– Indián vagyok, az apám törzsi varázsló volt – mondta jelentőségteljesen Torn, és körülnézett. Ott falatozott a kis vidéki reptér majdnem teljes személyzete. A javítóműhelyből is átjöttek tízóraizni, meg a kiszolgálók, sőt egy irányító is a toronyból. A nap az arcukba tűzött. Torn látta, hogy a kifutópálya végén most szállt fel a kék-fehér kisgép. Csak ketten ültek benne: LoBello és felesége, Cynthia. Mint minden szombat délelőtt, a házaspár kisebb légitúrára indult a környék felett. Az ő gépük, az ő hobbijuk. Aztán Torn így folytatta: – Bevallom nektek, utálom ezt a kiállhatatlan LoBellót, és a felesége se éppen a szívem csücske. Megátkoztam őket… csak, hogy tudjátok.
– És ez most mit jelent? – kérdezte az egyik szerelő kolléga. Torn merészen visszanézett:
– Tudok pár varázslatot. Azt kívántam nekik, hogy zuhanjanak le.
Szavait nagy csönd követte. Aztán kitört a nevetés. Először csak egy, aztán kettő vigyorgott, a végén vagy tízen hahotáztak. Egyikük elismerően vágta hátba Tornt:
– Jó duma, de nem vesszük be. Vegyük úgy, hogy ez volt a mai humor-adagunk, köszi, Torn! És most vissza, melózni – eltették a szendvicsek maradékait, valaki hosszan kortyolta az üdítőt, szétszéledtek. Torn vállat vont:
– Mondom, hogy varázsló vagyok! Indián, a kiowa törzsből!
– Ahhoz képest túl szőke vagy és kékszemű… – morogta az egyik kolléga – Gyere Torn, vár az a Cessna, tudod, amelyiknek nekitolatott a tartálykocsi.
Torn azonban még ott maradt az ajtóban, égnek szegezett tekintettel. A kék-fehér gép még a reptér fölött szállt, félkört írt le és lassan emelkedett. Mindjárt eléri azt a magasságot, ahol... De Torn nem fejezte be a gondolatot. Már-már megfordult volna, amikor az égen egy fényes villanást látott, és a gép fekete füstöt okádva zuhanni kezdett…
Rekedt kiáltására visszafutottak a többiek. Volt valami Torn hangjában, valami ősi, torokból jövő, amiből megértették, hogy a férfi most nem tréfál, mint az imént. Kirohantak hát a hangár elé, nézték a lefelé kígyózó füstöt. Elállt a lélegzetük. Tudták, mi történik, de ilyent még nem láttak, csak filmen. Hát ez ott most nem film volt. Amikor eltűnt szemük elől a gép – az irányítók is láthatták a toronyból, mert hallották, hogy szirénázva elindultak a tűzoltók és a mentők – Torn megvonta a vállát:
– Piszkoskodott velem a pasas, hát megátkoztam, és ennyi.
…Másnap reggel Torn sokáig aludt. Hiszen vasárnap volt. Eszébe jutott Cynthia. Fél évig volt a szeretője, aztán összevesztek valamin. Az asszony azzal fenyegette Tornt, hogy mindent elmond a férjének, persze úgy, hogy ő nem is akarta, de Torn zsarolta őt… LoBello meg hirtelenharagú ember, rögtön agyonlövi Tornt. Márpedig Torn még élni akart. Megtette, amit tudott, hogy ezt a két veszélyes embert kiiktassa az életéből. Sikerült.
Éppen a fogát mosta, amikor csöngettek. Kezében a fogkefével ment ajtót nyitni. Ki lehet ez, vasárnap reggel?
Két civil pasas, mögöttük rendőrautó, és egyenruhások. Torn magabiztos volt, hát ő kezdte:
– Csak nem az átok miatt jöttek? Az ilyesmit nem tiltja a törvény. Különben is, melyik esküdtszék hinné el, hogy tényleg indián varázsló vagyok?
– Nem az átokról van szó – mondta az idősebbik nyomozó –, hanem az üzemanyag vezetékről, amit megbuherált, kedves varázsló úr.
Torn csak nézte őket. Hiszen a gép elégett, vagy nem? A nyomozó mintha látta volna Torn gondolatait, megjegyezte:
– Bár maga néhány tele benzineskannát is elrejtett a gépen, hogy minél biztosabban elégjen… a reptéri tűzoltók tegnap kivételesen gyorsak voltak. Még időben eloltották a tüzet. Maga volt a LoBello-gép szerelője, igaz? A szakértők rájöttek, hogy négy perccel start után megrepedt a vezeték, nem véletlenül.
Mielőtt Torn válaszolhatott volna, már mögéje lépett az egyik rendőr és a férfi érezte, milyen hideg is tud lenni egy acélbilincs, a csuklóján.