Greg már javában dolgozott a ház liftjében, amikor felfogta, hol is jár. Hiszen ez a Sugárút 122-es szám! Az első pillanatban nem is akarta elhinni. Aztán a megrendelőlapra pillantott: ott is ugyanazt a címet látta. Ekkor végre hajlandó volt végiggondolni azt a dolgot.
Igen, valahol ebben a házban lakik Morgan is. Az az átkozott alak, aki annak idején úgy elbánt az anyjával. Morgan már szépen benne lehet a korban, hiszen már akkor sem volt fiatal, amikor…
Greg behunyta a szemét és egy pillanatra megállt a keze is. A liftben térdelt, szétrakott szerszámai között. A vezérlő szerkezetét javította éppen.
Morgan, igen… Greg csukott szemmel látta azt a külvárosi házat, ahol akkor az anyjával élt. Mindössze kilencéves volt, tehát azóta jó húsz év telt el. Morgan ötven lehetett akkor, vagy több is…? Ő volt a háziúr, a lakás tulajdonosa. És amikor apjuk halála után az anyja sokáig nem kapott munkát, és nem tudta kifizetni a lakbért, Morgan vigyorogva közeledett hozzá:
– Mással is lehet ám fizetni, nem csak pénzzel – suttogta kéjesen, és megtapogatta anyát. Greg nem nagyon értette, miről van szó, de a mozdulat túl bizalmasnak tűnt. Anya haragosan kitépte magát a férfi kezéből, de az továbbra is csak mosolygott, és azt mondta:
– Adok egy napot, hogy meggondolja magát. Mindig szívesen látom odalent, az első emeleti lakásomban…
És anya lement hozzá, lement, lement, lement hozzá… – dübörgött Greg fejében a rég elfeledettnek hitt emlék. Soha nem beszéltek erről, de anyát nagyon megviselte a dolog. Sok évvel később, még halála előtt egyszer kinyomoztatta valakivel, hol is lakik Morgan. Ezt a címet mondta, emlékezett most Greg. Aztán jöttek anya betegségei, lassan feledésbe merült az egész dolog.
De most, hogy éppen ebbe a házba hívták őt liftet javítani, Greg újra maga előtt látta a férit. És anyát…
Nem is tudott tovább dolgozni: a kis huzalok és érintkezők összekeveredtek ujjai alatt. Leült a lift padlójára, megtörölte a homlokát. „Azért nem ártana megnézni: tényleg itt lakik-e még?” – incselkedett benne egy kisördög. Lassan felállt, kiment a liftből.
A lakók névjegyzékében ott volt Morgan neve. Ebben a házban nem az első emeleten, hanem a negyediken lakott. Greg felnézett a régimódi, magas lépcsőkre. Aztán döntött. Nekiiramodott, hogy felmegy. Talán még be is csönget hozzá, és… és mit mond neki?
Valami hajtotta. A bosszú. Itt az idő, hogy Morgan megkapja a magáét azért, amit akkor tett. Aljas módon kihasználta egy fiatal nő szorult helyzetét…
Első emelet. Második. Greg lihegve kaptatott fel, még kettesével szedte a fokokat. Harmadik emelet. Móresre kell tanítani azt a disznót, lihegte félhangosan. A házban csönd volt, amikor a negyedikre ért. Már látta is a lakás bejáratát, rajta Morgan nevével.
És éppen nyílott az ajtó. Morgan kopasz volt és rettenetesen öreg. Az arca csupa ránc, a feje egy aszott körtére emlékeztette a fiatalembert. Csoszogva járt, egy botra támaszkodott. Egyenesen a liftaknához vánszorgott. Greg fejében máris ott volt az ötlet: „A speciális kulcsommal kinyitom neki a liftajtót. Talán nem veszi észre, hogy nincs itt a lift. Belököm, és négy emeletet zuhan, rá a lent álló liftre… Soha senki nem bizonyítja rám, hogy valaha is volt bármi közöm ehhez az emberhez. Baleset lesz…”
Éppen odalépett, hogy szolgálatkészen kinyissa az ajtót, de akkor közelről nézhetett az öreg arcába. Egy megkínzott, betegségektől elgyötört tekintetet látott. A vizenyős szemek őt is alig látták, a férfi egyik kezével a falnak támaszkodott, a másikkal a botjára…
Ez az ember már régen megfizetett mindenért, az élete egyetlen hosszú szenvedés lehet… Egy pillanat elég volt Gregnek, hogy döntsön:
– Uram, a liftet javítják. Addig talán menjen vissza a lakásába – mondta, és csak állt, míg becsukódott a lakás ajtaja. Aztán elindult lefelé. Nem tudta miért, de jobb lett a kedve. Megkönnyebbült, és megmagyarázhatatlan örömet érzett, amikor végre leért a lifthez, hogy folytassa a munkát.