Alfred Krugel kedden reggel indult utolsó útjára. No, nem a temetőbe, hanem a Balkánra. Alfred hatvankét éves volt, és kamionsofőr. Eljött a nyugdíj ideje, és ma kapta meg az utolsó fuvart. Sejtette: ha a hét végén visszajön, a kollégák kis ünnepséget rendeznek a tiszteletére, talán még valami ajándékot is vesznek. Alfred örült ennek, persze még inkább örült volna, ha majdan a nyugdíját ki tudja egészíteni valamiből. Az lenne csak az igazi boldogság!
Kedden estefelé – ilyenkor ősszel korán alkonyodott itt a hegyekben – nyolc óra körül úgy érezte, hamarosan meg kell állnia valahol, hogy pihenjen. Ki is nézett magának egy erdei kamionos pihenőt, ahol most éppen nem várakozott egy kolléga sem. Ez ideális lesz, gondolta, még eszik is valamit, mielőtt elalszik.
De alig állt meg, valaki feltépte a másik ajtót. Egy pisztoly csöve meredt a sofőrre és egy kistermetű, ideges, sietős fiatalember egy barna táskával mászott be az ülésre. Ügyetlenül mozgott, látszott, nem ismerős a kamionokban, no meg a fegyverrel is szerette volna folyamatosan sakkban tartani Alfredot.
– Mi a fenét akarsz? – kérdezte Alfred látszólag nyugodtan, bár remegett a gyomra a félelelmtől. Pont az utolsó útján lövi le egy bandita? Hát ez nem hiányzott.
Amaz becsapta maga mögött az ajtót és törve a nyelvet, kiabált:
– Te menni tovább! Ha rendőrség keresni rádión, telefonon, te nem találkozni, nem látni! Gázt!
Alfred grimaszt vágott és lassan kihajtott a parkolóból. Az esti, sötét országúton nem sokan voltak. Nagynéha jött szembe egy-egy autó, mögötte senki. Hallgattak a hegyek, sötéten. A legközelebbi nagyváros még messze volt. Erre sajnos nincsenek sztrádák.
– Megöltél valakit? – mutatott Alfred a pisztolyra. Az ismeretlen a térdén tartotta a táskát, kezében a pisztolyt, és rettenetesen ideges volt. Eltorzult az arca:
– Igen, a bankban! Nem akarni, de jönni felém, én lőni. Aztán kocsival erdőbe, felgyújtani autó, kiállni parkoló, várni valakire, aki továbbvisz. Te jönni.
„Ezt a pechet”, sóhajtotta Alfred. Közben a táskára sandított. A cipzár nem volt egészen behúzva, bankókötegek kandikáltak ki. Lázasan töprengett, mit tegyen? A rabló nem viselt álarcot. Így hát Alfred látta az arcát. Lehet, ezért lelövi őt a végén, amint célba érnek?
Közben a kamion rohant az éjszakában, a viszonylag keskeny úton. A kanyarok előtt fékezett, és a szeme sarkából látta, hogy utasa teste hol előredől, hol meg hátra, a gázadáskor. Nem kötötte be magát, szabad akart maradni. „A szabadságod lesz a halálod”, gondolta Alfred. Egy hegyoldalon haladtak éppen lefelé, a szerpentin erősen kanyargott. Alfred döntött, és kicsit erősebben ment bele egy balkanyarba, nem jött szembe senki, látta volna a fényszóróit. Balra volt a meredek domboldal felfelé, jobbra meg lefelé. Fás, ligetes a terep, bokrok állnak a lejtőn. A kanyarban utasa kifelé dőlt, neki az ajtónak. A pisztolyt tartó kezével kitámasztotta magát…
Alfred akkor lépett a fékre. Vészfékezett. Őt megtartotta a biztonsági öv, no meg két kézzel, erősen markolta a volánt… De utasát semmi sem védte. A fékezés váratlanul jött, ráadásul ő még a kanyarból sem tért vissza az ülésére teljesen. A szélvédőnek vágódott. Alfred résen volt, nem vette le róla a szemét, és bal kézzel is tudott vezetni, különösen most, amikor a sebesség ennyire lecsökkent. Máris megragadta a férfi kezét, más irányba fordította a csuklóját, nehogy lelője. A fegyver csöve most a bankrablóra irányult, de ő erről mit sem tudott. Csak azt érezhette, hogy mindjárt eltörik a kezét! És fájdalmában meghúzta a ravaszt…
Mire a kamion csikorogva megállt, a bankrabló fennakadt tekintettel, üveges szemmel nézett előre, a néptelen útra. Alfred bekapcsolta a vészvillogót, ahogyan illik. Nehogy már valaki belerohanjon hátulról! Kiszállt, átment a másik oldalra és az éjszakában, a fel-felvillanó borostyánszínű kísérteties fényben kinyitotta a jobboldali ajtót. A rabló egyik keze görcsösen markolta a pisztolyt, a másik a táskát. Csak az utóbbiról fejtette le az ujjait, aztán kirántotta a testet és hagyta, hadd repüljön-guruljon le a meredek lejtőn, míg eltűnt a szeme elől a sötétben. Majd fennakad egy bokorban, lehet, pár nap múlva megtalálják, vagy sem. Mit találnak a nyomozók? Egy férfit, aki önmagát lőtte szíven. Ha sejtik is a nyomokból, hogy egy kamion is volt az ügyben, addigra ő már messze lesz. Még ma éjjel elhagyja ezt az országot, visszafelé más útvonalon jön, és soha többé nem jár erre.
Visszaült és elhajtott. Csak ötven kilométerrel arrébb állt meg, és kinyitotta a táskát. Nézte a rengeteg bankjegyet, aztán jókedvűen megjegyezte:
– Mindig jól jön egy kis nyugdíj-kiegészítés.