„Tényleg olyan vagyok, mint a mesebeli gonosz mostoha”, fogta fel Margaret. Egy pillanatig döbbenten nézett maga elé, aztán legyintett: nem ez számít, hanem a cél! Márpedig a cél nagy volt, fontos, sőt magasztos: úgy kell eltennie láb alól a mostohalányát, hogy soha senki ne gyanakodjon rá.
Margaretnek tényleg száz oka volt arra, hogy megszabaduljon attól a nőszemélytől. Amikor megismerte és megszerette Petert, nem is álmodta volna, hogy annak az első házasságából van egy kövér, roppant csúnya, férfit soha nem tapasztalt, rendkívül rossz természetű lánya, Hilda. Azt hamar megtudta, hogy Hilda eddig apja összes menyasszonyát, kedvesét, feleségjelöltjét vagy akár csak plátói barátnőjét elüldözte förtelmes trükkjeivel. Margaret még csak három hónapja ismerte a férfit és két hete volt a jegyese, de ezalatt Hilda kétszer próbálta őt lelökni egy mólóról a tengerbe, egyszer kínálta valami étellel, amitől a mentők vitték a kórházba és alig úszta meg élve. Ezenfelül Hilda mindennek elmondta őt az apja előtt, hamis SMS-eket küldetett neki egy „másik szerető” nevében, egyszer pedig kishíján elütötte őt a kocsijával.
Ezért érezte úgy Margaret, hogy innentől bármit megtehet. Vagy Hilda, vagy ő marad ezen a világon. Ha Hilda győz, Margaret a puszta életét is alig tudja majd kimenteni ebből a kapcsolatból. Ha viszont ő győz, akkor Hilda tűnik el egyszer és mindenkorra, ő pedig boldog lehet Peterrrel.
Egy hétig tartott, míg rájött, mit kell tennie. Szólt a vegyigyárban dolgozó barátnőjének, akitől meg is kapta, amit akart. Tudta, Hildának egyetlen hobbija van: vudubabákat varr, mindig saját kezűleg, mert állítólag azok csak akkor engedelmeskednek a gazdájuknak, ha az maga hozza őket létre a semmiből. Margaretnek voltak múló rosszullétei, amiket nem tudott megmagyarázni; úgy sejtette, ilyenkor Hilda szurkálja egyik újabb „teremtményét”, persze a baba neve biztosan Margaret…
Többször sikerült meglesnie a varró Hildát, látta, hogy gyűszűt húz az ujjára. Nos, ha gyűszű, legyen gyűszű – így Margaret. Kivárta, míg egyszer Hilda elment hazulról. Margaret Petert is magával vitte, valami ürüggyel felmentek a lány lakására, Peternek volt hozzá kulcsa. Míg a férfi elment a mosdóba, Margaret kicserélte a gyűszűt. Csak ő tudta, hogy annak belsejébe gyorsan ölő folyékony mérget tett, az a bőrön át is felszívódik az emberi szervezetbe. Hagyta rászáradni, hiszen ha azt áldozat az ujjára húzza, akkor a melegtől nedves lesz ismét…
Két napig nem történt semmi. Hilda biztosan azon törte a fejét, milyen aljas trükkel irtsa ki Margeretet az apja mellől, amikor estefelé Peter feldúltan telefonált:
- Rettenetes! Hildát kórházba vitték, az orvosok mérgezésre gyanakodnak. Máris megyek utána!
- Menj csak – helyeselt Margaret együttérzéssel – Biztosan sokat segít Hildának, ha mellette leszel a nehéz órákban.
Éjfél után Peter letörten telefonált: Hilda meghalt. Margaret sajnálkozott a telefonba, majd örömtáncot lejtett a nappaliban. „Meghalt, meghalt!” – kiabálta némán, és csak akkor ült le, amikor már nagyon elfáradt. De még akkor sem jött le ajkáról a boldog mosoly.