A szirten
Novellák Bűnügyi
– Biztos vagy benne, hogy ma is kijön?
– Ha engem meglát, akkor kijön.
A párbeszéd két testvér között hangzott el. Csütörtök volt, szeptember közepe a tengerparton. Mióta az a kéjenc Broddi a faluba költözött, Annának nem volt nyugta. Tizenhat éves sudár teremtés volt, az egyetlen fiatal lány itt, ahol már szinte csak öregek élnek. Özvegy anyjukat nem hagyták el. Ő és két évvel fiatalabb öccse, Fred már hetek óta azon töprengtek, mit tegyenek, ha Broddi ismét felbukkan.
Mert bizony az a férfi folyton a lány után koslatott. Nem is titkolta, mit akar - ha csak találkoztak, szerét ejtette, hogy a lányhoz dörgölőzzön, tapogassa. Anna már undorodott tőle. Csak az öccsének szólt a múlt héten.
Anna felment a tengerparti szirtre, ahol jó magasra nőttek a szélverte bokrok. Korábban is sétált erre, de ezt a múlt héten Broddi is észrevette. Biztosan leselkedett a lány után, hát percekkel később ő is „éppen erre sétált”. A szirt szélén van egy keskeny ösvény, aki ott elvéti a lépést, zuhan vagy száz métert. A szirtek alatt meg nagy kövek meredeznek, amik csak apálykor láthatók.
– Ha dagálykor esik le, talán megússza élve.
-– Odamegyünk apálykor – mondta Fred, keskeny arcán ott ült a harag. Ilyenkor majdnem felnőttnek látszott – Én majd felmegyek korábban és elbújok a bokrok között A faluból nem látni oda, az itteniek nem járnak fel, mert minek is? Csak te vagy olyan… más.
És tényleg, Anna más volt. Magának való, sokat töprengő. A faluban senki sem értette őt. Már majdnem nő, de fiúkkal nem állt szóba. Lány létére egész nyáron járta a környéket, megnézte a madarak fészkét, barlangokba is bemerészkedett. Nem félt vihartól, esőtől, villámlástól. Az anyja sem tudta, mire vélje - szegény férje volt ilyen. Anna a férjéhez hasonlított, és egy kicsit az öccse is. Mert Fred sem félt semmitől. Anna csak vele találta meg a hangot.
Broddinak talán ez is tetszett a lányon? Lám, egy falusi vadóc, aki még soha nem volt férfival, akit ő törne be, mint egy vad csikót? Broddiról azt is suttogták, hogy tíz évet ült, mert megölt valakit. Lehet, egy nőt? És amikor kijött, olyan helyet keresett magának, ahol nem kell sok idegen arcot látnia. Itt senki sem örült neki. A parasztok hosszan néztek utána, ha elment a házuk előtt. Nem köszöntötték.
Azon a csütörtök délutánon minden a terv szerint ment. Fred már órák óta fent volt a szirten, a bokrok között lapult. Anna egyszer végigment a falun, ellépkedett Broddi háza előtt is. Ennyi elég volt. Amikor a lány a felfelé vezető ösvényre kanyarodott, lopva hátranézve látta is Broddit. A férfi vörös arccal törtetett a szirt felé.
Anna lepillantva látta az öblöt. A dagály majd csak estefelé kezdődik. Állt, nézte a tengert. Még nem hallotta a szél miatt, de már tudta, Broddi ott liheg a nyomában. Lassan fordult feléje, aztán füttyentett egy éleset. Mintha a tengernek vagy a sirályoknak küldene üdvözletet. Broddi már ott csörtetett, amikor Anna meglódult és futott. Úgy tett, mintha csak most vette volna őt észre, és előle menekülne.
Fred hallotta a füttyöt. A bokrok szélén állt, és várt. Amikor a nővére elfutott előtte, megfeszültek az izmai.
Broddit váratlanul érte a lökés, egyik lába még a levegőben volt, de mire letette volna, ott már nem volt ösvény, sem szikla. Iszonyatos üvöltéssel zuhant, de a szél elvitte a hangját, és a sirályok is nagyon rikácsoltak.
A két gyerek óvatosan kihajolt a magasban. Broddi kis fekete pont volt a parti sziklák között. Mozdulatlan pont.
– Este elviszi a dagály - így Fred. Aznap már nem is nagyon beszéltek. Mert hát fölöslegesek a szavak, ha azokat megelőzte a tett.