Yullot az állatkertben dolgozott. Hétfő reggeltől péntekig gondozta a madarakat és őt jelölték ki az altatófegyver kezelésére is. Megesett nemegyszer, hogy beteg, vagy a kerítésen kitört állatok után küldték. Yullot ilyenkor beléjük lőtte az altatólövedéket, a többi nem az ő dolga volt. Megtanulta a különleges puska használatát és különbséget tudott tenni a testsúly szerinti dózisok között is. Tudta, mekkora altató-adagot kell belelőni egy vízilóba, mekkorát egy elefántba vagy egy zebrába. Néha nagy szükség volt e tudására.
Most, azon a pénteki napon titokban a kocsijába tette az altatópuskát és a kivitt vele egy darab közepes méretű lövedéket is. Ő vezette az elszámolást a töltényekkel, és már régebben félretett magának egyet. Senki sem tudott róla.
Yullot aznap este felhívta Natalie-t. Hallotta, hogy a lakásban áll a bál. Tyler nyilván megint beszívott, ezúttal csak otthon. A telefonban is hallotta, ahogyan a részeg férfi üvöltözik, káromkodik. Natalie idegesen mondott pár szót a készülékbe, aztán máris megszakította. Yullot nagyon sajnálta szerelmét. Szegény Natalie, alaposan bevásárolt azzal a rettenetes alakkal. És most nem tud szabadulni tőle, mert Tyler hallani sem akar a válásról. Legutóbb is azzal fenyegette meg Natalie-t: megöli, ha csak szóba hozza a válást. Ha pedig elhagyja, akkor Tyler utána megy, felkutatja és végez vele valamilyen szörnyű módon.
Yullot keze ökölbe szorult. Ha az a vadállat nem lenne, már régen boldogan élhetne Natalie-val. Hogyan lehetne megszabadulni tőle..? Ezen hetekig gondolkozott, de most már nem kell gondolkoznia – mert tudja. Csak a szombatot kell megvárnia. Ez az az este, amikor Tyler otthagyja végre Natalie-t, hogy elmenjen kedvenc kocsmájába, nem messze a vasútállomástól. Ott aztán alaposan leissza magát. Natalie és Yullot szombaton szoktak találkozni, hogy erővel feledve gondjukat-bajukat, pár boldog órát tölthessenek együtt… De Yullot ezen a szombat estén csak annyit mondott szerelmének:
– Ma nem találkozunk. Légy otthon és gondoskodj róla, hogy pár szomszédasszony is lásson. Menj át beszélgetni az egyikhez, a másiktól kérj kölcsön valamit.
Natalie sejtette, mi készül, de nem szólt. Túl sokat szenvedett már ahhoz, hogy megpróbálja visszatartani Yullot lendületét. Úgysem sikerülne, tudta jól. És a lelke mélyén már csak azon izgult, hogy Yullot sikerrel járjon. „Özvegy leszek, és nincs ennél jobb állapot annak, aki valaha Tylerhez ment feleségül”, gondolta. Felkészült rá, hogyan fog viselkedni, ha jönnek majd a rendőrök a rossz hírrel.
Yullot a kertek alatt ment el a kocsmához, éjjel egy óráig lapult a közelben, kezében a puskával. Senki sem látta őt. Egy óra körül tántorgott ki Tyler a kocsmából és indult a sínekkel párhuzamosan, hazafelé. Yullot egy bokor mögött várta, és amikor már elég közel járt, megcélozta. „Kilőni, mint egy dühöngő tigrist”, futott át a fején. Nem volt nehéz dolga, a „célpont” alig mozgott. Az altatólövedék a férfi combját találta el. Egy perccel később Tyler már a fűben horkolt. Yullot kivette és eltette a lövedéket, aztán a magatehetetlen testet felvonszolta a sínekre. Tudta, a kanyar miatt az éjszakai expressz vezetője túl későn veszi észre a testet, amelynek nyaka az egyik sínen nyugodott. Ha az expressz elszáguld, Tyler legalább két darabban marad a síneken.
Yullot nem ment el. Megvárta a vonatot. Csak miután az expressz odarobogott, majd éktelen csikorgás közepette – de már túl későn – fékezett, Yullot hazament. Szétszedte a fegyvert és megtisztította – ez lesz az ürügy, ha valaki észreveszi, hogy hazavitte. Már ha egyáltalán észreveszik az állatkertben.
Csak délelőtt hívta Natalie-t. A nő nagyon nyugodt és összeszedett volt:
– Temetés holnapután, aztán pár hónap gyász, és utána találkozhatunk.
– Milyen érzés özvegynek lenni? – kérdezte Yullot. Natalie boldogan felelte:
– A legjobb, amit valaha is éreztem.
Yullot hátán végigfutott a hideg. Tisztában volt vele: nagyon jól kell majd bánnia Natalie-vel, ha már a férje lesz. Mert ha nem, hát Natalie tesz róla, hogy ismét élvezhesse az özvegyi állapotot.
Fotó: Boldizsár Andrea