Nem kétséges, hogy ez most itt Nemere István eddigi legjobb krimije. Vagy lehet, hogy nem is krimi? Lesznek, akik a műfajhoz képest túl részletezőnek találják majd az Áté papnői egyes részeit, de csak így találkozhatunk érvényes figurákkal, komplex sorsokkal és hiteles környezetleírásokkal. Mindenesetre az első benyomás erről a könyvről az, hogy a Naponta fogsz meghalni című kötettel az ország legtermékenyebb és talán legismertebb nevű szerzője ezúttal irodalmilag is érvényes művet tett le az asztalra. Krimiről lévén szó ez nem gyakori eset.
Hasonló lélektani mélységű bűnügyi regényt utoljára John LeCarré tollából olvastam. A kiváló angol szerző persze egy dologban nem is lehet versenyképes a magyar kollégával. Ez a krimi a rendszerváltás utáni Kelet-Európa különös és zavaros miliőjét adja vissza, ezen belül is a hazai újgazdagokról szól. Vagyis amikor Nemere az amúgy nagy hagyományú „bosszúálló némber” témához nyúl, ezt nem öncélúan teszi. Az első kötetből ítélve (a két folytatás állítólag hónapokon belül itt lesz), ez a trilógia szélesebb értelemben a magyarországi vadkapitalizmus első generációjáról állít ki nem kifejezetten hízelgő erkölcsi bizonyítványt.
A regény börtönjelenettel kezdődik, mert Sándor Géza, a jól szituált budai építőipari vállalkozó egy szép (?) napon a sitten találja magát, méghozzá olyan bűncselekményekért, amelyeket nem követett el. Csakhogy különlegesen nehéz a védekezés a gyanúsított számára, ha ellene tanúskodnak. Gézát nagy összegű sikkasztással és egyéb bűncselekményekkel vádolják, s az első hónapokban a legkisebb reményt sem látja szabadulására. Öngyilkosságot kísérel meg, de egy előzetes letartóztatottak számára fenntartott fogházban ez sem egyszerű. Megmentik.
A „szerető asszony”, dr. Illés Fruzsina professzornő, aki angolt tanít az egyetemen, előre megmondta: bűnéért sok kis halállal kell fizetnie. A valóságos bűn pedig, melyért Gézának vezekelnie kell, a házastársi hűségeskü megszegése, pontosabban az, hogy félrelépését szörnyű ostobaságában még be is ismerte. És meglehet a tágas rózsadombi villában ez a két ember már hosszú évek óta csak kerülgette egymást, a „beismerő vallomás” másnapján a villa szándékosan tágra nyitott vaskapuján elegáns limuzinok hajtanak be, s nem kevésbé elegáns úri hölgyek szállnak ki belőlük. Orsolya, Vanda és Gerda – Fruzsina barátnői, akik többnyire a felső középosztály jóga-szalonjaiból bukkannak elő. Különböző karakterű és szellemi képességű emberek, de most egy dologban egyetértenek. Abban, hogy minden férfi disznó. Ezen az alapon Áté papnői – a bosszúállás görög istennőjéről van szó – gyorsan elhatározásra jutnak Géza ügyében.
A trilógia második kötete (Engem nem lehet elhagyni, e-könyv alakban már napvilágot látott, nemsokára nyomtatásban is megjelenik) a társaság más tagjainak magánéleti kudarca körül forog ugyan, de végül is ugyanazt a témát boncolgatja, mint az első: a kellőképpen gonosz és megfelelő intelligenciával szervezett bűncselekmények megelőzése gyakorlatilag lehetetlen, és nyomok híján üldözésük is a lehetetlennel határos. Jól tudja ezt a szintén kevés vonással megrajzolt, de nagyon is karakteres és feltűnően magányos detektív figura, Rumba Viktor is. Ő nyomoz a vállalkozó ügyében, és egy idő után mégiscsak ráérez az igazságra. Persze ellenkező bizonyítékok nélkül ez még nem elegendő ok a cselekvésre, s a nyomozást nagyon megnehezíti az a körülmény is, hogy a női szolidaritás még a Nemzeti Nyomozó Irodában is képes felülkerekedni az igazság felderítésének szándékán. Az első könyv végén a két nyomozó, Rumba Viktor és Szekeres Dorina még megtalálja a módját, hogyan tisztázzák a bajba kevert építési vállalkozót. A bravúros nyomozás azonban csak erre elegendő, arra nem, hogy Áté papnői is elnyerjék megérdemelt büntetésüket. Ellenkezőleg: a bosszúéhes hölgyek a nyomozás lezártával még nem várt segítőtársat is kapnak.
Nemere első könyve 1974-ben egy krimi volt. Ebben a műfajban íródott az 501. is, mert Fruzsina és Géza esete ezt a sorszámot viseli. A trilógia pedig, ha a két folytatás is műgonddal van megírva, akkor vagy kivételes jelenség Nemere életművében, vagy csak én nem olvastam eleget a szerzőtől. Egy biztos: Nemere, aki távolról sem tartozik a kritikusok kedvencei közé, ezzel a könyvével akár ki is törhetett volna a ketrecből, melybe a hazai irodalmi élet évtizedekkel ezelőtt elhelyezte. Persze ő maga is sokat tett annak érdekében, hogy különcnek tartsák. Ötszázadik könyvének, a Vismar és társának sajtótájékoztatóján egyszerűen UFO-nak nevezte magát, s emlékeztetett: amikor Lengyelországban könyvet írt arról, hogy Jurij Gagarin orosz űrhajós valójában sohasem járt a világűrben, könyvét a lengyel hatóságok elkobozták.
Kisebb-nagyobb botrányok szegélyezték pályáját a továbbiakban is, 23 éven át állt a „szervek” megfigyelése alatt. De csak egy olyan könyve volt, amelynek megjelentetését egyetlen kiadó sem vállalta, pedig hetven helyre küldte el. Ez volt a címe: Interjú Jézus Krisztussal. Bár 1982-ben megkapta A legjobb európai sci-fi író díját, eszperantó nyelven írt húsz kötete okán pedig irodalmi Nobel-díjra is jelölték, itthon csak a népszerűség jutott neki, a hivatalos elismerés elkerülte. A Naponta fogsz meghalni olvastán azonban bárki beláthatja, hogy a sikernek nemcsak az útjai kiszámíthatatlanok, hanem a formái is. Kell-e nagyobb siker annál, mint hogy az olvasó elégedetten tesz le egy könyvet?
Nemere István: Naponta fogsz meghalni
Atlantic Press Kiadó, Budapest, 2016
256 oldal, teljes bolti ár 3290 Ft
előrendeléssel (bookline) 2630 Ft
ISBN 978 615 533 2869
* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege
A sikeres belbudai építőipari vállalkozót pedofíliával és sikkasztással vádolják, s már hónapok óta előzetesben van. A trauma olyan erős, hogy naponta százszor eszébe jut: jobb lenne meghalni. Az egy igazi halál helyett sok kis halál az osztályrésze, ahogyan a felesége, dr. Illés Fruzsina ígérte. A professzornőt tanítványai „jégcsap-anyunak” csúfolják. Gézával tizenhét éve élnek együtt, a gyerekek miatt, bár a férfi még abban sem biztos, hogy ők valóban tőle származnak.
Amikor a nála húsz évvel fiatalabb Katalin ráérez súlyos magányára, Géza nem tud ellenállni a kísértésnek. Aztán elkövet egy még nagyobb hibát: egy veszekedés hevében beismeri, hogy szeretője volt.