Az olvasók lerablása után morális és gazdasági csődben a hazai könyvpiac
Lapunk interjút készített Vincze Attila Tamással, a Világóceán kiadó tulajdonosával, aki keserű szájízzel mesélt a hazai könyvpiac jelenlegi helyzetéről, amely nem csak gazdasági, hanem morális válságban is vergődik. 2009.10.16 10:49, ma.hu
- Kiadója, a Világóceán Kiadó az idén két szerzőjének, Nagy Natáliának és Nemere Istvánnak több mint száz alkalommal szervezett könyvárusítással egybekötött dedikálást. Gyakran hallani, hogy egyre kevesebbet olvasunk. Önök is ezt tapasztalják?
Vincze Attila: Szó sincs róla. Az egész nyarat a Gyulai és a Hajdúszoboszlói fürdőhelyeken szervezett dedikálásokkal töltöttük, de részt vettünk Szegeden a Hídi Vásáron, Pesten a Könyvhéten, majd fesztiválokon Móron, Etyeken, Siófokon, valamint a BNV-n a Gyermekeink Jövője című rendezvényen. És mindezen helyeken azt tapasztaltuk, hogy persze, a társadalom egy része egyáltalán nem olvas, olykor még büszke is rá a szülő, hogy kisiskolás gyermekének a könyv, mint olyan ismeretlen fogalom és formátum, ám elképzelhetetlenül nagy az olvasók, és a rendszeresen olvasók száma is. Azok, akik panaszkodnak, sírnak arról, hogy nem olvas a magyar, szerintem teljes tévúton járnak. Lehet, hogy az ő könyveiket nem olvassák, de ha ez így is van, annak legkevésbé a társadalom az oka. Sokkal inkább maguk a kiadók – tisztelet a kivételnek –, és az egész, belülről rohadó könyvszakma.
Nagy Natália, Nagy Bandó, Nemere István, Vincze Attila, Ranschburg Jenő
- Kifejtené ezt bővebben is?
- Nagyon szívesen. A probléma szerintem legalább négy részből tevődik össze. Először is arról van szó, hogy a kiadók jelentős része (akikből amúgy is túl sok van a hazai „tortára”) szinte válogatás nélkül, komolyabb üzleti tervek nélkül adják ki idétlenebbnél idétlenebb, eladhatatlanabbnál eladhatatlanabb könyveiket. Ez alapból egy olyan hiba, ami önmagában is komolyan veszélyeztetné a könyvpiacot. De hogy ezt megtehetik, annak részben az az oka, hogy az állam ezt mindmáig tolerálta, sőt, segítette. Pályázatok útján kiadók tucatjai jutottak óriási összegekhez olyan könyvek kiadására, amik vagy senkit sem érdekeltek, vagy csak nagyon keveseket. (Bár persze vannak színvonalas kiadványok is köztük, de az akkor is szomorú, ha valaki a termékét, bármilyen szép és jó is legyen az, csak közpénzből, tehát mások pénzéből tudja létrehozni.) Több olyan esetről is tudok, amikor egy kiadó a több tízmilliós közpénzből kinyomtatott könyveinek zúzdában való megsemmisítését fizette – gyaníthatóan szintén közpénzből. És persze mindez történik azért, hogy sok kézen át repkedjenek a köz milliói, és akik erre szakosodtak, nyugodtan horgászhassanak a zavarosban. Tehát ez a második hiba. (És akkor a „hiba” szóval még nagyon finoman fogalmaztunk.) A harmadik az, hogy a terjesztők csodapalotákban árulják könyveiket, amiknek fenntartása óriási összegeket emészt fel – nem csoda hát, hogy mára eljutottunk oda: az a meglepő, ha valaki fizet valakinek a könyvpiacon, nem az, ha csúszik a fizetéssel, vagy egyáltalán nem fizet. A negyedik hiba pedig ugyanarra vezethető vissza, amire az egész ország jelenleg oly siralmas állapota: majd mindenki mert nagyot álmodni – ám elfelejtett közben gondolkodni. A magyar átlag az egy szoba paneljéből és a trabantjából - ha volt egyáltalán kocsija – nem két szoba panelba és Suzukiba ült át, hanem egyből három szobába, vagy házba, és Opelba, vagy hasonlóba. Mindezt úgy, hogy az ország húsz évig halogatta szinte az összes terület (egészségügy, közlekedés, oktatásügy, közigazgatás) reformját. Pontosabban: halogatja még ma is. Így aztán nem csoda, hogy mára oda jutottunk, hogy az ország szinte csak a hiteleinek kamataira dolgozik, és fog dolgozni a következő 10-20 évben. Ami persze elég szánalmas helyzetbe hoz minket a szomszédainkkal szemben. A könyvpiacon pedig ugyanez történt. A kiadók olyan kincsekhez juthattak hozzá, mint amiket a boltok polcain látunk. Kiadhatják Márquezt, Robin Cook-ot, és még ezernyi kiváló, és nem mellesleg eladható írót. Ám a magyar kiadó nem ésszerűen adta ki ezeket. Ha valaki betér Svájcban egy könyveboltba, azt találja, hogy például Márquez Szerelem kolera idején című könyve szép kivitelben, újrafelhasznált papíron, vékony borítással kapható, kb. 3500 forintos áron. Ehhez képest a magyar kiadás csodaszép fehér papíron, kemény kötésben, kb. ugyanilyen áron. És talán nem kell részleteznem, hogy a potenciális vásárlók fizetőképességében jelentős különbség mutatkozik Svájc és Magyarország között – és nem a mi javunkra. Szóval a lényeg, hogy mi ebben is a saját kivagyiságunk, látszatéletünk áldozatai lettünk. De mielőtt félreértés történne: amit fentebb leírtam az persze csak példa volt, de a kiadók többségére jellemző példa. Szóval, kis pénzű embereknek próbálunk eladni a nyugati országok színvonalánál is színvonalasabb kivitelű, drága könyveket. És persze, borítékolható módon csődbe kerülünk. Ahelyett, hogy – és most kanyarodok vissza beszélgetésünk elejére: olcsón adnánk, jó színvonalú, jó könyveket. Mert hogy olcsón veszik. És ha olcsón veszik, az azt jelenti, hogy olvasnak az emberek – csak pénzük nincs.
- Azt már látjuk tehát, hogy mitől nem működik ma a könyvpiac Magyarországon, de meséljen kicsit arról is, hogy hogyan működik?
- Hogy azon keveseknél, akiknél rajtunk kívül működik, mitől működik, nem tudom, csak sejtem. De távolról is nagyon tisztelem Lőrincz L. Lászlót és kiadóját, valamint Szepes Mária ezoterikus kiadóját, amiért is képesek voltak felépíteni és eladhatóvá tenni íróikat. Még ha ehhez persze olyan, önmaguktól is klasszis írókra volt is szükség, mint a fentebb említett kettő. Ugyanakkor mi sajátos utat viszünk. A mi alatt Nagy Bandó Andrást és kiadóját, a Szamárfül Kiadót, valamint Nagy Natáliát és Nemere Istvánt, továbbá az én kiadómat értem. Mi elsősorban azt az üzleti stratégiát visszük, hogy személyesen, közvetítők nélkül, magunk árusítjuk könyveinket. Olyan helyeken jelenünk meg, ahol sok ember van, gyakorlatilag egész nap folyamatosan dolgozunk (ellentétben a Könyvhéten megjelenő, művészieskedő, pipázó, keresztbefont lábbal másfél órát ülő no name „írókkal”, a mi szerzőink napi 10 órát vannak talpon, mutatják be könyveiket, dedikálnak, miközben elvileg a nevük alapján már megtehetnék, hogy csak hátradőlnek. De amíg a Könyvhét no name-je nagyjából nulla könyvet ad el a másfél órája alatt, addig mi naponta akár több százat is.), és bár vannak drágább 2-3 000 forintos kiadványaink is, de sok könyvünket áruljuk 500 illetve 1000 forintért, így aztán mindenki, még a szegényebbek is megtalálják nálunk számításaikat, dedikáltathatják az őket érdeklő könyveket.
- Az előbb említette, hogy sztárjaik is folyamatosan talpon vannak. Mivel lehet rávenni egy ismert magyar személyiséget, hogy napi sok órában dolgozzon úgy, mint bárki más?
- Azt gondolom, hogy fontos, hogy nem a szokásos, kiadóktól kapható 10%-ért dolgoznak, hanem mivel maguk finanszírozzák könyveik kiadását, így a haszon jelentős része is az övéké. De mindezek mellett Ők maguktól is ilyenek. Mindegyikük szereti, amit csinál. És éppen ezért szeret dolgozni is. Natália, ha épp nem dedikál, ugyanilyen lendülettel írja mesekönyveit, de ugyanez elmondható Nemere Istvánra is – aki gyakorlatilag szó szerint értve folyamatosan ír, nem véletlenül tart már több mint 500 kiadott könyv, és 11 millió eladott példány fölött -. És ne feledkezzünk meg arról, hogy Nagy Bandó András munkatempója és aktivitása is legendás.
- És vannak-e mások, akik hasonlóan működnek, mint Önök, van-e esetleg konkurenciájuk?
- Konkurenciánk nincs, és nem is hinném, hogy valaha lesz. Olyan, aki hasonló üzletpolitikát folytat, van. Elsősorban Czippán György kiadóját, az Anno-t említeném meg, akik nálunk sokkal régebb óta viszik azt az elvet, hogy inkább kisebb haszonkulccsal, de sok könyvet adnak el, mintsem hogy rövid távon lerabolják az olvasóikat, hosszú távon pedig elveszítsék azokat. Mert hogy volt idő, amikor nagyjából erről szólt a hazai könyveladás. De az Anno már akkor is külön utakon járt, és amennyire tudom, ők máig nem változtak. Épp ezért erősek, stabilak és megbízhatóak.
- Az is érdekelne, hogy mik a legkelendőbb könyveik, és mik azok, amik nem, vagy csak nehezen fogynak?
- Kezdeném a negatívabbal: szinte semmi nem fogy, aminek a szerzője nem ismert személy. Legyen az bármilyen nagyszerű könyv. De a rétegkönyvek is nehezen mennek – így például a sci-fik, és hasonlók is. Az ezoterikus irodalom – válságban nem meglepő módon - és Szepes Mária jól fogy. De a legnépszerűbb kiadványunk egyértelműen Nagy Natália mesekönyve, A Nap születésnapja, valamint Nemere Istvántól a Magyarország története című kiadvány, továbbá Nagy Bandó András Sosemvolt Toscana című megindító regénye.
- Ha már szóba kerültek a kiadványaik is, vannak-e újabb terveik, és szükséges-e reagálniuk a válságra, vagy ez önöket mindezidáig elkerülte?
- A válság minket sem került el, sőt, keményen érezzük. Épp ezzel függnek össze új terveink is: 500 forintért árusítható, olcsó kivitelű, ám mégis színvonalas hangoskönyvekben, és hasonló áru könyvekben gondolkodunk. Valamint Natália már írja új meséjét, mely minden bizonnyal legalább annyira lesz a gyermekek kedvence, mint első könyve, A Nap születésnapja volt.