Cornell Buttrow nagyon kitartó ember volt.
Egész életében keményen dolgozott, előbb egy gyárban, aztán a belváros szélén egy kis elektronikus boltot nyitott és majdnem tíz év alatt építette ki ügyfélkörét. Alkatrészeket árult, mobilokat javított, használt laptopokkal kereskedett. Vevői kedvelték, mert megbízható és mosolygós ember volt. Egészen addig, míg… Nos, szóval a kitartó ember átvészelte azt a balesetet is márciusban, majd utána a komplikált combcsont-műtétet áprilisban. Összesen négy hónapot töltött a kórházban, de az orvosok jól összerakták. Utána majdnem két hónapig egy szanatóriumban kúrálta magát, míg végre visszatérhetett a munkába. Ám addigra a kis boltja tönkrement. Fél év alatt a vevők elszoktak, másokhoz mentek, ott is maradtak. Hát Cornell fájó szívvel bezárta a boltot. A biztosító fizette nem túl nagy kártérítési összegből élt azóta is.
Volt egy célja, amiről senkinek sem beszélt. Megszerezte a baleset okozójának adatait. Tavasszal egy negyvenes férfi, bizonyos Waxler gázolta el őt. Cornell október közepén leparkolta kocsiját Waxler lakásához közel, egy külvárosi utcában. Hetekig figyelte a férfit, míg rájött, mivel foglalkozik. Gyanús alakok bukkantak fel, mindig egyesével, bementek hozzá, aztán percekkel később kijöttek. Megint mások jöttek, bementek, kijöttek. Vagy tizenöten, húszan is egy-egy hétköznapon. Aztán késő délután kijött Waxler is, egy csuklójához láncolt fém táskával, elsétált a mellékutcában parkoló kocsijához, beült és elhajtott.
Cornell kicsit kérdezősködött is a környéken és rájött, hogy itt illegális fogadások zajlanak. A bukmékerek Waxlerrel küldik a napi bevételt a központjukba.
Cornell gyűlölte Waxlert. Biztosan azon a márciusi napon is nagyon sietett a fickó, amikor őt elütötte! Cornell zöld lámpánál ment át a zebrán, de Waxlernek jó ügyvédje volt, kimagyarázta a dolgot és a végén majdnem az derült ki, hogy Cornell ugrott a mit sem sejtő gázoló kerekei alá… Forrt a düh a férfiban.
Most, amikor rájött, mivel foglalkozik Waxler, kettőt tehetett. Vagy feldobja őt a rendőröknek, vagy maga intézi el. És Cornell, mivel mint már említettem, igen kitartó ember volt, magára vállalta a feladatot. Tovább figyelte Waxlert, de közben elkészült a terve is. Beszerezte a kellékeket és egy péntek délután, amikor sejthetően sok pénzt vitt a bukmékerek futára – aznap a szokottnál is több látogatója volt – Cornell készen állt.
Kocsija most a mellékutcában parkolt, három hellyel távolabb Waxler autójától. A férfi hosszú kabátja alatt fémvágó, zsebében sokkoló. És amikor Waxler befordult a sarkon, Cornell is kiszállt a kocsijából. Lassan sétált a járdán. Waxler odaért az autójához, megcsipogtatta a központi zárat. Amint nyitotta az ajtót, a mellette elhaladó Cornell a férfi nyakához értette a sokkolót. Ötvenezer volt szaladt az áldozat bőre alá, azonnal eldőlt. Cornell a fémvágóval esett a bőrönd láncának, egy csikorgás és övé volt a táska. A tehetetlenné vált testet még besegítette a kocsijába, helyesebben az ülésre lökte az egykori gázolót, könyökkel becsapta az ajtót. Nem hagyott semmilyen nyomot, bár hagyhatott volna – tudta, Waxler úgysem mer panasz tenni a rendőrségen. Hisz ha megkérdik, mi volt a táskában, ugyan mit mondana..?
Egy órával később Cornell a város szélén, egy néptelen parkolóban nyitotta ki a táskát. Ahogyan sejtette, tele volt pénzzel. Egy vagyont szerzett, értette meg. De nem veszítette el a hidegvérét: „Éppen eleget szenvedtem érte. Ez a fájdalomdíjam”, mondta és gázt adott, hogy elhagyja nemcsak a várost, de még ezt az országot is.