Az Úr 1637. esztendejében, ősz elején lépett Malchior mester II. Roland király szolgálatába.
Malchior a kályhák és kandallók értője volt az egész királyságban. Ami azért nem volt olyan nagy terület. Aki gyalog nekieredt reggel, estére már el is érte a kis ország határait. Egy hegyektől körülvett völgyben terült el a főváros. A nyáron is havas csúcsok között több hágó vitte az utakat külföldre.
Malchior feladata volt segédeivel fűteni a királyi palotát. Volt egy nagy faraktár hátul a szolgák udvara mögött. Nagy fűrészekkel kellett előbb feldarabolni az erdőkből hozott rönköket, aztán a favágótönkökön aprítani, majd nagy kosarakban behordani a kandallókhoz, kályhákhoz. Különösen arra kellett ügyelni, hogy Roland király szobájában déltől hajnalig lobogjon a tűz. A király nagyon fázós volt. Malchior hallotta a belső szolgáktól, hogy az esti utolsó kosár fát nemegyszer maga a király dobálta be a kandallóba, hogy ne fázzon akkor sem, ha már lefekszik.
Malchior már egy éve volt a fűtés mestere a palotában. Nyáron csak aprították a fát a segédek, olykor ő is dolgozott a hatalmas baltákkal. Amint beállt az ősz, a fűtők mestere elosztotta a fát a palota tizennégy kályhájába. Gondoskodott róla, hogy emberei kiszedjék a hamut, aztán megrakják a kályhákat úgy, ahogyan tanította nekik. Csak miután ő megnézte és rábólintott, gyújthattak be egy-egy kályhába.
Azon a télen nem sok hó esett, de elég hideg volt ahhoz, hogy a király is fázzon néha. Meg is rótta Malchiort:
– Mester, legyen melegebb, különben neked lesz meleged!
A fűtő tudta, mit jelent a fenyegetés: Roland országában az engedetleneket máglyára vetik. Vagy húsz évvel korábban, amikor Malchior még kisfiú volt és gombát szedett az erdőben, Roland poroszlói elhurcolták a szüleit. Állítólag lázították a parasztokat. Később megtudta, hogy mindkettejüket máglyán égették el. Akkor a kisfiú megfogadta, hogy egyszer végez a királlyal.
De bosszúját sokáig kellett halogatnia. Tizenkilenc évvel később, miután már ügyes fűtőmester lett, juthatott csak be a palotába. Ki emlékezett már arra a régi esetre? És Malchior nevét sem kérdezte senki. Fűtő volt, és nem több.
A bosszú parazsa ott izzott a lelkében. Nem feledhette, kit szolgál. És már készült is rá, hogy végezzen a királlyal.
Nyomorúságos szolga-szobájában elég hideg volt, itt nem fűtöttek. „A fűtő fázik”, gondolta kesernyés mosollyal. Tudta, a bosszúját csak télen lehet végrehajtani. Amikor elcsöndesedett a szolgaház, bezárta az ajtót és gyertyafénynél dolgozott. Egy-egy fahasábot éles késsel óvatosan kettévágott, aztán kivájta a belüket, de a két végén mindent úgy hagyott, ahogyan volt. Amikor az üreges darabokat ismét összeillesztette, senki sem vehette észre, hogy azok már nem olyanok, mint a többi hasáb. Szabálytalanok, rücskösek, baltával daraboltak: tűzre valók!
Bizony tűzre, gondolta a fűtő, és minden este faragott egy kicsit. Végül volt már nyolc ilyen darabja. Egy este kinyitotta a bőrzsákot, amit egy vászonzsákban hozott magával. Azt hitték, a holmija van benne, és ez így is volt. Most kitöltötte belőle a puskaport, amit régen gyűjtött össze. Utána enyvvel bekente a fél darabok szélét és összenyomta őket. Remekül megragadt, és szemre senki sem különböztette volna meg őket más fáktól.
A királyi szobába csak Malchiornak volt bejárása a fűtők közül. Minden reggel, amikor a király már nem volt ott, ő hamuzott ki, építette fel a kis máglyát, és csak délben gyújtotta meg a tüzet. Roland király ebéd után ott fogadta vendégeit és főembereit, ott tanácskozott velük. Este pedig a fűtő még utoljára hozott egy nagy kosár fát – azt a király már maga dobálta a tűzre, hogy éjjel se fázzon.
December havának első napjaiban még mindig nem esett le a hó, de csikorgó hideg volt. A fűtők egész nap dolgoztak. Malchior délután alaposan befűtötte a király szobáját, de estefelé már csak gyengébb, vékonyabb fát vitt be. Ezek leégnek, mielőtt a király lefekszik. Este, amikor a fűtő utoljára jelent meg a szobában, Roland valami iratot olvasott. A fűtő nagy kosárral hozott éjszakára. De a kosár alján nyolc különleges fahasáb hevert. Ami ott van benne, azokat Roland király egyszerre szokta bedobni, hogy sokáig tartson a tűz.
Malchior még egy pillantást vetett a királyra, remélte, utoljára látja. Aztán hátrament a szolgák udvarára. A megtakarított pénzéből aznap reggel vett egy lovat meg egy nyerget. Most ráült és lassan elhagyta a palota környékét. A hó még nem esett, de sötét felhők gyülekeztek. Ha megered, betakar minden nyomot. Sok hágó van a hegyekben, ki tudná, merre ment..?
Már magasan járt, többször visszanézett. Csak fényeiről sejthette, hol van a város. Aztán egyszer éppen hátranézett, amikor éles fény villant fel. Egy pillanatra bevilágította még az eget is. A palota maradék falaira hulló hatalmas kődarabokat… Malchior mester a szülei arcát látta maga előtt. Megpaskolta a lova nyakát:
– Gyí, lovacskám! Reggelre idegen földön leszünk. És ilyen kemény télen bizonyára ott is szükség lehet egy nagyon, nagyon jó fűtőre!