Meglehetősen meredek volt a tető, az eresz pedig négy emelet magasan, legalább tizennyolc méterre volt a betonozott udvartól. Pierre számításai szerint, aki innen lezuhan, és pláne a fejére esik, az nem élheti túl.
Most már csak azt kellett elérnie, hogy Gloser, a háziúr feljöjjön vele a tetőre. Gloser örökké rosszkedvű és gyanakvó férfi volt, de mert maga is a házban lakott, sikerült rávenni, nézze meg közelről a leomlani készülő kéményt. Pierre járt már fenn, a kémény tényleg rossz állapotban volt, egy erősebb szélvihar ledönthette. A tető gerincén idevezető keskeny deszkajárdához nem építettek korlátot. Pierre csak négykézláb merte megközelíteni, amikor egy homályos alkonyon pár szerszámmal fellopózott. Remélte, senki sem látta, amint meglazította a régi, rozsdás szögeket. Csak ő tudta, hol kell azon a deszkán a bal oldalra lépni. Aki a jobb oldalra lép, az alól kibillen a deszka, és máris zuhan, Kicsi az esély, hogy elkaphat valamit.
Őszi délután volt, de még világos, a láthatár szélén akkor ment le a nap. Idefönt fújt a szél. Pierre előrement. Görcsösen vigyázott, hogy annak a deszkának a bal oldalára nehezedjen a testsúlyával. Közben valamit mondott Glosernek, a tájról, hogy oda nézzen. Glosert nem nagyon érdekelte a látvány a tetőről. Sok évente egyszer járt itt.
Pierre öt éve lakott a házban, tavaly elveszítette a munkáját, de ezt nem vallotta be. Egy ideig még tudta fizetni a lakbért Glosernek, aki még a rendesen fizető lakóit is lehordta sokszor, az apákat megszégyenítette gyermekeik előtt, az anyákat néha megtapogatta a lépcsőn, a gyerekekre vadul ráüvöltött, rettegtek tőle. Nem kért magas lakbért, ezért a lakók sokat lenyeltek tőle. De Pierre már három hónapja el volt maradva a bérrel, és Gloser az egész ház előtt megalázta. Gloser talán ezért pislogott gyanakodva, amikor tegnap Pierre előadta: a kémény leomlani készül, és ha a téglák valakit agyonütnek a ház mellett, akkor Gloser még börtönbe is mehet. Felajánlotta, hogy az elmaradt lakbér fejében egy kőműves barátja megjavítja. Ám meg kell mutatnia előbb, hogy tényleg omladozik a kémény.
Feljöttek a padlásra és a tetőkijáraton a deszkajárdára. A szél belekapott Pierre zakójába, de megőrizte egyensúlyát. Már a kéménybe kapaszkodott, amikor Gloser elindult utána. És persze a deszka jobb szélére lépett… „Istenem add, hogy lezuhanjon!” De nem zuhant le, csak dőlt a meredek tető felé. Egyik kezével elkapta a járópalló szélét. Pierre odalépett, hogy rátaposson a kezére és lezuhanjon – de lentről hangokat hallott. Állt ott néhány lakó, látták a dolgot. Pierre agyába villant: így nem tehet semmit, tanúskodnának ellene. Hát gyorsan az ellenkezőjére váltott: ő lesz a hős megmentő! Lehet, ha felhúzza Glosert, hálából megengedi, hogy élete végig ingyen lakjon itt? Feledve gyűlöletét, a szomszédok miatt nyújtotta ki a kezét. Gloser már alig bírta tartani magát, most elkapta a feléje nyúló kezet. Nagyot rántott rajta és Pierre utoljára még a gonosz tekintetét látta: „Öltél volna, de én öllek meg!” – üzenték a néma szemek.
Pierre egyensúlyát veszítve csúszott és az eresz sem fogta meg. Tizennyolc méterről fejjel a betonra, villant még bele, de egy pillanattal később már nem érzett semmit.