Bizánci Pénz
Bűnügyi

Rafael hosszasan készülődött az akcióra. Tudta, nem lesz könnyű dolga, a rendőrök alaposan átkutatnak mindenkit. Még az is lehet, hogy megröntgenezik őket… Hát felkészült. Tudta, hogy lebukik, mégis biztos volt abban, hogy megússza a dolgot. Már csak a történelmi igazságszolgáltatás kedvéért is! Azt az érmét a nagyapjától kobozták el a háború után, aztán múzeumba került, most elhozták ide és kiállították, mintha az államé lenne. Pedig az a családunké, azaz az enyém – mondogatta magának.



Ismert gyűjtő volt a pénzérme-piacon, de azt is tudták róla, hogy amit nem kap meg, azt gátlástalanul ellopja. Akkor hát ő lesz az első számú, vagy egyetlen gyanúsított, miután az érme eltűnik, ezzel tisztában volt. Többször bejárta már a múzeumot, kikémlelt mindent. És két perccel ezelőtt egy bűvész gyorsaságával sikerült kiemelnie a tárlóból a solidust. Egy mozdulat, övé volt az érme, máris tovább lépett, a kamerák nem láttak semmit, mert akkor a saját testével takarta el a tárlót. Az érmét már vitte is, betette a készülékbe. Az ajtónál megszabadult a rejtektől és ment tovább.



Persze a tárlót érzékelővel látták el. Még szerencse, hogy az nem hangos riasztást adott. Rafael csak arra figyelt fel, hogy biztonsági őrök tűnnek fel az ajtókban. Legalább húsz látogató volt akkor a teremben vagy mellette, a folyosón. De akkor már megszólaltak a riadócsengők és a kijáratot is lezárták.



Addigra Rafael már a mosdóban volt, lehúzta a vécén azt a két nagyon vékony, testszínű posztókesztyűt, amit viselt a tárló felnyításakor. Kiment a folyosóra, amikor összeszedték és a földszintre terelték a vendégeket. Az igazgató izgalomtól elfúló hangon közölte: a 2-es teremből ellopták a bizánci császárok, Heraclius és fia, Constantinus hetedik századi arany soliduspénzét, amely rendkívül ritka, hiszen ezen kívül csak utánzatok kerültek elő az elmúlt ezer évben, errefelé ez az egyetlen eredeti darab.



Egy detektív rögtön felismerte Rafaelt:



- Szóval itt van, gondolhattam volna! Adja elő a solidust, kímélje meg a többi látogatót a motozástól, a fémkeresőtől, sőt röntgentől!



De Rafael tiltakozott. Nem lopott el semmit, őt a szakmai érdeklődés hozta ide, hiszen érmegyűjtő. Elvitték egy szobába, megmotozták, még meg is röntgenezték, ruháját, tárcáját,  mobilját és a cipőjét is szétszedték. Míg vele foglalkoztak, a többi látogatót is megmotozták, aztán mehettek. A nyomozók meg voltak győződve, hogy Rafael ügyesen eldugta valahol a solidust. De bár bent volt egész délután, és bevetettek ellene minden lehetséges eszközt, végül fogcsikorgatva elengedték. Sejtette, hogy követik, ezért két taxit is váltott, majd metróra szállt, míg biztos volt benne, hogy nyomát vesztették. Csak akkor hívta fel azt a fiatal lányt, akivel a múzeumban nem mutatkozott együtt, de ott volt, sőt vele cserélte el a mobilját is. A solidus ott lapult a készülékben, a vékonyított akkumulátor alatt.



- Szeretnék veled valamit visszacserélni – mondta és mosolygott. A lány is örült, hiszen tisztes jutaléknak számított az a welness-hétvége, amit Rafael ezért a kis szívességért cserébe ígért neki.


Hasonló Novellák

Bűnügyi