Az a birtok túl szép és drága volt ahhoz, hogy Tanner csak úgy lemondjon róla.
Márpedig minden jel szerint el kell felejteni a szép városszéli tizenöt hektárt az ősfákkal meg a nagy villával, a tóval és a mesterséges szigettel, a garázsokkal és a bennük álló luxuskocsikkal. A nagy kerti partikat, ahol Tanner is villoghatott kedvére: úgy tett, mintha lenne valaki. Pedig csak egy jóképű és ügyes szélhámos volt, aki idestova tíz évvel ezelőtt behálózta Julie-t és sikerült eljutnia vele az oltár elé. Igaz, a lány szülei és a többi rokon erősen és kitartóan fújt Tannerre. Julie valaha tényleg nagyon szerette őt, kész volt miatta még arra is, hogy szakítson a családjával. Tanner pedig, miután meglátta a birtokot, tűzön-vízen keresztül kitartott „szerelme” mellett…
De ez ma már a múlté. A felesége, a még mindig szép és fiatal Julie megunta, hogy Tanner nem dolgozik, egyáltalán semmi egyebet nem tesz, csak költi az ő pénzét. Teniszezik, úszik, golfozik, klubokba jár, sőt állítólag időnként fel is csíp egy kis nőcskét – no, ez már több volt a soknál. Az ismerősök sem sok jót jósoltak Tannernek: benősülni egy szupergazdag családba még csak sikerült a férfinak, de a nehezebb feladaton: megtartani a feleségét – elbukott. Julie éppen két napja jelentette be, hogy elválik tőle, és fel is út, le is út. A házassági szerződés szerint Tannernek semmi sem jár, ha elválnak. Csak akkor lehetne övé a birtok, ha Julie meghal. Előbb, mint a férje…
Nos, Tanner két napja alig aludt. Lázasan töprengett, hogyan tehetné el láb alól kedves nejét, persze úgy, hogy senki se gyanakodjon rá. Már nem is tudott semmi egyébre gondolni, megszállottja lett a dolognak. Szórakozottan ténfergett a nagy villában és állandóan ezen töprengett. Ám mivel elszokott már a gondolkodástól, hát nem volt könnyű dolga. Gondolatban végigkísérte Julie egy napját, és végül oda lyukadt ki, hogy a legmegfelelőbb az lenne, ha asszonya a tóba fulladna. Julie minden este körbesétálta tavat, a kis hídon átment a szigetre, ott is tett egy kört, majd visszasétált a parkon keresztül és bement a házba. A tó elég messze volt a villától, a fáktól nem is láthatott oda senki. És olyankor már sötétedik…
Tannernek egy álmatlan éjszakájába került a Terv. De aztán megnyugodott: igen, ez működni fog. Mindent arra alapozott, hogy Julie sötétedéskor, alkonyat után szokott sétálni, mindig szigorúan egyedül, és hogy minden alkalommal átmegy a hídon. Az sem utolsó szempont, hogy Julie nem tud úszni, tehát ha a vízbe kerül, neki vége…
Tanner kora hajnalban ment ki a hídhoz, meglazított két egymás mellett lévő széles padlódeszkát. Ki is próbálta, jött a partról és látta, az egyikre mindenképpen rá kell lépnie az áldozatnak, akár rövideket, akár hosszúkat lép. Hát Tanner testsúlyára lebillentek a deszkák és Tanner a vízbe esett. Kiúszott, csuromvizesen visszament a hídra, helyükre tette a deszkákat, de persze csak úgy lazán. A közeledő sétáló nem láthatta, hogy ha hozzájuk ér, rájuk nehezedik, azok lenyílnak a mélybe. A közelben Tanner elrejtett pár rozsdás szöget: „utána” majd azonnal visszaszögezi őket és nyoma sem marad annak, hogy a felesége honnan került a vízbe. Julie esti sétája alatt ő mindenesetre szem előtt lesz, a személyzet majd látja őt a villában. Hogy Julie nem jött vissza a sétából, csak órákkal később veszik észre. És akkor Tanner nagyon kétségbe lesz esve imádott felesége eltűnése miatt…
Aznap este látta Julie-t a tó felé sétálni. Aztán sokáig nem történt semmi, az asszony nem is jött vissza, vészjósló csönd volt a birtokon. Tanner megvárta, míg besötétedik és kiosont a házból. Irány a híd! Kivette a rejtekből a szögeket és a kalapácsot, felment a hídra. A két meglazított deszka elmozdult a helyéről, ferdén lógott a víz felé… Tanner fütyörészve kezdett szögelni. Ám ekkor kellemetlen meglepetés érte. Reflektorok gyulladtak ki, egy megafon kiáltotta, hogy „Itt a rendőrség, tegye fel a két kezét!” Mindenfelől alakok mozdultak feléje. Tanner elejtette a kalapácsot, felállt és két kezét a magasba emelte, a lélegzete elállt, a szíve veszettül dobogott, és semmit sem értett. Egyenruhások bilincselték meg. Julie toppant eléje:
– Túl jól ismerlek ahhoz, hogy ne sejtsem, mire készülsz. Mielőtt közöltem veled, hogy elválok, titokban bekameráztattam a parkot és a szigetet. Ma délután megmutattam a felvételt a rendőröknek. Látták, ahogyan lazítod a deszkákat. Az urak azt kívánták, hadd legyenek itt a helyszínen, amikor a kedves férjem jön „kijavítani a hidat”.
Tanner nagyon ostobán nézett maga elé. Miközben elvezették, még egyszer körülnézett a birtokon. Tetszett neki ez a park, a tó, a sziget. És a villa is. Valami azt súgta neki, hogy hasonlóan szép tájakat aligha fog látni a következő tizenöt, vagy talán húsz évben.