Nemere István íróval többek között arról beszélgettünk, miért nem lett tagja az Írószövetségnek.
-Ma lesz a bemutatója az 500. magyar nyelvű könyvének. Ennyi idő távlatából hogyan tekint vissza az első művére?
-Az első könyvem 1974-ben jelent meg, egy krimi volt, amit dühből írtam meg. Akkor tértem vissza több év után Lengyelországból, és kezembe került két magyar krimi. Végigolvastam és dühös lettem, hogy ilyen silány minőséget kiadnak itthon. Kivettem két hét szabadságot, megírtam az első könyvemet, amit másfél év után elfogadtak és kiadtak. 1977-ben jelent meg a következő mű. 1981-től már nem volt olyan év, hogy ne adtam volna ki könyvet.
-A rengeteg megjelent mű ellenére mégsem tagja az Írószövetségnek. Nem is akart ide bekerülni?
-De, még zöldfülű koromban. A harmadik regénynél jártam, amikor először jelentkeztem az Írószövetségbe. Három évig azonban nem is válaszoltak. Aztán sportot csináltam ebből, minden tavasszal írtam nekik egy levelet. A válasz akkor már az volt, hogy a tevékenységem nem indokolja a tagságot. Ez nyolc évig ment, aztán rájöttem, minek fussak egy olyan szekér után, ami nem vesz fel, és még csak nem is arra megy, amerre kéne.
-Eddig rekordméretű életművet halmozott föl. Ön szerint meddig dolgozhat egy író?
-Amíg az embernek ki nem esik a penna a kezéből. Ma már a technika rengeteg lehetőséget ad, mikrofonra is mondhatom a történeteket.
www.metropol.hu Kiss András