Nelli alaposan felkészült a tettre. Tudta, hogy az anyósa remekül úszik, akár a hal, hát nem lesz könnyű dolga. Ám minden számítása végén oda jutott: csak a családi villa medencéjében kerülhet hozzá olyan közel, ahogyan kell. Sem a házban, sem kint a városban nem nyílik rá alkalma. Itt kell hát megtennie.
Emma tegnapelőtt is célozgatott rá, hogy kitagadja őket az örökségből. Gordont, a fiát is, meg persze a menyét, Nellit. Ha csakugyan átíratja a végrendeletet, akkor nekik végük, soha nem viszik semmire. Gordon egy hülye. Nelli eleve a nagy vagyon reményében ment hozzá feleségül, de lám, mire jutottak eddig? Gordon az anyja vállalatánál dolgozik és alig keres valamit. Itt van a birtok, a részvények, maga a gyár is – de minden Emma nevén. Csak ha meghal, akkor örököl utána a fia. Gordon egyszer még nagyon hálás lehet nekem – gondolta az asszony, bár tudta, hogy ezt sohasem hozza szóba, ha Emma már... Hát igen. Segíteni kell a sorsnak, méghozzá mihamarabb.
Napok óta készült a dologra. Nappal, amikor Emma és Gordon a cégnél voltak, többször lemerült a medencébe. A legmélyebb oldalon talált egy rácsot, azt leszerelte, de úgy, hogy bármikor néhány könnyen járó csavarral visszarakhassa. A vízforgató és tisztítóberendezés mellett volt egy akkora hely, ahol összekuporodva elférhetett. Tavalyi nyaralásukon megtanult maszkkal és a derekához erősített kis oxigénpalackkal merülni, hát azt is elővette. Többször elpróbálta és mérte az időt. Mennyi kell, hogy észrevétlenül lemerüljön, kinyissa azt a rácsot, bebújjon, a rácsot maga előtt tartsa? És mennyi kell majd utána, hogy azt visszategye és kimásszon, visszarakja helyére az oxigénpalackot, míg a hulla feljön a medence fenekéről és valaki észreveszi?
Kedden este jött az alkalom. Nelli és Gordon elég későn jöttek haza. Gordon rögtön leült a tévé elé meccset nézni, az anyja pedig sohasem mulasztotta volna el az esti úszást a medencében. Amikor a szürkületben kijött és beleereszkedett, nem is sejtette, hogy odalent a halál vár rá. Emma asszony rótta a köreit, de már a harmadik fordulóban történt valami. Váratlanul két erős kéz kapta el a bokáit és húzta, húzta le a mélybe... Az asszony kétségbeesetten csapkodott volna, de máris a felszín alá került. A tüdeje pattanásig feszült, a szíve az agyában dobogott, amíg dobogott.
Silver felügyelő két nappal később együttérzést mímelve ült le Nellivel szemben:
– Kornélia asszony, beszélnünk kell. Az anyósa haláláról.
– A szíve volt, ugye? – kérdezte Nelli együttérzést mímelve. De a felügyelő a maga útján haladt a célja felé:
– Nem. A boncorvos két furcsa nyomot talált a halott bokáin. Mintha egy-egy erős kéz szorította volna közvetlenül a halála előtt.
Nelli megrémült, de igyekezett uralkodni magán.
– Nem lehet, hogy a szandálja pántja?
– Aznap cipőt viselt – Silver legyintett, mint aki már nem is akar erre időt áldozni, gyorsan belevágott a közepébe: – Valaki lehúzta a vízbe, úgy fulladt meg. Nos, ki tehette? A házban akkor nem is volt más. Az ön férje egy pipogya és tehetetlen alak, nem tehette, és ráadásul az anyját talán csak nem ölte volna meg? Marad hát ön, kedves asszonyom. Tud úszni, tavaly nyáron oxigénpalackkal is merült, láttam a családi fotóalbumban. Tehát ön a gyilkos.
Ez az egyszerű levezetés valósággal megbénította a nőt. Csak ült és nézett Silverre. Az enyhén kopaszodó férfi szürke szemében megcsillant valami. Egy mosoly, netán a kegyelem apró jele?
– Önök milliókat örököltek. Ha most megvádolom önt, asszonyom, élete végéig a rácsok mögött marad. Gondolom, nem ezért követte el a gyilkosságot. Inkább élvezni akarja a pénzt, igaz? Nos, nekem sem jönne rosszul… mondjuk százezer euro.
Nelli mélyről merült fel. Ó, hát csak ennyi az egész?
– Ha... ha odaadom azt a pénzt, akkor nem lesz ügy?
– Tőlem függ, asszonyom. Lezárhatjuk a nyomozást azzal, hogy a halott lábán talált nyomok csakugyan egy túl szorosra húzott szandálpánttól erednek, kiadjuk a papírt, hogy természetes halál volt, az áldozat talán rosszul lett a medencében és elmerült. Önök örökölnek, a világ megy tovább a maga útján és én sem leszek végre olyan szegény, amilyen eddig voltam – Silver alig észrevehetően kinyújtotta a kezét a nő felé. Nelli kapcsolt, elfogta a boldogság, hát így is lehet! Mindig hitt a pénz hatalmában! Máris elővette csekk-könyvét, ráírta a felügyelő nevét meg a hét számjegyű összeget, átadta.
A felügyelő zsebre vágta a csekket, ám a mosolya most mintha kissé ördögi lett volna:
– Bevallom, Kornélia asszony, hogy eddig nem volt ön ellen semmilyen bizonyítékom. Nem tudtam volna önt vádlottként a bíróság elé állítani. De most már biztos vagyok a dolgomban – és egy bilincset vett elő.