Nemere István szerdán bemutatta a sajtónak 501. kötetét, mely Naponta fogsz meghalni címmel jelent meg és egy bűnügyi regényfolyam első kötete. Az MTI Panoráma munkatársa ebből az alkalomból beszélgetett vele.
- Ön jónéhány rekordot mondhat magáénak, bár a krimi műfajban megjelent regényeinek száma tekintetében még nem érte utol George Simenont. Új regényfolyama férjük ellen bosszút forraló budai úriasszonyokról szól. Hány kötetre tervezi a sorozatot és miért vette elő ezt a klasszikus krimitémát?
- Egyelőre öt kötetet szeretnénk megjelentetni a kiadóval, vagyis a következő két évben még négyet. Nem hiszem ugyanis, hogy ez a valóban klasszikus téma egyhamar aktualitását veszti Magyarországon. A kriminek nem dolga ugyan, hogy képet fessen egy társadalomról, de az említett George Simenontól Agatha Christiig mégiscsak minden jó krimiíró bizonyos fokig ezt teszi. Talán mondanom sem kell, hogy a családon belüli erőszaknak általában, és az Áté papnőiben érintett válfajának különösen, sajnálatos reneszánsza van hazánkban. Ahol hirtelen nagy vagyonok keletkeznek, ahol olyan sok a vesztenivaló, mint egy válófélben lévő újgazdag családban, ott ennek a bűnözési típusnak természetes táptalaja van.
- Eszerint Ön jó krimiírónak tartja magát?
- Ennek eldöntése természetesen az olvasó és a kritika dolga, de a siker nem kerül el. Könyveim átlagos eladott példányszáma évi 300 ezer körül mozog és ezért sokan irigyelnek.
Én büszke vagyok az átlagosnál jóval olcsóbb ismeretterjesztő könyveim sikerére is, mert azokhoz az áruházakban, diszkont-boltokban, antikváriumokban kispénzű emberek is hozzájutnak.
Ami a kritikákat illeti: írói pályám harmincöt éve alatt megszoktam, hogy a divatos posztmodern ambíciók teljes hiányában nem én vagyok a hazai kritikusok kedvence, bár úgy tudom, hogy Vérvonal című krimim az utóbbi évek egyik legsikeresebb könyve volt a maga műfajában, és a szerkesztők szerint a Naponta fogsz meghalni is állja a minőségi próbát.
- A Naponta fogsz meghalni az 501. könyve. Sokan szemére vetik, hogy az Ön által diktált munkatempó gályarabság és hogy Ön iparos módjára, futószalagon állítja elő a könyveket.
- Aki hozzám hasonlóan napi 10-12 órát ír, mert ez a szokásos életmódjához tartozik, annak nem lesz ilyen problémája. Azt pedig, hogy ez gályarabság lenne, határozottan elutasítom. Számomra az írás öröm, hiányérzetem van, ha egy nap nem dolgozhatok.
A minőséghez ennek semmi köze. George Simenon vagy Jókai Mór esetében fel sem merül ez a kérdés. Volt persze egy Barbara Cartwright nevű angol írónő, aki 730 lányregénnyel gazdagította a ponyvairodalmat, s akinek a nevére ma már Angliában is alig emlékszik valaki, de ez is csak azt bizonyítja, hogy az író mennyiségi és minőségi teljesítménye között nincs közvetlen összefüggés. Ha viszont úgy teszi fel a kérdést, hogy voltak-e olyan időszakok, amikor a napi megélhetésért kellett sokat dolgoznom, álneveken is, akkor a válaszom az, hogy igen, voltak ilyen idők, remélem túlvészeltem őket.
- Az tény, hogy kevés olyan ismert név van Magyarországon, mint Nemere Istváné, az is tény, hogy időről időre meglepetésekkel szolgál olvasóinak. A Naponta fogsz meghalni mi újat jelent életművében? Úgy is feltehetném a kérdést, hogy tekinthetjük-e ezt a könyvét a hazai társadalmi problémák iránti növekvő érdeklődés jelének.
- Tekintsük ezt a könyvet és a sorozatot annak, ami, vagyis szórakoztató irodalomnak. Nekem egy krimivel az az ambícióm, hogy szórakoztassam az embereket, nem az, hogy gondolkodásra ösztökéljem, vagy tanítsam őket. Itt egy bűnügyi történet kezdődik, melyben négy-öt nagyon csinos, többnyire nagyon eszes negyven körüli nő anyagi és lelki okokból összepaktál a vétkes vagy csak megúnt párja ellen és egy nagyon magányos nyomozóval találja szemben magát. Megnézzük, ki az erősebb a mai hazai viszonyok között. Ennyi.
Persze ha maga a történet hitelesen van megírva, akkor előfordulhat, hogy az olvasó társadalomkritikát érez benne vagy éppen tanulságot von le. Én csak egy átgondolt, életszerű, és persze élvezetes stílusban megírt történetet akartam letenni az asztalra. Ebben reményeim szerint hús-vér emberek mozognak, akikre érdemes rápillantani, mert az olvasó az én pozitív és negatív hőseim megismerésével magát is jobban megismeri. Én ezt tekintem az írói hivatás lényegének, ha ebben a könyvben sikerült megfelelnem saját elvárásaimnak, akkor nem írtam hiába.