Az első osztályú kocsiból Gedder átlépett a másodosztályra.
Rövid volt az éjszakai szerelvény, mindössze négy vagonból állott. A kis vidéki szárnyvonalon ilyenkor éjszaka ezt sem töltötték meg az utasok. Clavel és Middert között nappal sincs sok utas.
Gedder ellenőrizte a jegyeket, a végén elérte a negyedik kocsi végét. A félhomályos peronon hajlott kis embert látott, aki szótlanul nyújtotta feléje a jegyét. A kalauz automatikusan elvette, megnézte, visszaadta, és csak akkor pillantott a férfi arcába.
Mintha villám csapott volna belé, megfordult, hogy ne kelljen látnia azt az arcot. A peron másik sarkába vonult. A szerelvény haladt az éjszakában, a kerekek ütemesen kattogtak. Gedder az ablakon nézett ki. Biztos volt benne, hogy Paller nem ismerte fel őt. Hiszen azóta huszonkét év telt el.
Gedder apja Paller cégénél dolgozott, autóalkatrészeket gyártottak. Az idősebb Gedder volt a könyvelő, minden számla átment a kezén. A fia akkor tizennégy, tizenhat éves volt, középiskolába járt. Csak arra emlékszik, hogy néha bement a gyárba, megvárta apját, akkor találkozott Pallerrel is. Apa sokszor nagyon idegesen jött haza a munkából, félhangon mesélte a feleségének, hogy Paller egyre sötétebb ügyekbe keveredik, hamis számlákkal dolgozik, gyanús pénzek folynak be és mennek ki…
Aztán amikor Paller lebukott, mindent Apára kent. Gedder máig emlékezik, hogy egy reggel rendőrök jöttek és Apát bilincsbe verve vitték el. Kiderült, lopott kocsik alkatrészeit is eladták a cégen keresztül. Apa ártatlan volt, de Paller mindent rákent, azt mondta, ő semmiről sem tudott, a gyanús pénzeket a könyvelője forgatta meg. A tárgyaláson Paller ügyvédei nagyon jók voltak, kimosták az ügyből, Apának meg csak egy kirendelt védő jutott, aki nem nagyon jeleskedett. Paller szabadon távozott a bíróságról, Apát nyolc évre ítélték. Nem bírta elviselni a szégyent, a cellájában felakasztotta magát.
„És ezért vagyok én ma csak egy kalauz”, gondolta most Gedder. Anyja nem tudta őt egyetemre küldeni, munkát kellett vállalnia, így Gedder már az érettségiig sem jutott el. Tíz évig hányódott, míg végre sikerült állást kapni a vasútnál. És most kalauz a Clavel és Middert közti éjszakai járaton; ezen a vonalon ez a legrosszabb beosztás.
Arra gondolt: mindjárt a hempertoni kanyarhoz érnek. Itt lassít a mozdony, a kerekek csikorognak, a szerelvény jobbkanyarban jár, baloldalon meredek a hegyoldal, itt-ott fákkal. Ha valaki ott esik ki a vagonból, a lejtő aljáig biztosan meghal.
Gedder agyában egymást kergették a gondolatok. Soha jobb alkalom nem lesz, lüktetett benne a felismerés. Éjszaka van, Paller maga jött az utolsó kocsi végébe, ha a kanyarban kinyitja az ajtót és kilöki ezt a szemlátomást gyönge kis embert, még a kiáltását sem hallani meg. Még az sem fog kiderülni, hogy egy vonatból esett ki! Ezzel bosszút állhat az egész elrontott életéért.
Már nem jártak messze a kanyartól. Gedder mélyet lélegzett, elszánta magát és megfordult. Otthonos mozdulattal lép az ajtóhoz, a döntő pillanatban kitárja, elkapja az áldozat két vállát, háttal maga felé fordítja, ne védekezhessen, erősen fogja és kilöki az ajtón,. Csak el kell határozni, csak erősen kell akarni! Bosszút, bosszút! – kiáltotta benne egy hang.
Akkor látta meg, hogy Paller egyik kézfeje hiányzik. Valami baleset érhette. Látta a férfi tekintetében azt az alázatos félelmet. Nem akart a többi utas között ülni, ne lássák nyomorék voltát, inkább itt áll, míg a vonat megérkezik a célba. Az élet őt is megpróbálta. Lehet, a bosszú máris teljesült? Így él nyomorékon, talán régóta, és szenved ő is, nap mint nap?
Gedder elengedte az ajtó kilincsét. Visszament a vagonba, leült egy ablak mellé. Nézte a sötétséget. Úgy érezte, jobb lesz így. Nézte a kinti homályos tájat. Miközben a fájdalom markolászta a szívét, egy kicsit még örülni is tudott.