Liana már két hónapja tudta, hogy a férje megcsalja.
Az sem volt előtte titok, hogy kivel. Hát persze, hogy Margotta az a ribanc! Egy osztályba jártak a kisvárosi gimnáziumban, akkor is elszerette Liana fiúját. Aztán míg Margotta egyetemre ment és virágkertészetet tanult, Liana otthon maradt. Hamarosan férjhez ment, eleinte szerette is Brent. De gyermekük nem lett, Bren pedig inni kezdett. Jó állása volt a gyárban, művezetőként nem is keresett rosszul. Liana a háztartást vezette, állatokat tartott, munka volt bőven. Évek múlva Margotta visszajött, az apja pénzén virágkertészetet alapított, és az üzlet nagyon bejött. Nem is ment férjhez, harmincöt évesen is vidáman flörtölt a férfiakkal, hol ez, hol az volt a szeretője. Brent régről ismerte, és egy napon összefutottak valahol. Margotta olyasmiket mondott neki, amitől a férfi beindult – Liana így sejtette. Sőt, biztos volt benne. Bren már két hónapja majdnem minden este kimaradozik, későn jár haza, azt emlegeti, hogy kocsmában volt, de nem érezni, hogy ivott. Csak itthon esténként a kötelező egy üveg sört.
Liana tizenévesként még elviselte, hogy Margotta elvette a fiúját. De a férjét nem adja! – fogadkozott az első hónapban. A másodikban jobb ötlete támadt: odaadja, de nem ingyen. Nagy ára lesz annak... Elnézte néha a sörhasú Brent, aki már csak nyomokban emlékeztetett a tizenkét évvel ezelőtti önmagára. Fiatalon is öreg, reménytelen. És megcsalta őt! Ez bosszúvágyat ébresztett az asszonyban. Néha közel volt már hozzá, hogy veszekedés közben felkap valamit és agyoncsapja a férfit. De érdemes-e miatta börtönbe kerülni? Kerüljön oda az, aki elvette tőle!
A terv szépen alakult, gömbölyödött, ami részlet sokáig homályos volt, élesedett, mint a filmen. Szeptember közepére Liana már pontosan tudta, mit kell tennie. Nem volt könnyű beszereznie a mérget. Az interneten találta a receptet az adagolás módjaival együtt. Legjobban a C-változat tetszett neki, ezt profi gyilkosoknak ajánlották.
Október közepén egy csütörtökön munkához látott. Minden együtt volt. Bren este kimaradt és tudni lehetett, hol van. Liana előkészítette a mérget, betette a söröspohárba, és várt. Bren tizenegy után állított be, kivett egy sört a hűtőből, kedvenc pohara ott volt a pulton, megtöltötte, ivott. Liana a méreg felét már előbb beöntötte a pohár aljára, hát csak várt. Percekkel később a férfi elkókadt és a székre roskadt. Itt az idő – tudta az asszony és a szíve nem remegett. Kitámogatta a férfit az udvarra, beültette a kocsiba. Margottáék kertészetében éjjel is jártak az autók, kamiont raktak hajnali indulásra, három nagy üvegházban most is égtek a fények. Liana hátrahajtott a raktárak közé, ott most nem volt senki. Bren kezébe nyomott egy újabb sörösüveget, amibe már korábban betöltötte a méreg másik felét. A férfi kábultan kiitta, aztán visszanyaklott az ülésre. Csak percei voltak hátra. Liana kivonszolta őt a kocsiból, letette a vegyszeres zsákok közé, beosont a leghátsó üvegházba, a sötétben az illata után tépett le egy szálat abból a narancsszínű virágból, amit az egész városban csak Margotta termesztett. És máris robogott kifelé lassan, magabiztosan, senki sem figyelt fel rá. A hídon megtorpant, levette cipőjét és a sörösüveggel együtt a vízbe dobta. Nem maradhat a talpán semmi a virágkertészetből, ha őt gyanúsítanák.
Másnap reggel jöttek a rendőrök. Liana kialvatlanul nézett rájuk, látszólag megrázta, hogy a férjét holtan találták valahol. Elmondta, Bren hetek óta későn járt haza, tegnapelőtt egy virágot hozott, de szomorúan tette le. Liana próbálta kiszedni belőle, mi a baja, de csak annyit mondott: az élet mit sem ér, és azzal megy a halálba, akit szeret és ott, ahol szeretik egymást. Többet nem tudott Liana, és nem is értett semmit. De a virágot átadta bűnjelként.
Margottát még aznap letartóztatták. Az ügyész azzal vádolta, közös öngyilkosságot tervezett titkolt szeretőjével, de aztán hagyta a férfit meghalni, ő maga visszalépett tőle. Ezért is kaphatott pár évet. A virágkertészetet bezárták, Margotta szülei elköltöztek a városból, lányukat elítélték. Liana ott maradt, egyedül.
A detektív, aki a nyomozást vezette, szomorúszemű, negyvenes férfi volt. Egy nap bekopogott Lianához. Egy percig ültek egymással szemben a takaros kis nappaliban, a férfi tekintete körbejárt. Nem látta Bren fényképét a falakon, de látta a rendet, a tisztaságot, és a nőt, aki az első pillanattól fogva tetszett neki.
– A virágot, mint bűnjelet, a férje halála idején szakították le, nem előző nap, ahogyan ön mondta – jelentette ki, és mindketten értették, milyen súlyos szavak ezek. Aztán a férfi folytatta: – Ez egy mellékmondat volt a szakértői jelentésben, amit én figyelmen kívül hagytam.
Tudta Liana, mit jelent. Csak ült és nézte a férfi szemét. Amely már nem is volt olyan szomorú. Neki is tetszett a nyomozó. Látszott rajta, hogy elvált valaha, új társra nem lelt, vágyik egy szerető asszonyra. Rámosolygott a férfira és kacéran kérdezte:
– Nem fél, kedves uram?
– A nagy célért vállalom a kockázatot. Tudom, hogy én nem szolgáltatok okot arra, hogy… – csak intett valahová messze, a múltba. A múltba, amely már nem is létezett, csak egymás sokat ígérő, nevető tekintetét látták, semmi mást.