Szabadulás
Novellák Bűnügyi

Clara sokáig hitte, hogy nincs esélye. Hiszen csak a lánya, a szegény, megfélemlített Beate áll mellette, de a helyzeten segíteni ő sem tud. A baj évekkel korábban kezdődött, amikor Beate beleszeretett abba a nagytermetű bolti eladóba. Kurt akkor még rendes ember volt, kedves, figyelmes. De nem sokkal az esküvő után rákapott az italra. A két madárcsontú nő, bár együtt lakott vele, nem sokat tehetett. Az utóbbi időkben Kurt már nem csak Beaténak osztott ki egy-egy pofont, de bizony nem kímélte Clarát, az anyósát sem. Még nem lett rendőrségi ügy a verésekből, de Kurt esti hazatérései egyre inkább azt jelezték anyának és lányának, hogy valamit tenni kell. És Beate persze még mindig azt hitte, szereti a brutális férjét. Clara sohasem szerette, így világosan látta a dolgot és hamar arra a belátásra jutott, hogy Kurttal csak egy nyelven lehet szót érteni, azon, amelyen Kurt is beszél és amit használ. Ez pedig nem volt más, mint az erőszak nyelve. Clara nem is gondolhatott arra, hogy elverje Kurtot, reménytelen lett volna, hiszen az még részegen is nagy erős és vad volt. De Clara hetek óta ezzel a gondolattal kelt és feküdt: mit tegyen? Hogyan fékezze meg azt a vadállatot? Számos lehetőséget végiggondolt. Aztán egy nap rájött, mit kell tennie. Gyermekkori barátnője egy vegyészeti laborban dolgozott. Clara megeskette, nem mondja el senkinek, aztán kért tőle egy szert, amiről a neten olvasott. Amikor megkapta azt a késhegynyi mennyiséget, úgy őrizte, akár egy kincset. És az is volt: a szabadulásukat rejtette. A házuk a város végén volt. Száz méterre az egykori kőbányától, amit már bezártak. Egy sosem használt földút vetetett oda, a végén korhadt sorompóval. Néha nappal kölykök játszottak arra, de a kőfal peremére nem merészkedtek ki. Aki ott lezuhan, halálát leli. Clara csak arra várt, hogy Beate ne legyen otthon, Kurt viszont korábban jöjjön haza. Csütörtökön aztán ez megtörtént. Késő ősz volt, korán sötétedett. Kurt hazajött, köszönés nélkül csörtetett be a házba, félrelökte a madárcsontú asszonyt és a hűtőhöz ment. Szokása szerint kivett egy sört, fogával tépte le a kupakot, állva ivott az üvegből. Clara tudta: csak a felét issza meg ilyenkor, aztán kimegy a vécére. Ez a két perc elég volt neki ahhoz, hogy a szert beleszórja az üvegbe, majd átment a lakás másik végébe. Amikor tíz perc múlva visszajött, Kurt csak szelíden ült a székén, nézett maga elé. A tekintete üres volt, aminthogy a sörösüveg is. Clara oroszlánszelidítőnek érezte magát. Odaállt a veje elé: – Kurt feláll! Indul utánam! Ment elől, Kurt meg követte. A szer elvette az akaratát. Clara kivezette a házból, a földútra kanyarodott. Hallotta maga mögött a férfi lépteit. Sötét volt és senki sem járt arra. A sorompót megkerülték. Clara megtorpant oldalt: - Arra megy tovább! – mutatott a sziklaperem felé – Nem néz körül, nem néz semerre, csak felfelé, az égre! És megy és megy, lépked, lépked! Az akarat nélküli férfi agyába elhatoltak a parancsok. Beszélni most nem tudott. Hát engedelmeskedett. Amikor zuhanni kezdett, azt is némán tette. Nem tudta, mi történik vele. És másodpercek múlva meg már semmit mást sem tudott. Clara szíve nagyon vert, a lábai reszkettek. Végre elindult vissza a ház felé és tudta, ott már csak egyetlen feladata van: eltűntetni a sörösüveget. Talán elássa a kertben. És már előre örült, látva lánya arcán a mosolyt, amikor napok múlva megérti: kiszabadultak a rabságból. Szabadok lettünk! - mondta félhangon és a legszívesebben táncléptekkel ment volna a ház felé.