„Aki nem profi, az ne jöjjön erre a pályára. Ez komoly munka, nem amatőröknek való!” – szokta mondogatni Aron Lohner. Ő tényleg nagymenőnek tartotta magát, pedig csak egy kisstílű bérgyilkos volt. Igaz, olykor maga is belátta ezt, de aztán igyekezett elfelejteni. Mindenesetre az alvilági körökben, ahol mozgott, szerette volna a félelmetes bérgyilkos benyomását kelteni. Ám a valóságban még soha nem kapott igazi nagy munkát, alkalmi megrendelésekből élt. Egyetlen igaz sikerének azt könyvelhette el, hogy bár a városban eddig hat emberrel végzett, még nem bukott le.
Bizonyos körökben azért számontartották a nevét. Tudták, hogy olcsó, és előbb-utóbb elvégzi a munkáét, amivel megbízták. Ma is egy olyan feladattal keresték meg, amely nem tűrt halasztást. A megbízó, az egyik alvilági főnök magához rendelte Aront:
– Van itt egy pasas, keresztezte az utamat. Nem akarom többé látni a pofáját. Még ma este el kell aludnia, érted? Itt az előleg, ha végeztél, gyere a többiért.
Aron megkapta a nevet, a címet és a pasas fényképét. Középkorú alak volt, az ilyenre mondják: a szeme sem áll jól. De nem volt alvilági alak, inkább sötét üzleteket köthetett. A részletek nem érdekelték Aront, jobb is, ha minél kevesebbet tud. Még délután elment a címre, hogy megnézze a házat. Már tudta: a férfi egyedül lakik. Aron a közeli mellékutcában parkolta le a kocsiját. Nem túl szabályosan, csak féloldalasan állt be két autó közé, mert nem volt több hely. Esküvő lehetett az egyik házban, zene is hallatszott, és mindenhol kocsik parkoltak. Aron örült, mert ennyi autó között az övé nem fog feltűnni.
A bérgyilkos megvárta, míg besötétedik, belopózott a kertbe és elbújt. A ház üresen hallgatott, de nem sokáig. Fél kilenc tájban megérkezett a házigazda. Aron megvárta, míg behajt a garázsba és lekapcsolja a fényeket és a motort. Akkor négykézláb beosont az autó mögött és meglapult. A házigazda lecsukta a garázs ajtaját, ment a házba. Aron üldögélt a betonon még vagy húsz percet. Mire a félhomályos lakásba besompolygott, hallotta, megy a tévé. Egy gengszterfilmet játszottak. Aron maga is szerette az efféléket, sokat látott közülük. Most hát kíváncsian lopózott közelebb. A házigazda a nappaliban, egy fotelben ült. Aron tudta, a férfi egyedül van a házban. Mégis kivárt egy kicsit. Sötét, mozdulatlan árny volt a bejárati ajtó mellett. Látta már ezt a filmet, tudta, hogy hamarosan kitör a lövöldözés, banditák és rendőrök esnek egymásnak géppisztolyokkal. És amikor eljött ez a pillanat, ő is lőtt. A házigazda feje lehanyatlott, két golyót kapott a mellébe. De mert Aron profinak képzelte magát, hát lassan közelebb ment és egy harmadik golyót is eresztett az áldozat fejébe. Csak akkor nyugodott meg: a küldetése sikerrel járt.
Nem kapcsolta ki a tévét. Észrevétlenül, a garázskapun át hagyta el a házat. Mielőtt kilépett a kertből, figyelte az utcát. Sehol senki. Már ment is a sarokra. Amikor befordult a mellékutcába, kellemetlen meglepetés várta. Egy járőrkocsi állt az ő autója mellett. Az ünneplők autói eltűntek! Majdnem üres volt az utca. Az esküvői vendégek tehát egy másik házba vonultak át! Most annál feltűnőbb volt az ő autója, ahogyan ferdén állt a járda mellett. Egyértelműen szabálytalanul parkolt.
Két rendőr is volt ott. A rendszámot már biztosan egyeztették a központtal, megtudták a tulajdonos kilétét. Mert a nevén szólították:
- Ön Aron Lohner?
Aron tudta, lebukott. Ha most el is engedik, amint megtalálják a halottat, három golyóval a testében, őt is előveszik. Csak állt egy pillanatig tehetetlenül és eszébe jutott: talán nem is olyan nagy profi, mint amekkorának hiszi magát.