André elhatározása sziklaszilárd volt: azon a kerti partin végez a nagybátyjával. Aki meg is érdemli, hajtogatta magában. Sigismund bácsi rosszindulatú, kegyetlen ember. André az egyetlen rokona, de nem múlik el hónap, hogy ne fenyegetné meg az unokaöccsét: kitagadja az örökségből, kihúzza nevét a végrendeletéből! A vagyonát százszor inkább a Vöröskeresztre hagyja, mondogatta ilyenkor, egy élet fáradtságos munkájával összeszedett pénzét nem fogja egy ilyen tehetségtelen alaknak adni, mint André, csak azért, mert rég halott fivére fia. Ami azt illeti, a fiatalember maga is tudta: eddig nem volt túl sikeres az életben. Az üzleti világban többször veszített, mint nyert, ahogyan a tőzsdén is. André tudta: az a fél millió euró, amit Sigismund hagyna rá, fényes életet biztosítana neki, és még dolgoznia sem kéne! Ez volt a legnagyobb vágya. A kerti partit egy jólmenő alkusz rendezte, üzletfelei és barátai jöttek el, no meg Sigismund, aki az alkusz háttérbe húzódó csöndestársa volt. André elég könnyen szerzett mérget, igaz, nem volt olcsó. Az utolsó háromszáz euróját adta érte, de remélte: ez lesz élete legjobb befektetése. Mondták: a méreg nem azonnal hat majd, Sigismund bácsi otthon lesz rosszul, éjszaka, és mire orvos elé kerülne, már vége is, hitte André. A partin legalább hatvanan voltak, csinos nők is jöttek, aligha mind üzletfelek. Sigismund bácsi a hátsó teraszon szivarozott, a dohányosokat ide száműzték. André megkérdezte, hozasson-e neki valami italt és mivel igenlő volt a válasz, hát ment. A pultnál az italos kikeverte a koktélt, elég sokan tolongtak. Ezért André remélte, senki sem látja, hogy a pohár fölé hajolva beleöntötte a kis fiola tartalmát. Lötyögtette még, majd az egyik pincér kezébe adta és mutatta, kinek lesz. A pincér ment is Sigismundhoz, az öreg levette a tálcáról az italt. Ekkor váratlan dolgok történtek. Két idegen férfi bukkant fel André mellett és megfogták a karját. Egy harmadik pedig egyszerűen kivette a poharat Sigismund kezéből: - Nyomozó vagyok, uram. Az a gyanúnk, hogy italát megmérgezték. Kérem a poharat, vegyelemzésre küldjük a rendőrségi laborba. A két társa ekkor a teraszra vezette a mit sem értő Andrét. - Ismeri azt az urat? – mutatott a nyomozó Andréra. Egy perc múlva világos volt, mi történt. Sigismund vörös arccal fogadkozott, hogy most már tényleg a Vöröskeresztre hagyja a vagyonát. Amikor Andrét megbilincselve, fejét lenyomva beültették egy autóba, kiszáradt szájjal kérdezte: - De hát honnan tudták? A nyomozó komoran magyarázta: - Nem magát figyeltük. A kis gyilkossági kisérlete egyszerű „melléktermék”. Bekameráztuk az egész partit, mert valaki megsúgta, hogy itt lesz egy körözött befektetési csaló; rá vártunk. Így láttuk az egyik monitoron, amint beleönti a mérget a pohárba. André kétségbeesve bámult maga elé. Valami azt súgta, ne az zavarja, hogy „melléktermékként” került a rendőrség horgára, sőt most már az elúszott örökség sem számít igazán. Ennél sokkal nagyobb bajban van.