Az első könyve 1974-ben jelent meg, azóta ezek száma már a 400-hoz közelít. Harmadszor nős, számtalan foglalkozást kipróbált, többek közt volt diplomáciai tolmács, gépgyári segédmunkás, mentőcsónakos és földmérő. De ahogy mondja, legbodogabbnak írás közben érzi magát. S ha napjában sikerül tíz oldalt megírnia, még elégedett is. Életében soha nem ejtette ki azt a szófordulatot, hogy "valamivel agyon kell csapni az időt", mert szigorú napirend szerint él. Délelőtt ír, délután újságokat, folyóiratokat olvas és anyagot gyűjt további könyveihez. Miként maga is mondja, szinte gőzmozdonyként dolgozik, s ha történetesen állatorvos lenne, reggeltől estig istápolná az állatokat. De mert író, hát ír. Ő Nemere István.
Nemere István autogramosztás közben Dunaszerdahelyen, ahova a Családi Könyvklub meghívására érkezett
o Olvastam az életrajzában, hogy önt Krakkóban csaknem elgázolta Karol Wojtyla. Hogy volt ez pontosan?
- Az eset 1966-ban történt és a krakkóiak számára ez nem volt rendkívüli élmény. Egyszer az úttestről lelépve elszáguldott előttem egy fekete Volga és a lengyel barátom boldogan újságolta, miközben én alig tértem magamhoz, hiszen két centire tőlem ment el az autó, hogy az érsekük így szokott vezetni. Akkor hallottam az életemben először a Karol Wojtyla nevet... Ezzel a dolog természetesen véget is ért, csak amikor 1978-ban pápává választották Wojtylát, akkor eszembe jutott, hogy ez a név már egy kicsit ismerős...
o Vagyis hogy ama pillanatban kibicsakolhatott volna a történelem?
- Ha elgázol, nem lett volna pápa...
o ... és nem született volna meg vagy négyszáz könyv Nemere István írói műhelyében.
- Nem tudom, hogy ez sokakat zavart-e volna, de engem kicsit biztosan.
o Azon szerencsés emberek közé tartozik, akik a világot humoros szemmel nézik...
- Nem merem azt mondani, hogy vicces ember vagyok, de közel áll hozzám a viccelődés, a szóviccek gyártása, a világban a legkomolyabb eseményben is észrevenni a nevetségeset, humorosat, ironikusat. Lehet, sokan kiábrándulnak belőlem, de én a temetéseken is nagyon jól szoktam mulatni. Ha olyan embert temetnek, aki közel állt hozzám, akkor megfigyelem az embereket, kin látszik, hogy igazán gyászol, hiszen a nagy többség egészen másért jött oda. Azt hiszem, hogy humor nélkül nem lehet élni. Aki mégis képes rá, az nem tudom, minek él.
o Ön rengeteg, különböző tematikájú könyv szerzője. Mi hajtja, ösztönzi arra, hogy nekiüljön és elkezdje írni a következőt?
- Sokan vannak, akik állítják, hogy grafomániás vagyok... Én nem fogalmazok ennyire sarkosan, azt mondom, hogy minden író azt hiszi, hogy a betűknek az a sorrendje, amit ő
papírra vet, különleges jelentőséggel bír. Természetesen tudjuk, hogy ez nem így van, hiszen a könyvtárak tele vannak nagyon rossz könyvekkel, de ez az írót nem állítja meg. S ez így van jól. Ahhoz, hogy szülessen néhány jó könyv, amely egy csomó embernek megváltoztatja az életét, sok rossz könyvre van szükség. Az én könyveim 11 milliós összpéldányban jelentek meg, s az életemben négy emberrel találkoztam, akik azt mondták, hogy az én könyvem megváltoztatta az életüket. Az arány nem nagyon jó, mégis úgy gondolom, hogy a könyveimnek volt valami haszna.
o Sok foglalkozást kipróbált, melyikben érezte magát igazán boldognak?
- Boldognak csak írás közben tudom magam érezni. Minden más csak útkeresés volt, s meg kell mondanom, hogy a legtöbb zsákutcával végződött. Tehát hiába kerestem az utat, számomra arrafelé nem vezetett. Az ember, aki alkot vagy azt hiszi, hogy alkot - fogalmazzunk szerényen -, csak alkotás közben érezheti jól magát. De meg kell mondanom, nem biztos, hogy az a cél, hogy mi nagyon boldogok, elégedettek legyünk. Az elégedett ember máris meghalt. Bármit elértünk is, nem szabad vele megelégedni, mert biztos, hogy az nem a legfelsőbb lép-csőfok.
o Állítólag ön megbukott az érettségi vizsgán.
- Amerikában azt mondanák, hogy problémáim voltak, én viszont keményen bevallom, igen, megbuktam. Ezt a tényt ám fel szoktam öltöztetni szebb szóvirágokba, mondván, hogy minden jó gyümölcs őszszel érik be... Valójában csak arról van szó, hogy olyan diák voltam, akinek vannak kedvenc tantárgyai, azokat tanulja, s talán ért is hozzájuk, s vannak tantárgyak, melyeket nem tud elviselni, mert távol vannak tőle. Nagyon kicsi az esély ugyanis arra, hogy valaki a négy évet négyesekkel bukdácsolja végig s az érettségin meg is bukik, hogy abból nagy matematikus lesz. Igaz, hogy Einsteint is megbuktatták, de nyilván nem azokból a tárgyakból, amelyekből később naggyá lett, mert annak már valahol a gyerekkorban benne kell lennie az emberben. Nekem sem a humán tárgyakkal voltak gondjaim, hanem a matematikával és fizikával. Akkoriban nagyon sokat olvastam, hiszen egyke voltam s más szórakozási lehetőség nem nagyon akadt. Az embereknek a könyvekben valósul meg az ő világuk. Akkoron az én számomra is kinyílt ez a világ, nagyon sok dolog érdekelt benne, a matematika és fizika legkevésbé...
o Végül is megmaradt a könyvek világánál, hiszen ezeknek él...
- Igen, ezeknek és ezekből. Sikerült elérnem azt, hogy a hobbim nemcsak a hivatásommá vált, hanem a megélhetést is nyújtja.
o Az a tény, hogy elutasították fölvételét a művészeti szövetségbe, önt szórakoztatja vagy irritálja?
- Ma már csak nevetek rajta, a hetvenes években azonban nagyon felbosszantott. Akkor jelentek meg az első könyveim, s 1982 óta nem volt olyan év, hogy legalább egy könyvet ne adtam volna ki. Magyarországon az írószövetségnek több mint ezer tagja van, de ha bárkit megkérdez, hogy soroljon fel harminc magyar írót, akkor úgy a huszonegyedik névnél elakad és elkezd gondolkodni, hogy kit nem említett még. Ama ezer írószövetségi tag között rengeteg olyan van, akinek az életben egyetlen könyve sem jelent meg, csupán néhány kritika fűződik a nevéhez és az újságokba írnak. Ők tagjai az írószervezetnek, én nem.
o Legalább megspórolta a tagdíjat...
- (Nevet.) Ez tény, de a kívülállók nagyon csodálkoznak, hogy a szövetség szóba sem állt velem. Nem biztos, hogy ez rólam állít ki bizonyítványt...
o Valahol azt mondta, hogy mind-azok az élmények, illatok, ízek, melyeket megtapasztalt, megjelennek a könyveiben...
- Igen, de lehet, hogy csak tíz év múltán. Az író amolyan kém, a világ és az őt körülvevő emberek kémje. Kilesi, hogy mit csinálnak, azt beviszi a maga kis világába, s aztán mások elé tárja. Ennek talán nem mindenki örül, de ez ilyen szakma. Más művészek is ezt csinálják, a szobrászok, festők, amit látnak, azt átmentik egy másik nyelven egy másik világba. S ez bizony árulkodik a mi világunkról is.
o Szerzőként rengeteg álnevet használ, ezek száma már a harminchoz közeledik, s nem hiányoznak közülük a női nevek sem. Nincs mégiscsak különös érzése, amikor a könyvei női név alatt jelennek meg?
- Nem, ez tudatos választás volt. Amikor az ember úgymond női irodalmat kezd írni, akkor ez kimondottan jó, és ragaszkodtak hozzá a kiadók és a könyvterjesztők is, hogy a borítón szerzőként női név szerepeljen. A nőolvasók ezt egyszerűen jobban elfogadják. Valaki kifogásolhatná, hogy amennyiben a könyv szerzőjeként például Melissa Morettit tüntetjük fel, akkor ezzel kétszeresen is átverjük az olvasót. Először is azzal, hogy a szerző külföldi, másodszor pedig, hogy nő. De nincs ez teljesen így, mert a könyvben a szerzői jog hagyományos jele, vagyis a körbe foglalt c betű mögött az én nevem áll, de el kell mondanom, hogy sokan erről úgy vélték, hogy én vagyok a könyv fordítója... Ráadásul sok sikeres könyv szerzőjeként arra is kíváncsi voltam, mi történik, ha új szerzőt talá-lunk ki, fogják-e olvasni, keresni a könyveit. S működik ez, hiszen Melissa Moretti álnevén huszonnyolc könyvem jelent meg, s ezeknek ugyan-úgy sikerük van, olvassák őket.
o Amolyan játékként fogja fel ezt?
- Igen, ez csak egy érdekesség, senkinek nem ártunk vele...
o Állítólag nincs valami jó véleménye a politikusokról. Miért?
- Ön talán nem ebben a világban él? Hadd magyarázzam el tehát. Az irodalomban, újságokban, beszédekben a politikát az erkölcsösség szinonimájaként szokták elmíteni, holott tapasztalatból tudjuk, hogy aki politikával foglalkozott, egyszerűen nem lehet erkölcsös ember. Mert amíg egy politikus felmászik valamilyen szintre, kénytelen elkövetni akár csak kicsi disznóságokat, például valakinek támogatást ígér. Ez másképp nem is létezhet, hiszen a politikusok is ebben a világban élnek, amelynek gondjait ráadásul meg is akarják oldani. A politikus ugyanis előbb meg-ismeri a problémákat, akadályokat, de egyszersmind azokat az embereket és erőket is, akik bizonyos ellenszolgáltatás fejében hajlandók őt támogatni. A háttérben pedig kiszolgál különböző érdekeket, mert különben nem juthat előre. Innentől kezdve már teljesen mindegy, milyen magasra megy és milyen híres lesz, hiszen eleve rosszul kezdte el. S a mi világunkban, úgy tűnik, másképp nem is lehet elkezdeni. Ez a játszma nagyon érdekel, naponta elolvasok egy csomó újságot, figyelem a híradókat, persze közben szorgalmasan anyázom, de kívül vagyok az egészen. Látom a csapdákat, amelyeket nyilván a politikusok is látnak, hiszen nem vagyok náluk okosabb... Feltehetően tudják, hogy jobb lenne ezt nem csinálni, de ha nem ezt teszik, akkor emezek összeszervezkednek amazokkal. Néha a politikusok együttműködnek olyanokkal, akikkel normális helyzetben még kezet sem fognának. Így van ez minden országban, csak néhol civilizáltabban zajlanak a dolgok, nem olyan primitíven, mint nálunk. A legjobban az dühít, hogy a megoldást én sem ismerem. Nyilvánvaló, hogy szükség van olyan emberekre, akik közvetíteni képesek különféle társadalmi osztályok és érdekek között, hogy az emberek kölcsönösen ki ne irtsák egymást. Viszont nem vagyok benne biztos, hogy ezt úgy kell tenni, ahogy manapság csinálják.
o Az ön könyveinek száma tekintélyes, az internetes lista szerint eleddig 352 kötet jelent meg belőlük...
- Dehogy, az májusban volt, most már 357 könyvnél tartunk... A számoknak azonban nincs jelentőségük, noha erre mindenki rákérdez. Sokan a Guiness-rekordok könyvét emlegetik, de attól még messze vagyok, hogy oda bekerüljek. Mint-egy öt szerző áll még előttem, akik több könyvet írtak, mint én, köztük néhányan kétszer annyit. Például a híres George Simenon a 520. könyvénél tartott, amikor kiesett a kezéből az írógép. Ha csak a mennyiségről beszélünk, még van mit csinálnom, de például senki nem beszél a minőségről, vagy arról, melyik könyvemet ajánlanám mindenkinek.
o Tehát melyik könyvét ajánlaná elolvasásra mindenkinek?
- Vagy tíz ilyen könyvem van. Nagyon sok munkám valamiféle konjunktúra eredménye, vagyis arról írtam őket, ami az adott pillanatban az embereket legjobban érdekelte. Viszont el kell mondanom, hogy
egyik ilyen könyvemet sem írtam kényszerből. Az általam választott témák mindig is érdekeltek, noha a könyveim minősége természetesen változó, függ a körülményektől, a hangulatomtól, időjárástól... De tízet-tizenkettőt ki tudnék választani közülük...
o Melyeket?
- Ilyen például A hegy című vagy a Kiált a csend, amely egy nyomorék gyermekről és apjáról szól, továbbá a Vakmadár, amely olyan rendszerről íródott, ahol egyetlen ideológia uralkodik. Sokaknak ismerősnek tűnt ez utóbbi történet, noha Afrikában játszódott. Szeretem az eutanáziáról írt, Amíg köztünk voltál című könyvemet is.
o Ifjúkorában állítólag filmeket szeretett volna csinálni. Milyeneket?
- Filmszerűen láttam a világot, ami talán a könyveimből is kitűnik. Sztorimániás vagyok, s ahhoz, hogy a történetet szeressem, elejének, közepének és végének kell lennie, vagyis az egésznek legyen egy íve, aminek értelme is van. Egy jó film az embert elszórakoztatja vagy reményt kelt benne azáltal, hogy azt, amit a filmvásznon látott, a valós életben is érdemes megvalósítani. Egyszóval az emberben nyomot hagy, emlékszik rá, és évek múltán ismét megnézi. S ez már valami, mert ma olyan filmeket csinálnak, hogy a kutya se emlékszik rájuk, a tudat ugyanis úgy védekezik ellenük, hogy minél előbb elfelejti őket.
o A sztori, vagyis a történet a könyveire is jellemző, hiszen mind-egyiknek megvan a maga kezdete, közepe és vége.
- Igen, mert az olvasók csak így olvassák el őket. Szerintem a könyv, melyet senki sem olvasott el, fölöslegesen jelent meg. Fölöslegesen forgatták le azt a filmet, melyre a bemutatón 38 néző kíváncsi, de ők is pánikszerűen távoznak az utolsó filmkockák után. Kár a ráfordításért, munkáért, pénzért, s lehet az a film éppenséggel zseniális, de ha senki sem nézi meg, akkor egyszerűen nincs.
o S ez az irodalomra is érvényes, nem?
- Persze, de ha ezt én mondom, akkor a válasz az lehet, hogy savanyú a szőlő. Úgy vélem, hogy az a néhány író, akikről Magyarországon állandóan beszélnek, akik az abszolút elitbe tartoznak, egyáltalán nem olyan nagyok, esetükben sokszor csupán reklámról, mesterséges hangulatkeltésről van szó. Húsz évvel ezelőtt tudni lehetett, hogy a legnagyobbnak kikiáltott magyar írók könyvei minimális példányszámban jelentek meg, s még annak nagy része is a raktárakban porosodott. De olyan ügyesen csinálták meg, hogy több száz példányt nyomogattak szét újságírók és barátok kezébe, s aztán hónapokig nem lehetett a magyar sajtóban semmi mást olvasni, mint az ő nevüket. Ez a trend idővel a határon is túllép, hiszen elég csak számba venni, hogy a magyar könyvek fordításai rendszerint azokban az országokban jelennek meg, amelyek nyelvén maga az író is beszél. Ez rám is érvényes, hiszen lengyel fordításban jelent meg a legtöbb könyvem, merthogy magam is bírom ezt a nyelvet és sok-sok ismerősöm van Lengyelországban. Ez művileg gerjesztett érdeklődés, aminek gyümölcse tíz-húsz év múltán az, hogy a szerzőt Nobel-díjra jelölik, holott úgy gondolom, hogy az ő könyvei semmivel sem jobbak, mint sok más magyar szerző könyvei.
o Min dolgozik most?
- Szép nagy barna íróasztalon... (Nevet.) Erre a kérdésre különben nem szívesen válaszolok. Nem vagyok babonás, de rájöttem, ha elkezdek beszélni arról a könyvről, melyet éppen írok, akkor valami mindig közbejön. Vagy én nem tudom befejezni, vagy hosszú évekig fektetgetik valahol... De mondhatok pár szót arról a húsz könyvről, melyek megjelentetésén már munkálkodnak a ki-adók. Köztük van az Átok reátok című szociológiai krimi, amely abból fakadó problémákat ábrázol, hogy az ember genetikai ismeretanyagából meg-állapíthatók mindennemű rokoni kapcsolatai. S minthogy évekkel ezelőtt Hitler szeretőiről írtam, hamarosan megjelenik a Napóleon szeretői. Ennyi talán elég is a készülő könyvekről, mert nem vagyok ugyan babonás, de sosem lehet tudni...
Galina Sándorová
Megjelent: www.csallokoz.sk