Konradnak nem volt könnyű dolga. Először is, már délután észrevétlenül elkezdte adagolni a kábítószert Lindának. Szerencsére a felesége szomjas volt, gyakran ivott üdítőt, szörpöt. Így aztán, mire hét órakor megjöttek a vendégek, maguk is láthatták, hogy Linda eléggé furán viselkedik. Konrad meg úgy tett, mint aki zavarban van és igyekszik eltitkolni, hogy a felesége, lám, valamit bevett. Arra ügyelt, hogy ne menjen a dolog a vacsora rovására. Linda úgy érezte, neki csak jókedve van, nevetett. Konrad is vele nevetett. A vendégek kényszeredetten tűrték, nem beszélgettek sokat, kilenc után már elszivárogtak.
Akkor adta be Konrad az utolsó adagot. Linda addig nem is nagyon tudta, mi történik vele. Konrad bebeszélte neki, hogy nagyon szomjas, és az utolsó „lórúgástól” végleg eldőlt. Utána már csak ki kellett támogatnia Lindát a garázsba. Beültette a kisebbik kocsiba, amit a felesége szokott használni, aztán indított. A lakásban égtek a lámpák. Autóval jó nagy kört kell megtennie, de visszafelé gyalog átvág a parkon és hamar hazaér – majdutána…
Vezetés közben néha oldalra pillantott. A felesége kábultan ült, a kanyarokban csak a biztonsági öv tartotta meg. Konrad lassan haladt, igazán nincs most szüksége arra, hogy gyorshajtás miatt egy járőr megállítsa.
Útközben nem tudott nem gondolni az utolsó két év eseményeire. Linda egy nagynénje után valóságos vagyont örökölt. De eszébe sem jutott volna azt a pénzt megosztani a férjével. Pedig valamikor az oltár előtt azt fogadták, hogy kitartanak a másik mellett jóban, rosszban. Hát Linda felrúgta az egyezséget. Sokat veszekedtek. Linda állítólag befektette a pénzt, „fialtatta”, ahogyan mondta, és éreztette a férjével, hogy ez neki jár, kárpótlásként. Amiért Konrad miatt nem lehetett gyermekük, amiért soha nem élhettek tehetősen, nem utazhattak el távoli szigeteken nyaralni, nem tellett személyzetre vagy igazi nagy, úszómedencés házra.
Konrad nemrégen megtudta, hogy Linda gyakran találkozik egy férfival. Amikor rákérdezett, az asszony zavarba jött, és azzal vágta ki magát, hogy az illető befektetési tanácsadó, éppen a nagynéni hagyatékát segít okosan növelni. Konrad akkor már biztos volt a dolgában. Sejtette: a következő lépés az lesz, hogy Linda beadja a válópert és itt hagyja őt szegényen, ő meg luxusban fog élni azzal a… befektetési tanácsadóval!
Ezt nem hagyhatta. „Én csak védekezem, mielőtt kisemmiznek”, mondogatta magának, és kitalálta ezt a „balesetet”. Nem rossz ötlet, nem rossz – mondogatta magának már vagy két hete. Nappal is kiment a helyszínre, alaposan megnézte. Járt ott késő este is, a menetrendet is bemagolta és tudta, mire számíthat.
Amikor áthaladt a fénysorompón, az órájára nézett. Már csak hét perc van az expresszvonat érkezéséig. Az állomás elég messze volt, ide nem jutott lámpa, sötét volt. A sínek már itt elágaztak a rakodórámpák felé. A vidéki állomáson az egyetlen vonal négy sínpárra szakadt szét, hogy aztán az állomás másik végén ismét egyesüljenek a sínek és az állomást a vonatok megint csak azon az egy vágányon hagyják el.
Nem járt erre senki, amikor Konrad lefékezett a közelben. Linda végre elaludt. Konrad kiszállt, hallgatózott. A környéken csönd volt. Még nem állította a felesége kocsiját az elágazó sínekre. Egyelőre csak a váltóhoz somfordált. Négy perce maradt csak. Mintha egész életében ezt csinálta volna, szakavatott mozdulattal ragadta meg a váltót és átállította. Az expressz, ha ideér, egy kattanással átrohan a melléksínre. Amelyen ott fog állni Linda kocsija… A vendégeket is kihallgatja majd a rendőrség, és ők tanúsítják, hogy az asszony kábszer hatása alatt volt ma este. Konrad meg majd azt vallja: eltűnt a szeme elől, míg ő a fürdőszobában volt, nem is hallotta, hogy elment. Mire a rendőrök megtudják, ki az a halott a kocsiban és eljönnek a házba, ő már ágyban lesz.
A sínekre hajtott a kocsival, aztán áthúzta Lindát a vezetőülésre, és otthagyta. Egy perc van már csak! Látta a távolban feltűnni a három fényszórót. Eredetileg úgy tervezte, hogy a fő vágányra állítja a kocsit. De a pálya nyílegyenes, messziről belátható, a mozdonyvezetők észreveszik, lefékeznek. Így nyugodtan jönnek, ugyan kicsit lassítanak, hiszen mégis egy állomáson fognak átrobogni. Amikor észreveszik, hogy át van állítva a váltó, fékeznek, ezért nem siklik ki a vonat, átkattan a másik sínpárra és telibe kapja Linda kocsiját. És Lindát!
Konrad már éppen indult volna haza, amikor zajt hallott: a váltó visszaállt! Automatika ez, vagy..? Felfogta, hogy az állomáson észlelték, át lett állítva a váltó, és visszatették. A rendőrök azt is hihették volna, hogy Linda így akart öngyilkos lenni… Azt sem tudta az asszony, mit tesz ebben az állapotában... Konrad érezte ott a sötétben, hogy izzadni kezd a tenyere. Olyan szépen kitalált mindent, most meg elrontják a tervét? Odaszaladt a váltóhoz, elkapta a kart és húzta. De az izzadt keze lecsúszott a hűvös fémről. Megtántorodott. Csak annyit érzett még, hogy valami rossz közeledik. Valami veszélyes van már nagyon, nagyon közel hozzá. Mielőtt még felfoghatta volna, hogy a fő sínpár felé tántorodott el, vitte saját lendülete – a mozdony egyik ütközője már ott is volt.
Nem érzett fájdalmat. Csak mérhetetlen csodálkozást, amikor már repült a levegőben, rá a sínekre. És megszűnt minden fájdalom, zaj, csodálkozás, harag és félelem, mert egyre magasabbról látta a lassuló expresszvonatot, és önmagát a síneken. Mintha röntgenszeme lenne, átlátott a vagonokon. Egy ismerős, mozdulatlan, véres testet látott a talpfákon. Aztán már azt sem. Akkor már véget nem érő, örök nyugalom vette őt körül.