Kolter negyvennégy évesen, három évi házasság után halt meg. Betegség vitte el. Bár a barátai, akik ezután szombat esténként nélküle mentek a teke-klubba, hogy a golyók gurítgatása ürügyén egy jót sörözzenek – azt mondogatták, a betegség neve: Miriam. Merthogy nem kedvelték az asszonyt, akit Kolter másodjára feleségül vett. Az első felesége autóbalesetben veszett oda. A kisfiúk, aki közben kamasszá serdült, nem állhatta a mostohaanyját, az sem őt. De mert Kolter elég vagyonos ember volt és az üzletében ők is részt vállaltak, sőt az alaptőke jó részét éppen Miriam hozta a házasságba, félretették a személyes ellentéteket. Miriam is dolgozott Kolter nagy virágkertészetében, ahol vakáció idején a tizennégy éves Brent is segédkezett. A kertészet egy sebes vizű folyó mellett terpeszkedett, az üvegházak csillogtak a napon, munkások sürgölődtek, kamionokba rakták a vágott virágokat, palántákat cserepekbe ültettek ezerszám. Kolter hétfőn halt meg, pénteken temették. Vasárnap a kertészet elnéptelenedett. A kaput bezárták, az üvegházak tetején nyitottak pár szellőzőt. Miriam vastag szemöldökű, hangos és meglehetősen erőszakos nő volt, a munkások sem szerették. Brent olykor félt is tőle. Azon a délutánon Brent kiment a folyó felőli oldalra, ahol egy keskeny kőfal lógott ki a víz fölé. A fiú az életén töprengett. Apa halála megnehezítette a sorsát. Nem voltak más rokonai. Talál-e módot arra, hogy együtt éljen Miriammal, aki nem kedveli őt? Miriam is arra sétált. Azon töprengett, hogyan tovább? Mi köze neki az idegen nő kölykéhez? Minek neveltesse, ha még csak nem is rokona? Valahogyan szabadulni kéne tőle! Lám, ott ül fent! „Majd azt mondom, apja halála úgy megviselte, hogy a folyóba ugrott?” Feljött a falra, lassan közeledett a gyerekhez. Brent rosszat sejtett, felállt, mielőtt az asszony odaér. Lenézett a mélybe, ha leesne, túlélné? A víz nem ártana neki. De sok a kiálló szikla, az évezredek alatt simára mosott kő. A nap hirtelen elment, fekete felhők jöttek. Miriam nagy léptekkel közeledett, körülnézett, látja-e őket bárki is? De néptelen volt a kertészet, a folyó túlpartján a mezőn sem látott senkit. Nem szavakkal beszéltek. Miriam csak közeledett nagy lendülettel, mint egy tank. Brent megtehette volna, hogy futásnak ered. Biztosan gyorsabb lett volna, mint az asszony, akit magában csak „banyának” hívott. Miriam az összenőtt, fekete szemöldökével, a vastag ajkával… „Apának mi tetszett rajta? A pénze”, futott át a fiú fején. Miriam arca eltorzult a dühtől. Szabadjára engedte az érzéseit, hiszen nem volt már itt a férje,aki megfékezhette volna. Brentnek támadt egy ötlete. Talán ez segít..? Úgy tett, mint aki megijedt, még sírás-szerű hangot is kiadott, csakhogy Miriam elhiggye, megrémisztette őt. Sarkon fordult és ügyetlen mozdulatokkal szaladni kezdett, botladozva, mint aki nemcsak fél, de maga is biztos benne, hogy elkapják. Miriamban felébredt az ősi ösztön. Menekül az áldozat, fut a zsákmány, utána! Kirobbanó erővel indult a gyerek után. Tudta, hogy utoléri, hiszen háromszor akkorákat lép, és különben is ő az erősebb, az okosabb, a felnőtt! De amikor már elérte volna, kinyújtotta a kezét, hogy elkapja a kis girhes kölök nyakát – Brent váratlanul leguggolt és mindkét kezével megkapaszkodott a kőfal szélében. Miriam már nem tudott lefékezni, megbotlott a gyerek hátában, elvesztette egyensúlyát… Mohó ujjai a levegőt markolták. Brent reszketett, de amikor hallotta az asszony távolodó sikolyát, kicsit megnyugodott. Miriam a folyóba, egy kőre zuhant. Azonnal meghalhatott, mert nem mozdult. Ám a sodrás levitte őt a lapos kőről és olykor megpörgetve vitte magával, míg el nem tűnt a kanyarban. „Aki másnak vermet ás..”, gondolta Brent, és még sokáig ült a kőfalon.Most sokkal jobban érezte magát, mint korábban. Az sem zavarta, hogy a fekete felhőkből nagy koppanásokkal megindult az eső, áztatta az arcát.