Az ember, aki nem tud írni

Az ember, aki nem tud nem írni

beszélgetés Nemere Istvánnal

Februárban jelent meg a GFK kiadásában Nemere István legújabb SF-regénye, az Elveszettek. Ez alkalomból újra megpróbáltuk megfejteni a világ egyik legtermékenyebb írójának titkát.

Galaktika: A korábbi interjúkban elhangzott már önről pár lenyűgöző számadat, így érdekelne, hogyan tudná összegezni munkásságát, életét számokban. És miután rohamosan közeledik az ötszázadik Nemere-könyv megjelenése, árulja el, hogyan tervezi "megünnepelni" ezt a nem hétköznapi eseményt?

Nemere István: 11 esztendős koromtól "írok", de valójában húszas éveimben kapcsoltam rá inkább. Harmincéves koromban jelent meg az első könyvem, aztán pár esztendő múlva a második, majd a harmadik. 1982 óta nem telt el év Nemere-könyvek nélkül. Beleszámítva néhány elveszett kéziratot, soha ki nem adott könyvet, no meg azt a kb. 15-20-at is, ami folyamatosan "előttem jár", vagyis amiket már leadtam a kiadóknak, csak még nem adták ki - rég elhagytam a mágikus 500-at. A magyarországi összpéldányszám a tizenegymillió körül jár, írtam közel 6 ezer ívnyi könyvet és magam sem tudom, hány ezer cikket a sajtónak. A legnagyobb példányszámban az 1986-os Titkok könyve (150 ezerben), a legtöbb nyelven A Hegy c. regényem jelent meg. Összesen kb. 15 könyvemet adták ki más országokban tíz nyelven, három kontinensen (Ázsiában Irán és Vietnám, Európában sokfelé, de az USA-ban is jelent meg regényem, igaz, nem angolul).

A műfajokat nehéz összeszámolni, különösen azért, mert ezek nálam nemegyszer "összecsúsznak", és a krimiből és sci-fiből lesz egy SF-krimi, voltak pszichológiai regényeim, társadalmi témákat boncolgattam, kalandregényeket is írtam, voltak történelmi monográfiák nagy számban, a magyar és világtörténelemből egyaránt, életrajzok, fantasztikus regény, 1 (azaz egy) fantasy regény, színdarabok (soha nem játszották egyiket sem), filmforgatókönyvek, gyermekkönyvek, még saját visszaemlékezés is (56-os élményeimre). Történelmi regények, dokumentumkötetek, női szerelmes regények stb. Ez nem valamiféle kapkodás eredménye, nem arról van szó, hogy ennyi év(tized) után még mindig nem tudom magam sem, mihez kapjak, miben verjek gyökeret. Ahogyan a témákkal, úgy vagyok a műfajokkal is: ha ezt a témát így lehet és érdemes megírni, rengeteget a magyar történelemből például, de van, hogy a hősről szinte semmit sem tudunk, akkor regénynek kívánkozik (pl. Búvár Kund élete).

Nem tudom, mennyi volt mindezek között az SF, és mit lehet még annak, vagy már nem annak nevezni. Én azt mondanám, kevesebb, mint 10 százalék.

Az ötszázadik megjelenését mindenképpen megünnepeljük valahogyan, csak még nem tudom, hogyan. Nem szeretném, ha nem engem ugrálnának körül, annak nincs értelme, de egy hagyományos evős-ivós "bulinak" sem. Ezt még ki kell találnom. Való igaz, már több kiadó célozgatott rá, hogy talán jó lenne, ha ők adhatnák ki az ötszázadikat - de lehet, ezt most különlegességképpen magam fogom kiadni. Még nem tudom. Az is lehet, hogy előre megírom azt, ami az 500. lesz, mert az nem lehet akármilyen könyv, és főleg nem bízhatom a véletlenre, mikor melyik nyomda ér rá éppen, hogy gyorsan kinyomja az egyik kiadónál várakozó valamelyik kötetemet.

G: Nemere István, a főállású író: csak az Ön szoros napirendje szerint dolgozó szerző tud jelenleg Magyarországon főállásban megélni az írásból? Mennyi könyvet, cikket kell megírni és eladni egy évben ahhoz, hogy az író nyugodtan hajthassa álomra a fejét?

 

N.I.: Azt hiszem, csak az tud ma megélni az írásaiból, aki ezt folyamatosan teszi, és folyamatosan megjelennek a művei. Igaz, én már az 1980-as évek közepén is ahhoz a 15-höz tartoztam, akik csak ebből éltek, mindenki másnak volt állása, a legtöbb szerző újságíróként is dolgozott vagy tanított valahol, félállásban szerkesztett ezt-azt. Én erre koncentráltam, és mivel szerencsére könnyen és gyorsan írok (ami nem érdem, csak egy adottság), hát a mennyiségemmel is lehengereltem másokat. Hadd említsem meg: mióta magyarul beszélő emberek élnek ezen a bolygón, azóta senki nem írt ennyit ezen a nyelven.

Nincs olyan "norma", olyan megkövetelt mennyiség, aminek teljesítése után az író nyugodtan alhatna - én legalábbis így vagyok ezzel. Mivel én olcsón adom magamat és nem később besöprendő (vagy sem...), eladott példányszámoktól függő százalékért dolgozom, hát az én kiadóim jól keresnek rajtam, míg én kevésbé. De nem panaszkodom, megélek ebből a családommal.

Nem rajtam lehet és kell lemérni azt, hogy mennyit kell alkotnia ahhoz, hogy megéljen stb. Én kilógok a sorból (ezt nagyon szeretem, néha mintha azért alakulnának ki mindenféle "sorok", hogy én kilóghassak belőlük, mert nem illek bele egyikbe sem). Én azért írok sokat, mert nem tudok nem írni. Ez nálam már nem (csak) szakma, hanem életforma is egyben. Ezért és ebből élek már lassan negyven éve.

G: Nemere István és a sci-fi: sokszínűsége ellenére van olyan téma, amellyel nem foglalkozik szívesen?

N.I.: Bizony vannak SF-témák, amelyekkel nemcsak hogy nem szívesen, de egyáltalán nem foglalkozom. Az olvasóim nyilván észrevették már, hogy soha nem írom le a jövőt feketén, pesszimistán, mert szerintem nem mindent elpusztító világháborúk jönnek, így azt állítani hazugság lenne. Az én jövőképemben is sok lesz az emberiség problémája, de nem pusztulnak ki. A negatív utópiákon kívül nem írok a "gépek hatalomátvételéről" sem, mert azt is ostobaságnak tartom. Társadalomszervező, társadalomépítő hajlamai csak értelmes lényeknek lehetnek, a gépeknek erre semmi szükségük, és nyilván nincs is bennük efféle késztetés - és nem is lesz, bármilyen fejlettek is lesznek. Az meg végképp nevetséges, amit sok amerikai "sci-finek" titulált (rém)film állít: a gépek kiírtják az emberiséget, hogy egyedül uralkodhassanak a Földön... Ha valaki egy csöppnyi józan ésszel belegondol és többször felteszi a "miért?" kérdést, máris kételkedni kezd, és tényleg van is rá oka.

No és nem írok arról, hogy idegen lények elárasztják a Földet vagy más helyet az űrben, és halomra gyilkolják az embereket. Akik az űrön keresztül idáig eljutnak, azoknál az összegyűlt tudás remélhetőleg párosul némi kozmikus erkölccsel, hanem - igenis, igenis! - haszonelvűséggel. Mi haszna lenne valakinek abból, hogy megszállja a Földet, minket meg lezavar a bányákba kényszermunkára? Egyrészt normális kereskedelem útján sokkal többet lehet nyerni az értelmes lényeknél, és nem kell kockáztatni a saját életet és felszerelést sem. Másfelől minden ásvány vagy bármi, ami van a Földön, az megtalálható a kozmoszban sokfelé, és megszerzéséhez nem kell háborúkat vívni, csak egyszerűen kitermelni és elvinni. Ezek azok a kérdések, amiket nem gondolnak végig sem a könyv- és filmszerzők, sem az olvasók.

G: Nemere István és az Atlantisz: hányszor fordult könyveiben az elsüllyedt kontinens témájához?

N.I.: Atlantiszhoz többször fordultam, regényként is volt már legalább három vagy négy, de úgymond szakkönyvként is megírtam, mert a meglévő bizonyítékok alapján szilárdan hiszem: létezett egy előző civilizáció itt előttünk, és nemcsak pár (tíz)ezer évvel, hanem akár több millióval is. Könnyen lehet, hogy egyszer már leszakadt a majmok ágáról egy emberi faj, és az javában élt, és tevékenykedett ezen a bolygón, amikor a "második eresztés", azaz a mi őseink is lejöttek a fáról, és két lábra álltak. Aztán az emberiség pátyolgatta a másodikat, erre is vannak bizonyítékok, majd pedig részben elköltözött a Földről az űrbe, ám egy részük itt maradt közöttünk, és ma is itt élnek. Atlantisz tehát nem pusztult el, főleg nem egyetlen katasztrófa során, ahogyan sokan hiszik. Hiszen az egy nagyon fejlett civilizáció volt, és ha 12 500 évvel ezelőtt a mi őseink, az akkori ősemberek is túlélték, akkor hogyne élte volna azt túl egy fejlett társadalom, amely a fennmaradt jelek szerint előre is tudott a közelgő csapásról? Amikor tehát én úgymond "sci-fit" írok Atlantiszról, korántsem biztos, hogy az csupán fikció. Mellesleg a Galaktika pártfogásával megjelent legújabb könyvem, az Elveszettek is kapcsolódik Atlantiszhoz.

G: Regényeiben sokat foglalkoztatja a jövő, mint ember és mint író milyen beállítottságú, milyen jövőkép áll ön előtt, ill. milyet jósol az emberiségnek?

N.I.: Mint már említettem az előbb és ez nem csak a sci-fire vonatkozik: megrögzött és megátalkodott optimista vagyok. Szerintem tehát a közeli és a távoli jövőben lesznek ugyan bajok, mert azok mindig vannak bőven, az emberiség átvészeli ezeket is. Tud valaki mondani nem egy érvet, de akár csak egyetlen napot vagy órát az emberiség eddigi történetéből, amikor a Földön sehol nem történt semmi rossz? Hisz ma is ez van nap mint nap, elég belenézni egy esti tévéhiradóba, egy újságba. De éppen ez a szép az egészben: mindig zajlanak rövid és hosszú folyamatok, amiknek nem látni a végét. Ha egyszer el kell mennem ebből az életből, akkor csak egy dolog fog fájni igazán: hogy nem tudhatom meg, mi lett a folytatás. Mint amikor az ember egy érdekes, izgalmas tévésorozatot valami okból kénytelen félbeszakítani, és mire ismét nézhetné már nem játsszák, és sajog benne a bizonytalanság, a kíváncsiság, hogy vajon mi történhetett a további részekben...

 

Az interjút Szentesi Ágnes készítette