– Úgy kell lőnöd, hogy nagyon valószerű legyen az egész látvány. – mondta a rendező Agnesnak. A színésznő figyelmesen hallgatta – És ne félj a fegyvertől, rúg egy kicsit. De hát a múlt héten éppen eleget gyakoroltad, nem? Vaktöltény van benne, természetesen, semmi baj sem lehet. Jean-Paul ott lóg majd a kötélen, ahogy szokott, majd egy festői mozdulattal beleesik a vízbe. Megint az a mániája, hogy nem kell kaszkadőr. Szóltam az operatőrnek, hogy kövesse a zuhanását a kamerával. Ezt nehéz lenne megismételni. Mindketten képben lesztek a lövés pillanatában, jól koncentrálj, kérlek. „Most”-ra lőj!
– Minden rendben lesz, csak a sminkemmel van egy kis baj. Egy perc, és jövök.
– Igyekezz! – a rendező elfordult és a világosítókra kiabált. Az operatőr már a kamera mögött ült, az asszisztens két pohár kávéval jött a büfékocsi felöl. Agnes beugrott az öltözőkocsiba, fél perc múlva jött is visszafelé, kezében a pisztollyal.
A stáb a meredek parton vert tanyát. A filmesek a késő délutáni, szűrt napfényben nyüzsögtek. Távolabb parkíroztak a kocsik. A közelben teherautóra telepített aggregát duruzsolt. A hegyek nagyon közel voltak, gátjukat törhette át a folyó pár millió évvel ezelőtt. Azóta fehér habosan rohant odalent keskeny medrében, hogy kétszáz méterrel távolabb egy nagy vízesésben zuhanjon alá. A film utolsó jeleneteinek egyikét vették fel ma. A forgatókönyv szerint Agnes ellenlábasa, a durva és ellenszenves férfi – Jean-Paul játszotta – a szakadék fölött egy kötélen lóg, amikor Agnes, megelégelve gazságait, egy pisztollyal rálő, és a fickó a mélybe zuhan.
A rendező a fogát szívta és a bajokat megelőzendő, a mai forgatásra hívott egy orvost is. Odalent a folyóparton két szikla között csónak várakozott. A fiúk majd segítenek Jean-Paulnak partra kerülni a bravúros zuhanás után.
– Kész! – jelentette az asszisztens a rendezőnek. Agnes a helyén volt. A biztonság kedvéért két kamera is vette a jelenetet. Jean-Paul a kötélre függeszkedett és szokásos szemtelen kölyökmosolyával – amelyért sokmillió nő zárta a szívébe! – kilendült a mélység fölé…
– Kamera indul… Felvétel! – kiáltotta a rendező.
Agnes felemelte a pisztolyt.
Csak Jean-Pault látta. Jean-Pault, amilyen régebben volt. Évekkel korábban. A kedves-bohókás Jean Paul… a szerelmes fiú. És akibe ő is szerelmes volt. Istenem, milyen régen is volt már!
Jean-Paul a kötélen lógott. Csak kicsit himbálózott, és Agnes kezében a pisztoly célgömbje éppen eltakarta a fejét. Mindjárt, gondolta Agnes. A szíve megkeményedett. „Tíz másodperc jelenet”, mondta a rendező, igen, nekik ez csak ennyi. A közös életük évei is… másodpercek voltak ekkor, már csak másodperceket értek. Az asszony emlékezett. Jean-Paul első hazugságai, amikre Agnes eleinte nem is ügyelt. A férje mellett felbukkanó kis nők, egyre többen. Jean-Paulnak mindig voltak szeretői.
A férfi feje a célgömb előtt.
Az utóbbi fél évben már cinikusan röhögött Agnes szemébe: „El is válhatunk, drágám!”, mondogatta, és az asszony tudta, nem tréfál. Éppen ellenkezőleg. Csak erre vágyik immár. Megvan a következő feleségjelölt. De Agnes nem tudta elviselni, hogy majd úgy emlegessék, mint Jean-Paul egyik feleségét a sok közül. Nem, erről szó sem lehet! Érvényes a végrendelet, amelyben egymásra hagyják vagyonukat. Aki előbb hal meg, duplán veszít. A másiké az élet és a vagyon.
– Most! – kiáltotta a rendező. Az utasítás Agnesnek szólt. A nő ujja a ravaszra feszült. Már nem habozott, a fegyver eldördült.
Jean-Paul összerándult és azonnal elengedte a kötelet. Szép ívben zuhant a mélybe. Mindenki őt nézte, a kamerák is elfordultak Agnesről. Az asszony szinte gépiesen cselekedett – ahogyan az elmúlt hetekben erre a jelenetre készülve annyiszor gyakorolta. Kivette a töltényhüvelyt a fegyverből. A zsebéből egy másikat csúsztatott bele, a most kilőttet pedig észrevétlenül a folyóba dobta. A két töltényt az öltözőkocsiban cserélte ki, öt perccel korábban.
Jean-Paul akkor esett a vízbe.
– Ennyi! Nagyszerű! – kiáltotta lelkesen a rendező. A stáb fellélegzett. Sikerült a jelenet, nem kell itt rostokolni estig.
– Úgy esett, mint aki tényleg golyót kapott. Nem játszotta túl, remek színész ez a Jean-Paul! – lelkendezett a rendező asszisztense.
Odalent bajban voltak a csónakosok, mert Jean-Paul nem bukkant fel. Már valahol a mélyben sodorta a folyó a kegyetlen vízesés felé. Ha még él, sem ússza meg. „Nem kerül elő a teste”, tudta Agnes. Előzőleg ugyanis a forgatókönyv ismeretében áttanulmányozta egy könyvtárban a vízesés történetét. Úgy tudni, eddig még egyetlen áldozatát sem adta vissza a folyó, és Agnes remélte: bízhat a természet törvényeiben, azok nem olyan szeszélyesek, mint a férfiak. Amilyen a megboldogult férje, Jean-Paul is volt, például.