A szeretet nem csak karácsonyi dolog

A szeretet nem csak karácsonyi dolog - mondja Nemere István író, amikor elmondom, hogy erről szeretném faggatni a Kids karácsonyi számában. Elindul a beszélgetés: körbejárjuk a témát. Ilyen címszavakat írtam föl magamnak: munkaszeretet (munkamánia?), családszeretet, fiatalkori "botlások" (cigaretta, ital, drog?), környezetvédelem, állatszeretet, ünnepek, hit… Nem ilyen sorrendben, de lassan mindenről szó esik, sőt, egy idő után már csak hagyom, hadd ragadja el a szenvedély, és legyen szeretetteljes, tanulságos monológ a szokványos beszélgetésből. 
- Mi jut eszébe a Karácsonyról? 
- Rohanás, idegeskedés, őrület... Ez lett belőle. 
- Másképpen kérdezem: mi jelenti Önnek a nyugalmat, az elégedettséget, és a szeretetet? 
- Szerencsés ember vagyok, mert erre így válaszolhatok: a lakóhelyem, a házasságom, és a munkám. Ebbe így beletartozik a Karácsony is, más ünnepek, de a hétköznapok is. 
- Az Interneten találkoztam a megjelent könyveinek fölsorolásával. Tudom, hogy az utóbbi időben kiadott műveit még nem tartalmazza a lista, ám így is háromszáz könyvét ismerteti a www.nemere.hu weblap. 
- Valóban, azóta már közelítem a háromszázharminc megjelent könyvet. Remélem, a következő év elején pótolni tudom a lista hiányosságát. 
- Kitűzött valami célt, egy darabszámot, amit el akar érni? 
- Nem. Nem csinálok sportot belőle, de ez a szenvedélyem, az életformám, nem tudok, és nem is akarok mást csinálni, csak könyveket írni. Emellett szerencsére gyorsan írok, szinte nem is javítok. Van egy korrektorom, aki az éppen készülő művet folyamatosan kapja, szinte együtt halad velem, így ezzel sem vesztegetem el az időt. Nagyon fontosnak tartom, hogy mindig pontosan betartsam a határidőket. 
- A kézirat leadási határideje ezek szerint nem öntől függ? 
- Ebben a rohanó világban? Itt naprakésznek kell lenni. A szépirodalmi könyvekkel azért, mert nagyon gyorsan forog a készlet, a különféle eseményeket követő témákkal pedig értelemszerűen az aktualitásuk miatt. 
- Mennyi idő alatt írta meg például a "Támadás Amerika ellen" című könyvét? 
- Tíz nap alatt. 
- Volt még ilyen bravúrja? 
- A "Halál fekete angyala" című könyv kézirata is ennyire sürgős volt, hogy a betegeket a halálba segítő ápolónő története elsőként az én kezemből kerüljön ki. 
- Megírta a történteket? 
- Csak egy lehetséges változatot írtam le a tények ismeretében. 
- Sokféle témával foglalkozik az érzelmes-szerelmes történetektől a krimiken keresztül történelmi témájú, vagy ismeretterjesztő könyvekig. Melyik a legjobban kedvelt témája? 
- Szeretem a történelmet, főleg azokat a részleteit, amelyekről eddig nem lehetett írni. Ezért jelent meg a KGB-ről, a CIA-ról, és a Moszadról szóló könyvem, valamint a második világháború ismert és híres háborús bűnöseinek életrajza. De szívesen írok teljesen kitalált eseményeket is, legyen az úgynevezett szerelmes történet, vagy olyan fikció, mint a Jézus-történet női változata, a "Yesa". 
- Vallásos? 
- Van egyfajta hitem, ehhez nem biztos, hogy ragaszkodni kell egyetlen vallás külsőségeihez. Ismerek olyan vallásukat tartó embereket, akiknél a hit a háttérbe szorul. Nekem nagyon fontos a szeretet, a tolerancia, a jóság, ezek mind segítenek abban, hogy a jövőt optimistán, és bizakodva várjam. 
- Szenvedélye a munka. Van-e más, esetleg káros szenvedélye is? 
- Nincs, és nem is volt. Adódik ez az én állandó ellenállásomból, ami mindig arra késztetett, hogy ne álljak be semmilyen sorba. Ne utánozzam a többieket csak azért, mert divat. Ezért nem dohányoztam soha, alkoholt is csak megkóstoltam, és elég is volt belőle. Érdekesség, hogy ugyanezért nem viseltem soha kék famert, de ez már tényleg szélsőség. Nagyon nehezen, és hosszas megfontolás után vagyok hajlandó bármilyen gyógyszert bevenni. Drogról hallani sem akarok, olyan szörnyűséges dolognak tartom. Épeszű ember nem ilyesmikben keresi a megoldást. Annyi jó dolog van a világon! Hosszan tudnám sorolni, hogy mi minden segíthet zűrös időszakban, helyzetekben. Meg kell keresni ezeket, és nem elpusztítani saját magunkat, a kapcsolatainkat, a környezetünket! 
- Ritkán beszél a családról… 
- Egyetlen gyerek voltam. Ráadásul igen zárkózott, amolyan "magának-való". Az anyám már nagyon régen meghalt, az apám Németországban él, nincs napi kapcsolatom vele. Korán kinősültem Lengyelországba, ahonnan a házasságom felbomlása után visszajöttem. A kislányom az anyjával maradt, és több mint tíz évig nem is láthattam. Sokáig úgy tudta, hogy az apja meghalt, nagy trauma volt neki is, nekem is, amikor végre elébe tudtam állni: itt vagyok. Nehezen oldottam benne a gyerekkori információkat, illetve az azokból következő gátakat. Mostanra szeretetteljes kapcsolatunk van, szerencsére. Nagypapa vagyok, de a kislányunokám is Lengyelországban él, jó, ha évente kétszer tudunk találkozni. Nem lehet tehát klasszikus családnak nevezni, ami van. Csoda-e, ha nekem a szó szoros értelmében vett családot a feleségem jelenti? 
- Híresen jó házasság az Önöké, írók mindketten, amolyan "álompárt" alkotnak. 
- Ilyen szerencsés egymásra találás ritkán adatik meg. Ilonának kisugárzása van. A közelében az ember megnyugszik, erős lesz, úgy érzi, hogy bármire képes. Csak vele válthattam ekkorát, hogy tavasszal Esztergomból Csengelére, a zsúfolt városból egy alföldi tanyára költöztünk. Fiatalkori álmom volt, vele megvalósíthattam. 
- Mi vonzotta a tanyasi élethez? 
- Nem pontosan egy tanya vonzott, lehetett volna az egy erdészház is. A lényeg: hallgatni az erdő zúgását, állatokat tartani, és együtt élni a természettel. Kikerülni a város fojtogató, piszkos levegőjéből a szabadba, a nyüzsgésből a nyugalomba. Sikerült. 
- Nehéz volt megvalósítani? 
- Hatalmas elhatározás és kitartás kellett hozzá. Még a hozzánk legközelebb álló emberek többsége is fenntartással fogadta, alig néhányan voltak, akik bíztattak, segítettek. Nehéz volt átvészelni az első hónapokat a legalapvetőbb komfort nélkül. Ilona elrendezett mindent körülöttem, még a legrázósabb időszakokban is dolgozhattam, számomra egy kis kuckó mindig "összkomfortos" volt. Most már kényelemben, modern házban, mégis, az eredeti elképzeléseinket is megvalósítva élünk. 
- Állatokkal… 
- Úgy van. Az állatszeretetem még a gyerekkoromban gyökerezik. Macskáim mindig is voltak, de három éve, egy olvasómtól kaptam egy dalmatakölyköt. El sem tudtam képzelni, hogyan lesz ezután. A baráti körben a macskáimmal kapcsolatban ezer anekdota élt, senki sem gondolta, hogy ezt még túl is lehet szárnyalni. Hogy azóta miket tudok mesélni! Kutyák, macskák együtt: megannyi humoros jelenet, és megható pillanat! 
- Az állatok hogy viselték a költözködést? 
- Három macskával, és egy kutyával indultunk neki, most négy kutyánk és hat macskánk van. Panni - ő az ajándék-dalmata - már nagy pocakkal érkezett a tanyára, és a költözködés másnapján nyolc kutyagyerek született. Elmondhatatlan élmény volt. Az éppen megszületett apróságot percek alatt rendbe tette, tisztára mosdatta, és az, mint akit zsinóron húznak, kúszott-mászott szopni. A kicsik megállás nélkül vinnyogtak. Jobb szó lenne rá a ciripeltek, vagy a cincogtak: kis üveghangokat adtak ki. Ám amikor kezdődött egy-egy újabb tolófájás - anélkül, hogy az anyjuk egy hangot is hallatott volna, amiből tudhatták - csönd lett, egészen addig meg sem nyikkantak, míg az újabb kiskutya kibújt. Amint az anyakutya lazított, túl volt egy újabb szülésen, újra indult a zsenyegés, a nyávogás. És ez így ment minden esetben: még nem tapasztaltam ilyen érdekes dolgot. Honnan tudták azok a csöpp jószágok, hogy mi történik körülöttük? Hiszen olyan öntudatlanok! És mégis! 
Két kölyök nálunk maradt, a többit háromhónapos korában elajándékoztuk. Liza - a kislány - kistestű, mint az anyja, látszólag szende, szemérmes, hatalmas, ártatlan szempillákkal pillog a világba. Dini, a fiúkutya hozta magával örökségképpen az apja hatalmas foltját a jobb szemén. Ő nagytestű, kajla maflaság. Liza minden csínytevés kiötlője. Megmutatja Dininek, mit kell kikaparni, szétszedni, elrágni, az pedig hatalmas lelkesedéssel nekiáll. Liza nyomban jön árulkodni. Megjelenik nagy pislogva, ártatlan pofával, és akkor már megyek megnézni: mit csinál Dini? Ha rászólok, értetlenül néz Lizára: "Most mi van?" Liza pedig nézeget körbe-körbe - még véletlenül sem rám - mint aki ott sincs tulajdonképpen. 
A két kicsinek érdekes kapcsolata van Nellivel, a fiatal németjuhásszal, akit a tanyával együtt kaptunk. Mintha a nagynénjük lenne. Amikor először vittük ki tavasszal a kiskutyákat a napsütéses udvarra - alig vártuk már, hogy jó idő legyen - Nelli reszketve kíváncsiskodott, de Panni még nem engedte a közelükbe. Néhány nap múlva már megszagolhatta őket. Hason csúszva közeledett, hogy meg ne ijedjenek tőle, és boldogan vigyorgott, amikor a kicsik hozzábújtak. Panninak sok dolga akadt a szoptatáson kívül is: például őrködnie kellett. Nelli pedig teljes valóját a kiskutyáknak szentelhette. Hagyta, hogy rámásszanak, húzzák a fülét, cibálják a bundáját. Képes volt félórát tartani a levegőben a lábát, mert az egyik kiskutya alatta feküdt. Leginkább hozzábújva, sőt rajta aludtak. 
Egy macskát is kaptunk a tanyával, és vittünk hármat magunkkal, akik háromféleképpen reagáltak a lakóhelyváltozásra. A legöregebb, Csoki, egy félszemű, hatalmas félperzsa fekete kandúr, azonnal bevette magát a melléképület padlására, és napokig elő sem jött. Tudni kell, hogy Esztergomban a Szenttamás hegyen ő volt a király. Itt pedig csak egy mezei macska, akinek nincs birodalma, nincsenek ellenfelei, csak úgy van. Duzzogott még hetek múlva is, és nagyon nehezen fogadta el az új helyet. A második egy fehér-cirmos, ivartalanított nősténymacska: Cilike. Éreztette velünk a neheztelését, de egy-két hét alatt elfogadta az új környezetet. A legkisebb, Bence, mintha mindig is itt lakott volna. Rendkívül élvezte a kertet, a kerítést, ugrált, mind egy kis gida, mindennel játszott, és láthatóan nagyon jól érezte magát. 
Bencét Panni nevelte föl még Esztergomban. Néhány napos lehetett, amikor a szomszéd padlásról beesett az udvarunkba. Később derült ki, hogy az anyamacskával történt valami, és az egész alom elpusztult, kivéve Bencét, aki addig-addig kúszott, míg bepottyant hozzánk. Panni találta meg a parányi fekete gombócot, behozta a lakásba, megmosta, megmelengette. Attól kezdve elválaszthatatlanok lettek. Egy-két napig kellett szemcsöppentővel etetni a kicsit, azután már szürcsölt-evett egyedül is. Nagyon életrevaló volt már akkor is. Panni szinte egész nap vele foglalkozott. Mindenre megtanította, úgy, ahogy az anyja tette volna. Nagyon-nagyon sokat játszottak. Bence erős, egészséges, fürge, eszes macska lett, nevetséges kutyaszokásokkal. Ennek eredménye, hogy ha jön valaki, ugyanúgy szalad eléje, mint egy kutya, éppen csak nem ugatja meg. Sőt, jön velem az erdőbe, sétálni, amikor a kutyákkal megyek. Szalad előttünk-mögöttünk, ha elfárad, nyávogva fölkéri magát a vállamra. Néhány perc múlva leugrik, és szaladgál körülöttünk tovább. Ha lemarad, utánunk nyávog, meg kell várni, és jön velünk haza. Az utóbbi időben már Csoki, a nagy kandúr is jön velünk az erdőbe, úgy látszik, már teljesen megbékült. 
Hatalmas a tanyaudvar, azt hiszem, ezt nem is kell külön mondanom. Mégis, a kutyák türelmetlenül várják, hogy kimehessenek az erdőbe. Reggel hat órakor, és délután három körül viszem ki őket. Egészen a kapuig őrjöngve kevernek körülöttem, mintha el sem akarnák hinni, hogy mehetnek végre. Szinte lökdösnének előre, mert nem megyek elég gyorsan. Kinyitom a kaput, és mint a kiskecskék: rohangálva, fölugrálva, nekiiramodva örömködnek. Nelli mellettem marad, a három dalmata pedig előre-vissza szaladgál. Minden fűszálat külön meg kell szagolni. Minden bokrot megzörgetni, minden fatörzset ellenőrizni. Főleg reggel látszanak azok a kis ovális mélyedések, amelyekben az őzek aludtak éjszaka. Őrjöngve szaglásszák a kutyák, és próbálják követni a szagot a mező felé. Boldogok, ha fölriasztanak egy-egy fácánt, vagy ha vadnyúl után vethetik magukat. Halálosan kifáradva, térdig lógó nyelvvel, csillogó szemmel jönnek vissza jelenteni: megkergettük! 
A tévénézés nálunk külön rítus. Az állatok pontosan tudják, hogy mikor kezdődik a híradó, már ott állnak az ajtóban, várják a "tévézést". Nyitom az ajtót, berohannak a nappaliba, és mindenki elfoglalja a helyét. Liza hozzám bújik, Dini az ülőgarnitúra hosszabbik felére fekszik, mert már akkora, hogy csak ott tud kényelmesen elnyújtózni. Nelli a lábam elé, a szőnyegre gömbölyödik. Panni úgy helyezkedik el, hogy Dinihez legyen közelebb, mert még mindig szokása este megmosdatni a "kicsi fiát", aki mellesleg kétszer akkora, mint ő. Kis késéssel megjelennek sorban a macskák. Nemrégen kaptunk ajándékba két aprócska cicát. Ők jönnek először, és valamelyik szundikáló kutyához bújnak, vagy ráfekszenek. Jön Csoki, ő az ölembe telepszik. Micó, az örökölt macska a vállamhoz, a kanapé háttámlájára fekszik. Cilike pedig a puffra, a lábam mellé. Utoljára üget Bence, és ő is a kutyákhoz bújik, fölzavarva, és játékra ingerelve ezzel a két pici macskát. Kezdődik a rohangálás, aminek általában a kutyák vetnek véget, akik - ugye - szundikálni akarnak. Nem mintha a macskagyerekek nagyon sokat törődnének azzal, ha valamelyik kutya rájuk morog… 
Elmondhatatlan az a ragaszkodás, odaadás, boldogság, ahogy a kutyák hazavárnak. Előfordul, hogy Liza bepisil örömében, mikor meglát. Ha valaki látta már a kutyáját vigyorogni, akkor tudja, hogy miről beszélek… 
A macskák - a szakemberek szerint - nem ragaszkodóak, igazi öntörvényű egyéniségek. Mégis, érzem a csak nekem szóló szeretetüket. Kis rituális szokásokkal kötnek magukhoz, lehet velük beszélgetni, kommunikálni. 
Nemrégen egy őz beugrott a kertbe, és vagy két órán keresztül ott bóklászott a gyümölcsfák között. Bence jött, és "szólt" a nevelőanyjának. Érthető jelekkel hívta Pannit, aki ment is megnézni: mit akar tőle a macskája. A macska leült egy fa alá, mellette Panni legyökerezve állt percekig, és nézte az őzet. Reszketett a visszatartott vadász-indulattól, de látszott rajta, hogy mindenféle pozitív érzelem is dúlt benne. Egyszercsak megtört a varázs: az őz nekiiramodott, átszökkent a kerítésen, és Panni is rámozdult. Boldogan, egymás mellett ügetve jött be a kertből a kutya, és a macskája. A dolgozószobám ablakából néztem végig az egészet: teljesen a hatása alá kerültem. 
Ki él át ilyen élményeket? Ki tudhatja, milyen az állatok közötti összetartás? Ki láthatja, hogy a kutya nem bántja a bajban lévő madarat, míg az egészségest becserkészve röppenti föl az udvarról? Ki tapasztalja, milyen szoros kapcsolat lehet az egy "háztartásban" élő, különféle állatok között? Mennyire igazságosak, és segítőkészek! 
Dini egy kisebb, altatásos műtéten esett át nemrégen. Ébredezésekor a két lánykutya - Panni és Liza - a vállukkal támogatva kísérték ki a botladozó Dinit az udvarra, hogy pisilni tudjon. Hihetetlen, megható jelenet volt. 
Tudom, hogy most azt mondhatják: elfogult vagyok. Igaz is. Csakhogy az vagyok mindennel, nem csak a saját állataimmal. Magunk körül kell elkezdeni a szépre, a jóra, és a békére való törekvést. Azzal, hogy figyelünk a többiekre, elfogadjuk és viszonozzuk a szeretetüket, hogy nem szemetelünk, hogy tekintettel vagyunk másokra, nem zajongunk, nem beszélünk csúnyán, nem mérgezzük magunkat és másokat különféle káros anyagokkal. Törekszünk a nyugodt, kiegyensúlyozott életre, vigyázunk a saját egészségünkre, és ezzel a körülöttünk lévőkére is. Utópia? Lehet. Itt a Karácsony, a béke és a szeretet ünnepe. Azt kívánom, hogy mindenki csak egy kicsit gondolkodjon el ezen. Máris előbbre haladt a világ… 

H.C.

Megjelent: www. szulo.hu oldalon