Kérdés: Ez egy önéletrajzi regény?
Válasz: Félig az, félig nem. "Önéletrajzi" igen, de nem "regény". Ezeken a lapokon ugyanis azokra az eseményekre emlékezem, amelyeket 1956 októberében-novemberében átéltem. De persze nem csak erről a tízegynéhány napról szól a nem túl nagy terjedelmű könyv. Hanem az azt megelőző évekről is.
Kérdés: Akkor tehát ez egy politikai könyv?
Válasz: Valamilyen értelemben bizonyosan, csak éppen nem a mai politikáról, politikához szól hozzá. Hanem arról, hogyan éltünk mi, felnőttek és gyerekek az 1950-es évek első felében. Miféle kényszerek, kelepcék, szorult élethelyzetek vettek bennünket körül, egyszóval: milyen volt zsarnokságban, egy országnyi méretű börtönben sínylődni, legalább nyolc-kilenc millió rabtársunkkal együtt.
Kérdés: Évekkel ezelőtt egyszer Nyugat-Európában egy írókongresszuson már mintha beszélt volna erről…
Válasz: Jól tudja! Svájcban volt egy nemzetközi találkozó és ott azzal kezdtem a mondanivalómat: "Életem első negyvenöt évében rab voltam". Ami igaz is volt, túl azon, hogy attól a pillanattól kezdve egyszerre mindenki rám figyelt és pisszenés nélkül végighallgatták, amint elmagyaráztam nekik a hatalmas különbséget Kelet-Európa és Nyugat-Európa között. Más a sorsunk, más a mentalitásunk, másak a tapasztalataink, másnak örülünk és mást várunk el az élettől, mint ők. Ugyanakkor persze folyamatosan és jogosan irigyeljük őket nemcsak az életszínvonalukért, hanem azért a belső nyugalomért és szabadság-tudatért, amit a századok során elértek és most a magukénak mondhatnak.
Kérdés: Ezt részben nekünk is köszönhetik, nem?
Válasz: Részben valahol persze mi is benne vagyunk az ő mostani eredményeikben. Míg mi tatárral, törökkel, némettel és orosszal csatároztunk, sokszor éppen abban akadályozva számos Európán kívülről érkezett ellenfelet, hogy eljusson nyugatra és azt is tönkretegye - mi kishíján belepusztultunk az utolsó ötszáz év alatt. De azért ne feledjük, a nyugat-európaiak ezenközben századokon át gyarmatosítottak, nem minket használtak ki, hanem három-négy másik földrész lakóit.
Kérdés: Nem távolodtunk el a szóbanforgó könyvtől? A címe, gondolom, evidens: a Skorpió jegyében Nemere István született november nyolcadikán. Vagyis: megint csak mintha az önéletrajzhoz kanyarodnánk vissza.
Válasz: És tényleg. Ezt a könyvet nem is annyira mai felnőtteknek ajánlom - bár gondolom, nekik is tanulságos lehet elolvasni, hogyan éltek az emberek vidéken 56 előtt, és aztán mi és hogyan történt egy kisvárosban. Főleg azért, mert hiszen az ötvenhatos visszaemlékezések, monográfiák, szakkönyvek kilencvenöt százaléka csak Budapesttel foglalkozik, a végén az embernek már olyan benyomása támad, mintha a vidéki Magyarországon akkoriban nem is történt volna semmi… A másik dolog: a mai fiatalok ebből talán könnyebben értik meg, mit jelentett akkor élni tíz-tizenkét évesként, mintha elolvasnak ötezer sallangos, propaganda-ízű újságcikket. Amiket az évfordulókon általában garmadával produkálnak és még a legváratlanabb helyeken is előbukkannak.
Kérdés: Történelmi ismeretterjesztés?
Válasz: Az is. Egyszer hadd engedjem meg magamnak, hogy nem csak a magyar vagy a világtörténelem régesrégi eseményeiről írjak, hanem foglalkozzam azzal a múltbeli nagy eseménnyel is, amit magam is láttam közelről, amiben annyira részt is vehettem, amennyire egy tizenkét éves gyerek egyáltalán részt vehet. A "Születésnap novemberben" ugyan Veszprémben játszódik, azon egyszerű oknál fogva, hogy akkor már sok éve ott éltem. De ez nem jelenti azt, hogy ne találna benne érdekes leírásokat az is, akinek semmi köze Veszprémhez. A lényeg: mit látott egy koraérett kisfiú az akkori eseményekből? Hogyan viszonyultak ehhez a felnőttek és hogyan változtak meg ők is - miután leverték a forradalmat? Ezek igen érdekes kérdések, úgy vélem.
Köszönöm a beszélgetést.
(Megjelent a csengelei helyi újságban.)