A volánnál: Nemere István író
A legtermékenyebb magyar író egyértelműen Nemere István. Eddig – nem tévedés – 554 könyve jelent meg, a saját nevén kívül 38 álnéven publikál. Szorgalma töretlen, most éppen egy 20 kötetes sorozat írásába fogott alföldi tanyáján. Rengeteg érdekesség fűződik az agykápráztatónak is nevezett 66 éves író nevéhez, ezekről a vele készített interjúk százaiban olvashattak az érdeklődők, a rajongók. Tudomásom szerint az autókhoz fűződő kapcsolatáról még alig–alig kérdezték. Most ezt pótoljuk, természetesen rengeteg érdekességet megemlítve nemcsak a múltból és a jelenből, hanem még a 23. századból is.
– Gyerekkorában mennyire érdekelték az autók?
– Ne felejtsük el, hogy én még a pattintott kőkorszakban voltam gyerek. Falun laktunk az 1940-es évek végén, az 50–esek elején. Ott senkinek sem volt autója, és ha egy kocsi mégis végigzúgott a főutcán, mindenki kiszaladt megnézni AZ AUTÓT! még a felnőttek is. Az autó annakidején számunkra szinte egy másik világ küldötte volt; mintha a Marsról érkezett volna, bámultuk, tapogattuk, szagoltuk, csodáltuk.
– Már több évtizede rengeteget utazik. Mindig saját kocsival indult el?
– Paradox, de a pártállami időkben nem volt autóm. Miután elég későn (38 évesen) lett jogosítványom, kénytelen voltam több mint egy évtizedig XX–es bérelt kocsikkal járni. Talán furcsán hangzik, de ez takarékos megoldás volt: csak akkor volt kocsim, ha kellett, ha pedig nem volt rá szükség, nem volt, nem kellett fenntartanom. Akkoriban persze csak állami kölcsönzők voltak és ott nevetséges összegekért lehetett bérelni egy autót. Napi 30 forintért teljes körű biztosításom is volt akár porrá törhettem az autót, nem szóltak semmit, csak udvariasan megköszönték, ha közöltem, hol találják a roncsot
Ez annyiban túlzás, hogy bérelt kocsim egész életemben kétszer tört össze, abból is csak egyszer vezettem én. Nekem semmi bajom sem esett.
– Élmény a vezetés, vagy szükséges rossz?
– A vezetés nekem élmény. Nagyon szeretem, és nem riaszt, ha éjszaka kell nekiindulnom, annak van külön öröme is. Nem is értem azokat, akik panaszkodnak, akik nem érzik jól magukat a volán mögött. És higgye el, nem vagyok „vasárnapi autós”: évente 48-50 ezer kilométert vezetek, vagyis bőven körbekocsikázom a Földet, sajnos csak virtuálisan, kis európai körben
. Havi 4 ezer kilométer nálam a minimum. Főleg itthon vezetek persze, író-olvasó találkozókra hívnak, és én elmegyek a legkisebb faluba is. Hatvanhat évesen a múlt hónapban elugrottam Lengyelország túlsó végébe egy kis családlátogatásra: 933 kilométert vezettem le reggeltől estig, persze kis pihenőkkel de nem ez a rekordom. Volt már valamivel régebben, hogy Közép-Olaszországból hazajöttem, 1100 kilométert vezettem le 12 óra alatt, esőben, bórában, őszi időben. A feleségemmel egyszer Koppenhágából indultunk hajnali négykor, komppal még reggel átjöttünk Németországba, és este 11-kor beálltunk itthon a garázsba 1850 kilométer után.
– A jogosítványa folyamatosan a táskájában volt az elmúlt években? Nem feledékeny?
– Ha arra gondol, hogy iratok nélkül autózom-e, hát az még nem fordult elő. Mindig minden iratom nálam van ötven éve ezt bizony még a régi rezsimben verték belénk, hisz akinél nem volt megfelelő igazolvány, máris a rendőrségi fogdában landolt. Ha viszont arra céloz, hogy mindig nálam van–e a jogosítványom hát hogyan is mondjam finoman Egyszer egy hónapra elvették gyorshajtásért. Itthon és külföldön általában ezért szoktam büntetést fizetni, no meg persze tilosban parkolásért. Arra vigyázok, hogy ha elkövetek valamit, és annak nyoma maradt a „rendszerben a nevem mellett, csöndben lapulok 2 évig, míg törlik, és teljesen tiszta a lapom. No, akkor általában megint elkapnak valahol, megnézik, mennyi van a rovásomon és amint látják, hogy tiszta, minimális büntetést kapok. Megjegyzem a dátumot, mert attól kezdve két évig ismét óvatosabban kell vezetnem. Különben pedig saját hibás balesetem nem volt az utóbbi évtizedekben.
– Mi a véleménye a KRESZ–ről, a rendőrökről, a szabályok betűjéről és szelleméről?
– A KRESZ szerintem tele van még régi és ezért elavult szabályokkal. De főleg a közutak! Szoktam mondani, hogy ladásított utakon közlekedünk. Vagyis az útszéli táblaerdő még mindig a régi műszaki színvonalú kocsiknak megfelelő állapotot rögzít. Egy példa: enyhe ívű kanyarok előtt kint van a 60-as sebességkorlátozó tábla. Ez harminc–negyven évvel ezelőtt került oda és félmillió másik pontjára az országnak! merthogy a Ladával tényleg nem lehetett azt a kanyart nyolcvannal bevenni: felborult volna. De a táblák gazdái mintha észre sem vették volna, hogy ma már sokkal modernebbek az autók, jobban fognak a fékek, egyszóval ma már igazi járművekkel közlekedünk, nem szocialista kocsikkal. Annak sem örülök, hogy például az 5-ös út Pesttől Szegedig ötszáz méterenként ki van táblázva szintén 60-asokkal, mert olyan rossz az aszfalt, hogy elvileg ennyivel kéne menni rajta. Ahelyett, hogy megjavítanák az aszfaltot De ha valaki ezeket a tilalmakat betartaná, öt óta alatt sem érne Szegedre. Persze a 60-as tiltó táblák egy része már kidőlt a mellettük 100-zal elszáguldó autók szelétől. Aztán fáj az is, hogy miért van országos KRESZ, ha azt bármelyik falusi polgármester felülbírálhatja? Egyre gyakoribb, hogy félreértelmezett presztízsokokból az ő falujukban azért is csak 40-nel, sőt 30-cal szabad hajtani. Ha Magyarországon a lakott területen 50-nel szabad menni, akkor az vonatkozzon egységesen minden lakott területre már nem a vármegyék és szabad királyi városok meg grófi falvak világában élünk! Mellesleg tudok olyan dunakanyari településről, ahol az 1970-es években történt útjavításnál kitett 40– es tábla a mai napig ott van, és mindenki lépésben halad át egy két számjegyű úton a több kilométeres falun.
– Ön betartja a szabályokat?
– Módjával. Egyszer sok évvel ezelőtt csináltam egy ön–kísérletet. Elindultam otthonról, a kis vidéki városból – ma már a legközelebbi falutól is távolabb, egy erdőben lakom –, és figyeltem, hány táblát hagytam figyelmen kívül, hány szabályt szegtem meg. Húsz kilométeren negyvennél tartottam, amikor feladtam, nem számoltam tovább. Mivel túl sok a tiltás, hát hiszem, sőt teljesen biztos vagyok abban, hogy minden magyar autós minden kilométeren megszeg legalább egy szabályt, ezt ki merem jelenteni. Nem is tehet mást, mert túl sok a szabály és a tilalom, túl lassan kell mennie, túl lassúak a közlekedő partnerek, túl sok az utakon a homályos helyzet és a rosszindulat
Ahol most élek, az Alföldön, az M5–ös sztráda egyik száz méter hosszú felüljáróján összesen 10 KRESZ–tábla van, ebből hat tiltó. Szerintem ez abszurd.
– Több könyvében szerepelnek autók. Utána olvasott a terepjárók és személygépkocsik tulajdonságainak, a lehetséges teljesítményeknek?
– Sok autós üldözést írtam le regényben és filmforgatókönyvben. Persze, előtte megismerkedtem legalább elméletben a típusokkal, márkákkal, utánanéztem a kocsik tulajdonságainak és annak is, mire képesek. Ez nélkülözhetetlen az efféle irodalom esetében.
– A környezetszennyezés globális probléma. A sci-ci író Nemere István szerint az autók esetében várható előrelépés a jó irányba rövid időn belül?
– Bár nem tartom magamat csak sci-fi írónak, sok más műfajban is tevékenykedem, de értem a célzást. Aki folyton a szép és békésebb jövőről ír, annak gondolnia kell a környezetre. Most a legnagyobb vágyam a közlekedés terén a hibrid autó. Igaz, hogy sokat dolgozom, de ilyenekkel egyelőre csak a kiadóim járnak no meg Mercedesekkel és nagy terepjárókkal én Suzukival járok, és nem panaszkodom. Míg az említett régi időkben majdnem húszféle márkán ültem, most, mióta nem bérelt autókkal járok, lehorgonyoztam a Suzukik mellett. Tizenhat éve nem is vezetek mást, mint ennek sokféle változatát, és elégedett vagyok velük. (Mielőtt valaki ezt PR–szövegnek hinné, hadd jegyezzem meg: a Suzuki-gyár nem szponzorál, és semmilyen más termék készítője sem teszi ezt.) Ami a jövőt illeti, nagy változások várhatóak és meglepően rövid idő alatt. Minden, de főleg az üzemanyag megváltozik hamarosan a közlekedésben, az autók egészen másfélék lesznek.
– Milyen lesz a 23. század autója? Lesz még egyáltalán? És ha nem, akkor...?
– Nem gondolok olyan messzire, a 23. század tényleg még odébb van. Én csak annyit mondok, bármilyen meglepő is, hogy a 21. században, most, sokfelé nagy lendülettel építik a sztrádákat mire ezekkel készen lesznek, és Magyarországnak is lesz végre egy tűrhető sztráda-hálózata, már bonthatják is szét őket! Ugyanis tíz, de inkább húsz és harminc év múlva az autók átalakulnak földi-légi járművekké, egyszerűbben fogalmazva: repülni fognak, fogunk (ha megérem, én is, persze már csak mint utas). Akkor már mindenki repülni fog, légi taxikban és légi autókban, és bőven elég lesz az úthálózat, amivel negyven évvel ezelőtt rendelkeztünk.
Szerző: Gulyás Géza // 2010.11.18. 10:37