Bertold Sachs egész életében titkosügynök volt. Húszévesen kezdte, és négy évtizeden át gyakorolta a szakmát. Végül a lehallgatások mestereként tartották számon a „cégnél”. Rengeteg bevetésben vett részt. De hát az évek gyorsan múltak. Most, immár közel a hetvenhez, ősz hajú, lassuló mozgású, sokat kertészkedő, ártalmatlan öregember benyomását keltette. Csak a szeme, az élénk tekintete volt még a régi. Hat éve nyugdíjban, kicsit unatkozott, hát jobb elfoglaltság híján gyakran figyelte a környezetét. Nem tudott kibújni a bőréből. Most is gyanakodva lesett, ellenséget keresett. Talált.
Például ott volt az a fiatal házaspár a baloldali szomszédban. Még csak nemrégen költöztek be az olcsóbb, kisebb házba. Bérelték a lakást, kevés bútorral is megelégedtek, olcsó kocsin jártak. Mégis, mindig volt pénzük, jófajta ételeket hoztak haza, idegen borokat nyitottak esténként, hosszan poharazgattak. Bertold maga sem tudta, mi keltette fel a gyanúját. Csak az ösztön? De ahogyan múltak a hetek, egyre nyugtalanabbul figyelte a párt. Távcsővel leste lesötétített szobájából, ha a kertben vagy a teraszon beszélgettek. Néha megpróbálta leolvasni ajkukról a szavakat. Többször úgy rémlett, az ő nevét mondják. Túl sokszor néztek az ő háza felé… Egyszer rajtakapta őket, hogy a két ház közötti sövényen át őt lesik. Persze Bertold úgy tett, mint aki teljesen gyanútlan. Lehet, hogy csak kíváncsiak, nyugtatta magát, sikertelenül. Mert gyanús volt az is, hogy egyikük sem dolgozik. Túl sokat vannak otthon!
Felment a netre és ott keresgélte a Janossen-házaspárt. Nyomukat sem találta. Nocsak, tán hamis papírokkal élnek? – kérdezte. Már-már szólt volna ma is aktív, fiatalabb kollégáinak, majd úgy döntött: legyen ez az ő ügye. Talán az utolsó az életében.
Látta, hogy amazoknak van egy macskájuk. Nyakörves, kényes jószág, szelíd perzsacica. Amikor a szomszédok nagynéha elmentek valahová, a macska a kertben kószált. Bertold átcsalta, finom falatokkal kínálta, majd visszaengedte a sövény alatt. Amikor harmadszor, már magától jött a macska, Bertold levette eredeti nyakörvét és egy ugyanolyant csatolt a helyére. A szíjban észrevehetetlen, gombostűfejnyi kis mikrofon lapult, az éppen olyan kicsi rádióadóval és pár napra elég energiával.
Este feszülten hallgatta a vevőkészüléket. Előbb a macska életének szokásos zajait hallotta, aztán boldog dorombolást és becézést – már együtt volt a Janossen-család. Még később pedig – Bertold a lesötétített lakásban ült, keze a hangfelvevő gombján – végre meghallotta, amit akart. A nő beszélt, és minden szavát itta a digitális hangfelvevő ebben a lakásban:
– Most már nem várhatunk sokáig. Legfeljebb két napig. Végeznünk kell az öreggel. Ideje, hogy megfizessen a nagyapámért.
A férfi helyeselt, és már mondta is:
– Az öreg Kermen húsz évet ült, és a börtönben halt meg. Igazán jobb sorsot érdemelt volna. No, mi majd kiegyenlítjük a számlát.
Kermen! Bertold tudta már, honnan fúj a szél. Kermen egy nyomorult terrorista volt, akit ő buktatott le. Négy évig járt a nyomában, míg megszerezte a terhelő bizonyítékokat. Kermen fel akart robbantani egy kormányépületet, ha sikerül, legalább száz halottat hagy maga mögött. Már mindent előkészített, amikor Bertold jelzésére a hatóságok közbeléptek. Szóval a lány az unokája? Csak így, magától Kermentől ismerhette meg a hadbíróság zárt tárgyalásának anyagát. Innen tudja, ki buktatta le a nagyapját.
– Jó lesz a méreg? – kérdezte a férfi.
– Persze. Hajnalban hozok tejet, preparálom, és amikor a tejesember az öreg ajtaja elé teszi az üveget, máris odakúszok és kicserélem. Ilyenkor elég sötét van még hajnalban, senki sem fog észrevenni. Utána máris elköltözünk, és bottal üthetik a nyomunkat. Így lesz a legjobb.
„De nem nekem”, rendült meg az öreg. Hát ez ilyen egyszerű? Ezeknek mit sem számít egy ember élete. Kermen tényleg terrorista volt, megérdemelte a börtönt. „De én nem érdemlem meg a halált, még nem!” – lázadt benne valami.
Elképzelte, hogy éjszaka pár furgon hajt a közelbe. Talán az ő lakásában is lesz egy volt kolléga. Amint elmegy a tejesember, rejtekből filmre veszik, ahogyan az a nő kicseréli a tejesüveget… Amit idehoz Bertold ajtaja elé, az lesz a bizonyíték a tárgyaláson. Ő meg majd nem ad életjelet, és ha a kedves szomszédok odalopóznak az ablakához, képes lesz mozdulatlanul feküdni a padlón… Fülében a gombnagyságú mikrofonnal. A figyelők mindig közvetítik neki, mi történik. És amikor a kedves szomszédok elmennének, hirtelen tele lesz a környék civil ügynökökkel és egyenruhás rendőrökkel… Istenem, de szép is lesz! Majdnem olyan, mint amikor azt a Kermert elkapták.
A keze nem reszketett, amikor tárcsázta a megfelelő telefonszámot.