármelyiküknek vége lesz, a másik örököl utána.
Alkonyodott már, mire a sziklafal legmagasabb pontjára értek. A vitájuk is ott ért a csúcspontra – Marcia végre férje arcába vágta: elege van abból, hogy Paul az ő pénzéből él, ahelyett, hogy dolgozna! De a legrosszabb az a pillanat volt, amikor Marcia kereken kijelentette, sőt szinte belekiáltotta a nagy hegyi csöndbe: igenis, van valakije, és ha elválnak, majd azzal fog élni!
Ez volt az a pillanat, amikor Paulban is felment a pumpa. De azért nem nagyon veszítette el a fejét. Sőt, minden pontosan úgy történt, ahogyan tervezte. Marcia talán észre sem vette, hol állnak? A meredély szélén vitatkoztak éppen, Paul körülnézett, senkit sem látott. Hirtelen megtaszította Marciát, és az asszony a szikláról a mélybe zuhant. Sikoltása még másnap is Paul fülében csengett, amikor bejelentette a rendőrségen, hogy a felesége délután elment sétálni és nem tért haza, nyoma veszett. Keresni kezdték, megtalálták, Paul gyászruhát öltött és szomorú képet vágott. Mindenki részvétét nyilvánította. A „bánatos férj” szerepébe egészen beleélte magát. Éppen a temetést intézte, amikor felhívta egy ismeretlen férfi:
– Ott voltam és láttam, mit tettél. Sokba fog ez neked kerülni. Ma este nyolckor várlak ugyanott. Ha nem jössz el, megyek a rendőrségre és elmondom, hogyan lökted le a feleségedet...
Paul megremegett. És még este nyolckor is remegett, amikor felment a meredély szélére. Zsarolni fogja az ismeretlen, ebben biztos volt. Vajon mennyit követel majd? És hogyan lehetne őt átverni?
A meredélynél nem várta őt senki. Már nagyon sötétedett. Paul tanácstalanul állt. A neszt túl későn hallotta meg – amaz mezítláb érkezett, zajtalanul termett Paul hátánál. A taszítás erős volt. A férfi üvöltése még hallatszott egy ideig a mélyből, aztán nagy csönd lett.
A férfi ott fent a sziklafalon halkan mondta, csak önmagának:
– Szegény drága Marciám, megbosszultalak. A világ azt hiszi majd, bánatos férjed nem tudott nélküled élni és megölte magát ugyanott, ahol te elvesztél – lenézett a sötét mélységbe, egy pillanatra ő is érezte a mélység vonzását, Marcia hiányát. Aztán hátrálni kezdett és eltűnt a sziklák között.