666 mű, 11millió példányban

Nemrégiben városunkban járt az Atlantic Press Kiadó szervezésében Bokor Pál, a könyvkiadó tulajdonosa, egykori külpolitikai újságíró, Kulcsár István, volt moszkvai és New York-i tudósító, valamint Nemere István író. Mindhárman a saját könyvükről beszéltek a városi könyvtár Tékafé termében. Itt készült az alábbi interjú Nemere Istvánnal.

– A rendezvény ismertetője szerint ön eddig 650 könyvet írt, amelyek 11 millió példányban keltek el. Jól sejtem, hogy most egy igen jómódú emberrel beszélgetek, aki kacsalábon forgó palotában lakik, amelynek garázsában több Rolls-Royce is sorakozik?

 

– A valóság kicsit másként fest! Az új házasságom miatt éppen albérletben lakom, most költöztem Nyíregyházára. Két kutyánkkal és a macskánkkal egy erdő melletti kis bérelt házban élünk. Nem szereztem nagy vagyont, nincs Rolls-Royce a garázsban. Itt a könyvtár előtt áll a Suzukim, azzal jöttem. Semmi luxus nincs az életemben, ami pénzem volt, azt elutaztam. Egyébként pedig nem az eladott példányszámok alapján kapom a honoráriumot, csak néhányszor, kényszerből mentem ebbe bele, mert ez nem jó dolog, sok feszültséget okoz a kiadó, a terjesztő meg az író között. Fix összegért adom a kézirataimat, kevés pénzért, én vagyok a legolcsóbb magyar szerző. A műveim – amelyek száma most érte el a 666-ot, és a példányszám már közelít a 12 millióhoz –, az olcsó könyvek között jelennek meg.

 

– Az úgynevezett „magas irodalom” képviselői gyakran lenézik az olyan népszerű írókat, mint ön. Beengedik az irodalmi szentélyekbe? Előfordult, hogy az Élet és Irodalomban publikált?

 

– Nagyon sokszor, 1975 és 1990 között. Akkoriban szinte minden héten megjelentek a riportjaim meg különböző írásaim. Azóta nem próbálkoztam az ÉS-ben. Az igen neves magyar írók – neveket nem mondanék – könyvei legfeljebb 2-3 ezer példányban kelnek el. Tudom, ez csúnyán hangzik, meg esetleg öndicséretnek tűnik, de tíz neves író műveiből összesen nem adnak el annyit egy évben, mint az én könyveimből, ami 300 ezer példányt jelent.

 

– Hogyan lehet ennyit írni? Mi a munkamódszere?

 

– 46 év óta minden áldott nap írok, szombat, vasárnap, a születésnapomon, de még január elsején is. Amikor ezen a napon reggel ötkor nekiülök írni, akkor az ország egyik fele még kómában van, a másik meg haza se ért. Reggel ötkor elkezdem, délután kettőig írok, közben rövid ebédszünetet tartok, aztán kicsit gyalogolok,  majd újból nekiállok, de akkor könnyebb lélegzetű munkákat végzek. 35-40 ezer karaktert, vagyis 15-17 oldalt írok naponta.

 

– Lehet tanulni a szépírást? Manapság már nálunk is léteznek kreatív írást oktató tanfolyamok.

 

– Idén nyáron én is tartok egy háromnapos kurzust. Bemutatom, milyen trükkök vannak, és azt is elmondom, miként kell viselkedni a kiadókkal, mire kell vigyázni a szerződéskötésnél, ha eladjuk a művünket. Az ilyen, íráson túlmutató gyakorlati dolgokat is szeretném ismertetni. Mindenféle művészetet tanítanak különféle iskolákban, egyetemeken: zenét, szobrászatot, festészetet, de az írást sehol sem. Azzal áltatom magam, hogy ez valamivel több, mint más művészetek, amelyeknél a manuális dolgok sokat számítanak. Jó kézügyesség vagy térlátás híján senkiből nem lesz jó szobrász, akármeddig is tanulja. Az írás technikájából viszont sokat meg lehet tanulni. Ehhez is kell az adottság, valamiféle tehetség, de az csak az alap. Akik a tehetségük mellett belső indíttatással meg kellő kitartással is rendelkeznek, azok komoly sikereket érhetnek el. Persze sokat is kell olvasni, mert aki nem olvas, abból soha az életben nem lesz író. Ezen a pályán vannak buktatók, vannak könnyen vehető akadályok, de nem reménytelen a dolog egy kezdő számára sem!

 

*

 

Ha lenne írói világbajnokság a művek számát illetően, akkor Nemere István dobogós helyen állna. A csillagok különös állása vagy a véletlen okozza, nem tudni, de van abban valami rejtély, hogy ő, aki oly sokat írt az ufókról, a paranormális jelenségekről és egyéb, különös dolgokról, most a 666. könyvénél tart. Ez misztikus szám. A rossz nyelvek szerint az Ördög telefonszáma, a Sátán szimbóluma.

A Jelenések könyve (13,18) így ír erről: „Itt van a bölcsesség. Akinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat.”

Nemere Istvánban azonban nincs semmi ördögi. Szelíd, csendes ember, ördöginek legfeljebb az írói termékenységét lehetne nevezni.

Czinege Imre


2016.06.08. 18:45

http://www.cegledinfo.hu/index.php?t=24&id=6170&p_t=1&anch=tobbhir