Yates hadnagy és társa, Burt őrmester a hangár mellett álltak. A sportrepülőtéren egyre-másra szálltak fel a gépek. Mások meg akkor értek földet. Szombat délelőtt volt, és a parkoló is hamar megtelt. Tiszta, napfényes idő volt, könnyű széllel. Yates sejtette, ez ideális a repüléshez. Egy négyszemélyes kis gép gördült el mellettük éktelen zajjal, a kettes kifutó felé igyekezett. Burt látni vélte a levegőben a légcsavart is, bár ez hihetetlenül gyorsan forgott.
Manuela tudta, hogy őt keresik, de nem futott el. Megtehette volna, kis kocsija a parkolóban várakozott és John egy órával ezelőtt a füle hallatára hívta ki a rendőröket. Most a napernyő alatt ült, amit a lakókocsiban berendezett büfé tulajdonosa tett a fűre rakott asztalai fölé. Burt halkan mondta, miközben ők ketten közeledtek a büféhez:
– Öregem, milyen csinos! Nem lehet több húsznál. Mit nem adnék érte, ha az enyém lehetne! Ez a John egy hülye, ha védelmet kér ellene.
Yates nem volt ilyen optimista:
– Arról szól a feljelentés, hogy ez a lány életveszélyesen megfenyegette. John egykor jóban volt vele, de most már nem. Menyasszonya van, és azt kéri, beszéljünk a lánnyal: menjen haza és hagyja őt békén.
– Ha én lennék a menyasszonya, én sem örülnék egy ilyen vetélytársnak.
Még oda sem értek, amikor Manuela kihúzott két széket:
– Parancsoljanak, uraim, itt beszélgethetünk.
– Honnan tudta, hogy önt keressük?
Manuela finoman metszett arcából csak úgy sütött a fekete szempár. Fekete volt a haja is, a bőre meg kicsit sárgás. Indián, értette meg Burt. Yates azt is tudta, hogy dél-amerikai.
– Miss Gonzalez, panaszt tett önre a volt barátja.
– John nem tudja, mit kockáztatott ezzel – így a lány komoran. Burt őrmester rákérdezett:
– Tényleg megfenyegette őt?
– John a szerelmem volt, örök hűséget fogadtunk egymásnak. De két hónap után elege lett belőlem. Durván elküldött. Azt mondtam, maradjon velem, különben meghal. De ő azt az ostoba kis szőkét választotta, mert annak gazdag a családja.
– Ön külföldi, de annyit tudnia kell, hogy nem szabad életveszélyesen megfenyegetnie senkit – kezdte volna Yates a kioktatást. De Manuela a háta mögé intett:
– Látják ott azt a piros-fehér gépet? Most száll fel. John ül benne azzal a szőkével. Ha akarom, nem térnek vissza élve.
– Bombát rejtett el a gépen? – Yates már szaladt volna szólni, bár látta, a gép éppen elszakadt a földtől és egyenletesen emelkedik. Hamarosan körözni kezdett a reptér fölött. John nyilván eldicsekszik a menyasszonyának, milyen jól vezet repülőgépet.
– Az Andokból jöttem és minden ősöm törzsi varázsló volt – Manuela komoran nézett rájuk – Nekem nem kell bomba ahhoz, hogy lehozzam őket.
– Ezt kétlem. Hiszen maga itt ül, a gép meg ott van fent – Burt elhúzta a száját. Yates viszont hirtelen valami hidegséget érzett, ami a lányból áradt. Manuela Gonzalez is a hadnagyot nézte. A két szempár találkozott és egymásba mélyedt. Az a gép alig hallható zümmögéssel körözött a röptér fölött.
Manuela nem is válaszolt az őrmesternek. Yates úgy érezte, hirtelen kiszáradt a szája. Valami áramlott a fejébe – a lány agyából. Minden bizonnyal azért történhetett így, mert Manuela is ezt akarta. Yates fejében kezdett kirajzolódni egy kép. Nagyon megdöbbent, amikor felfogta, hogy egy gép belsejét látja. Alkatrészek százai forogtak, mozogtak, csövekben benzin és olaj áramlott… Nem lehettek kétségei, mi az.
– Ne tegye! – suttogta. Burt nem is hallotta. Manuela még mindig a hadnagy szemébe nézett, aztán csak annyit mondott:
– Ha a szerelme becsapja, elüldözi, rendőröket küld magára… mit tesz a helyében?
A kép, ami Manuela szemén át a férfiba sugárzott, most leszűkült egyetlen apró részletre. Egy vékony fémcsőre, amiben benzin áramlott a tankból a motorba. Az anyag mintha fáradt, vékonyodott volna…Yates nehezen lélegzett, nem szólhatott. A kis cső a szeme láttára repedt meg, vékony sugárban fecskendezett ki a benzin, a gőze a forró alkatrészek között azonnal belobbant…
Valaki kiáltott. Burt felkapta a fejét. A magasban tűzgolyó lobbant, és kezdett zuhanni. Yates szíve majdnem megállt. Nehezen szabadult Manuela tekintetéből. A lángokban álló géproncs akkor csapódott a földbe. Nők sikoltoztak, szirénázva indult egy tűzoltóautó. Burt álla leesett.
Manuela felállt:
– Az áruló és cinkosa meghalt. Van még kérdésük, uraim? A Flower Motelben lakom.
A két férfi hallgatott. Manuela könnyed léptekkel ment a parkoló felé, hátra sem nézett. Burt kérdezte volna: „Hagyjuk elmenni? Hiszen ő tette”, de belátta, bizonyítékok nélkül mit sem tehetnek. És bizonyíték nem lesz, hisz baleset történt.
Yates még a lány után nézett. Veszélyes nő. Annak lesz a társa, aki szeret veszélyesen élni, nagyon szeretni, semmit meg nem bánni. Tudta, fogja még látni azt a fekete szempárt. Ha nem itt és most, hát valamikor a közeli jövőben. A Flower Motelben. Talán még ma este.