Tudom hogy nem telt el hiába ez a negyven év
INTERJÚ NEMERE ISTVÁN MAGYAR ÍRÓVAL, hazánk egyik legsikeresebb és legvitatottabb, ám kétségkívül legtermékenyebb szerzőjével Az interjút készítette: Mészáros Márton Nemere István magyar író Budapesten 2011. június 29-én (Mészáros Márton felvétele) Mészáros: Köszönöm, hogy szakított rám időt. 16 éves vagyok, de lassan egy évtizede olvasom a műveit. A szobámban van egy egész Nemere-vitrin, amelyben közel 250 könyve sorakozik. Az első kérdéseim is ezzel kapcsolatos; hogy válhat valaki generációk kedvenc írójává? Nemere: Egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy egész generációk kedvence vagyok, de előfordul, hogy egészen meglett korú emberek jönnek oda hozzám és azt mondják; „gyerekkorom óta olvasom magát”. Ilyenkor kicsit megijedek, hogy milyen öreg vagyok és egyáltalán mióta vannak ezek az emberek az olvasóim között. Ezek az emberek persze már több évtizede olvasnak. Ennyi év után már bevallhatom, hogy azért ebben volt egy kis tervezettség, a kezdet kezdetétől írtam felnőtteknek és kisgyerekeknek, pontosan azért, hogy kineveljek magamnak olvasókat, olyanokat, akik gyerekkorukban olvastak, és akiktől reméltem, hogy majd felnőttként is fognak olvasni. Aztán úgy tűnik, hogy ez a számítás bejött, ezt persze csak most látom, amikor kiderül, hogy legalább két nemzedék kezdettől olvassa a könyveimet. Az ember időközben ír ide is, oda is, közben pedig nőnek fel az olvasók is, majd öregszenek, s ez által összefonódik az életük a szerzővel. Nagy szavaknak tűnnek, de havonta egyszer jön egy olyan levél, hogy „köszönöm, hogy ennyi mindent írt” vagy, hogy valamelyik művemről azt mondják, hogy megváltoztatta az életüket, de volt olyan is, aki azt mesélte, hogy a gyerekei most kezdik olvasni a könyveimet. Ezek mind nagyon kellemes emlékek számomra, és egyben pozitív visszajelzések is, tehát tudom, hogy nem telt el hiába ez a negyven év. Mészáros: Eleve hogy képes valaki ötszáznál (!) is több könyvet megírni? Elvégre ez világviszonylatban is hihetetlenül nagy szám! Nemere: Most már nincsenek világviszonylatban ilyenek, de voltak. Volt egy angol hölgyemény, Barbara Cartlandnak hívták. Pár éve halt csak meg, majdnem 100 esztendős volt. Ő kéthetente írt egy rózsaszín leányregényt, a rózsaszínt most nem csak a stílusáért mondom, hanem állítólag ilyen színben is jelentek meg ezek a kötetek. Élete végén már nem tudott írni, akkor már magnóra mondta őket és azt hiszem 723 könyve jelent meg. És ne feledkezzünk meg Georges Simenonról sem, a belga íróról, aki csak krimiből írt közel 700-at és több száz más témában is alkotott. Matematikailag ő már megközelítette az ezret, de nem érte el. Szóval az egyetlen előnyöm velük szemben, hogy ők már kiestek a játékból, én viszont még élek! Visszatérve az eredeti kérdésre, természetesen lehetne azt mondani nagyképűen, hogy kérem szépen én ilyen okos, zseni és ügyes vagyok, de nem erről van szó, hanem arról, hogy tulajdonképpen nekem el kellett döntenem, hogy én erre a dologra ráállok, ezt fogom csinálni és szinte semmi mást. Ezt a semmi mást szó szerint kell érteni; nekem ez az életem és minden másról le kellett mondanom. Engem csak ilyenkor lehet látni, mint most itt a kávézóban vagy könyvheteken, könyvfesztiválon. Nem nagyon járok szórakozni, persze azért olykor-olykor elmegyek moziba, meg néha külföldre is utazok. Itthon, Magyarországon körülbelül 70-80 napot vagyok úton egy évben; egy héten egyszer eljövök Budapestre, a többi alkalommal pedig elmegyek író-olvasó találkozóra bárhova, ahova meghívnak. Egy évben mondjuk, írok húsz könyvet vagy többet, de azt ne 365 napba számítsuk, hanem abba a maradékba, amelyet otthon töltök. Kevesebb mind háromszáz napom van dolgozni, de akkor minden nap írok, még a saját szülinapomon, szombaton és vasárnap is. Például amikor az ország kómába van, akkor én reggel hatkor már leülök dolgozni és azt gondolom, hogy ezzel nem sokan vagyunk így. Mészáros: Ha már itt tartunk, akkor a könyvei olvasottságával meg van elégedve? Nemere: Nem. Nincs olyan író, aki meg lenne elégedve a saját könyvei olvasottságával. Ez olyan, mint a színész, aki nem hiszi el, hogy népszerű, pedig millióan ismerik, de ő azt szeretné, hogy 7 milliárdan ismerjék, elvégre majdnem ennyien népesítjük be a Földet. Én azt mondom, hogy nem panaszkodhatok, hiszen az országban az én könyveimet veszik meg a legtöbben, de ez mégsem az, amivel én elégedett lennék. Mondjak adatokat? Mészáros: Megköszönném. Nemere: Tavaly, vagyis a 2010-es naptári évben Magyarországon csak a nyomtatott könyveimből, – most a hangos könyvekről és az elektronikus formátumban lévő művekről nem is beszélek -, 411 ezer kötetet adtak el. Viccelődhetnék, hogy csak azért ilyen kevés ez a szám, mert gazdasági válság van, de ez nem kevés, mert az előző években 300 ezer körül volt mindig ez az éves adat. Számomra ez a szám viszont még mindig kevés. Egyébként az egész pályám során Magyarországon eddig közel 12 millió példányban keltek el a műveim. Ez azt sugallja, hogy minden magyarnak van 1,2 Nemere könyve a csecsemőket beleértve. Nyilván nem így működik, de ezen a statisztikán lehetne még javítani. Mészáros: Melyik művének a megírása tartott a leghosszabb ideig ez az 550 könyv közül? Nemere: Ez az 550 könyv már 571. De nem igazán tudom, hogy volt-e egyáltalán olyan művem, amelynek megírása különösen sok időt vett volna el. Tudniillik egyrészt a fejem már kezd szita lenni, kezdem elfelejteni a régi dolgokat, másrészt pedig az, hogy mennyi ideig tartott megírni egyik-másik könyvemet az sok olyan dologtól is függ, amelynek nagyon nincs is köze az egészhez. Tehát ez függ attól is, hogy abban az időben mennyire voltam elfoglalva, vagy, hogy mennyire foglalkoztatott az egész ötlet. Van millió olyan ötletem, amelyek már régóta foglalkoztatnak, de még egyetlen egy sort sem írtam le. A hegy című regényem máig az egyik kedvencem, ez a mű huszonvalahány évig egykötetes mű volt, aztán a 2000-es évek elején az egyik kiadó elkezdte mondani, hogy írjam meg a folytatását és tudom, hogy annak a gondolati szakasza is sokáig eltartott. Azt hiszem A hegy megírása tartott a legtovább. De van olyan könyvem is, amelyet néhány óra alatt írtam meg. Mészáros: Úgy tűnik, mintha idén visszaesett volna a könyveinek száma. Nyugtassa meg az olvasóit, hogy ez nincs így! Nemere: Igen. A tavalyi évben tényleg több jelent meg, de még nem lehet pontosan tudni, hogy mi lesz decemberig. Mindig is több könyvem volt a kiadóknál, most is huszonöt van náluk. Az is igaz, hogy van olyan kiadó is, ami olyan, mint a hörcsög; begyűjti a könyveket, de nem adja ki, mert nincsen elég pénze senkinek, hogy kifizesse az alkalmazottakat. Meg eleve a könyvforgalom is nagyon visszaesett, nem véletlenül vannak most olyan akciók a könyveimnél, hogy egyet fizet, kettőt kap és ehhez hasonlók. Nagyon kevés könyvet tudnak venni az emberek, tehát úgy néz ki, hogy nem lesz annyi könyvem, mint 2010-ben. Igaz, most dolgozok egy könyvsorozaton, amelynek kötetei kéthetente fognak megjelenni. Ez egyelőre viszont még nem publikus. Úgy néz ki, hogy szeptemberig még jó pár könyvem fog megjelenni, tehát még minden változhat. Mészáros: Köztudott Önről, hogy hihetetlen munkabírású szerző. Hány oldalt képes megírni egy nap során? Nemere: Most már nem oldalban számoljuk ezt, hanem karakterben. Reggel hat órától délután kettőig, egy nagyon rövid ebédszünettel megállás nélkül írok körülbelül 35-40 ezer karaktert. Ezzel még közel sincsen vége, mert délután mégegyszer bekapcsolom a gépet és könnyebb dolgokkal foglalatoskodom, például fordítok vagy novellákat írok. Tehát ehhez a 40 ezerhez ekkor még hozzájön 5-6 ezer karakter. Hat napon keresztül ez így megy a héten, a kivételt csak ez a szerdai nap képezi, amikor a fővárosba jövök. Hogy egyszerűbb legyen azoknak is, akik nem akarnak szorozni; ez a 35 ezer karakter 10-12 oldalnak felel meg a számítógépen, könyvben pedig 20-25 oldalnak. A lényeg és egyben a válasz a kérdésre az, hogy 10-20 oldalt tudok megírni egy nap alatt, ami szerintem egész jó arány ahhoz viszonyítva, hogy egy átlagos könyv 200 oldalas. Mészáros: Kisgyerekként sosem értettem, hogy miért kell egy Nemere Istvánnak álnéven írnia. Nemere: Az 1990-es évek közepéig egyáltalán fel sem merült bennem, hogy álnéven írjak, de kiderült, hogy túl sok könyvem van a piacon. A végén már volt olyan pillanat, hogy egy könyvesboltban akár húsz könyvem is volt és ekkor találták ki a kiadók, hogy kezdjek el írni álnéven. Először ezért kezdtem el írni álnéven, aztán kereskedelmi szempontból; legfőképpen azért lettek álneveim, mert például a náci Németország történetéről szóló könyvek jobban kaphatók, ha a borítón egy német nevet olvas a közönség és nem egy magyart. Legalábbis az olvasóknak úgy tűnhetett, hogy akkor egy német ír németről, tehát bennfentes, jobban tudhat egyet s mást. De azért teljesen nem voltak átverve az emberek, mert belül oda volt írva a nevem, csak sokan azt hitték, hogy én csak a fordító voltam. Aztán idővel jött a másik nagy álnevem, Melissa Moretti. Az egyik kiadónak merült fel, hogy mi lenne, ha írnék nőknek romantikus regényeket. Itt hagy szögezzem le, hogy ezek a könyvek nem olyan nyálasak, mint ebben a műfajban a legtöbb könyv és nem azt ecsetelik, hogy a herceg bekocog a fehér paripáján és oltár elé vezeti a hölgyet. Ezek mai európai nőknek a különböző komoly élethelyzetei és problémái, amelyek során egy gödörből kell kimászniuk. Miután megjelent néhány ilyen jellegű művem, több kiadó is érdeklődni kezdett és romantikus könyvem jelent meg különböző álnevek alatt. Melissa Moretti könyvekből rengeteg jelent meg, most írom az ötvenharmadikat. Ennek a névnek tényleg volt és még mindig van is sikere. Író-olvasó találkozókra, ha megyek, szinte mindig jönnek hozzám különböző életkorú hölgyek, akik Melissa Morettivel szeretnének találkozni, persze mindezt úgy, hogy tudják, hogy valójában az én vagyok. Mészáros: Mint mondta, egész nap dolgozik, de azért gondolom, szakít időt a napi sajtó elolvasására is. Milyen lapokat olvas rendszeresen? Nemere: Na ez egy nagyon cseles kérdés, mert ha az ember mond egy napilap címet, akkor egyből belövik az illetőt egy adott politikai oldalra, tehát napilap címet nem mondok. Egyet viszont rendszeresen olvasok, de olvasok mást is; a HVG-nek minden számát megvettem és elolvastam 1978 óta, tehát az első számtól kezdve a legfrissebbig. Tudom magának ez pattintott kőkorszak, de csak ezt akarom mondani ezzel, hogy rendszeresen olvasom a HVG-t. Egy regényem ötlete is az ott olvasott cikkből származott. Az Élet és Irodalom is gyakran van a kezemben, akárcsak különböző napi-, heti-, havilapok, történelmi és kulturális folyóiratok. A napirendem fontos részét képezi az újságolvasás, akárcsak a sétálás; orvosi utasításra napi 5 km-t lenyomok gyalog. Erdő környékén lakom, tehát ez nem rossz! Eshet az eső, lehet hóvihar, én mindig megteszem ezt a távolságot, utána pedig elolvasom az újságokat. Este pedig tévét nézek, általában filmeket. Mészáros: Vannak olyan témák, amelyek foglalkoztatják, de még nem írt meg? Nemere: Nagyon sok van. Rendesen gyűjtöm a különböző anyagokat több témában, persze ez nem jelenti azt, hogy meg is írom őket, de az a poén, hogy nem tudom, hogy melyikből születik majd könyv. Például van olyan, hogy évekig gyűjtök valamit, aztán egyszer csak előkapom azt a dossziét, amibe beletettem egy-két újságkivágást annak idején és most látom csak, hogy eltelt tíz év azóta. Akkor úgy tűnt, hogy ebből lehet könyv, de most már rájövök, hogy nem. Van, amikor csak gyűjtök, és egész szépen dagadozik a dosszié, már fognék is hozzá a könyv írásához, és mit sem sejtve benézek egy könyvesboltba és megpillantok egy azonos témájú könyvet. Hosszú ideig gyűjtöttem anyagot ahhoz, hogy mi a közös a Bibliában és a Koránban és egyszer csak megláttam ezt a könyvet a kirakatban. Úgyhogy fújhattam az egészet. Természetesen most is van több olyan témám, amelynél úgy érzem, hogy lassan el lehet vele kezdeni házalni a kiadóknál. Már közel 25 éve nem csinálom azt, hogy otthon ülök és írok várva, hogy majd valaki megveszi a könyvem. Ilyet csak az 500. könyvemnél, a Vismar és társánál csináltam, de az más eset volt, mert akkor a kiadó megmondta, hogy akármi is lesz az ötszázadik könyvem, ők ki fogják adni. Viszont volt olyan téma is, amivel évekig küszködtem, és még egyetlen betűt sem írtam le belőle, nem akartam feleslegesen dolgozni. Aztán egyszer csak igen mondtak és én megírtam a könyvet. Mészáros: Szóba kerültek a filmek néhány kérdéssel ezelőtt. Magánemberként jár moziba? Vannak kedvenc színészei? Nemere: Járok moziba, igaz tanyán lakom, még a legközelebbi falutól is messze, de ennek ellenére minden hónapban szakítok időt rá, hogy elmenjek moziba. Gyakorlatilag 15 éves korom óta nézek filmeket, azóta pedig visszaszámolva körülbelül 10 ezer filmet láttam. Néha filmen látom az életet is, s gyakran a leírásaim is filmszerűek. Már többen mondták, hogy olvassák a könyvemet és olyan számukra, mint ha egy film peregne előttük. Úgy látszik ez a filmmániám vetülete az írásban. Vannak olyan színészek, akiknek minden filmjét megnézem műfajtól függetlenül, kedvencnek pedig Clint Eastwoodot tudnám mondani, de Meryl Streepet és Robert DeNirot is szeretem. Nem vagyok annyira amerikomániás, nem csak amerikai alkotásokat nézek, nagyon szeretem az olasz és francia filmeket is. Manapság csak amerikai filmeket látunk, azok pedig már annyira hollywoodiak, hogy előre tudjuk, hogy melyik pillanatban mit fognak mondani a szereplők, és már unjuk, hogy hányszor mondják el egy filmben, hogy I love you. Szóval ezek olyan dolgok, amelyek egy kicsit elveszik az ember kedvét, mert szinte mind egy kaptafára készülnek ellentétben az európai filmekkel. Velük viszont az a baj, hogy kevésbé eseménydúsak, hiányolom belőlük azt a tempót, amely megvan egy amerikai moziban. Lassan már karikírozom a dolgot, de egy amerikai filmben lelőttek már nyolc embert, míg egy európaiban a vége a filmnek, mire valaki a fegyverhez nyúl. Mészáros: Itt érdemes megjegyezni, hogy a Holtak Harca című könyvének a történetét ellopták és Sylvester Stallone és Sandra Bullock főszereplésével 1993-ban A pusztító (Demolition Man) címmel filmet forgattak belőle. Nemere: Ez annyira biztos, hogy annak idején, amikor a filmet bemutatták Magyarországon akkor megnéztem és ötletadóként egy magyar név szerepelt a stáblistán. A férfi után nyomoztattam is, és megtudtam, hogy a pártállami időkben járt az Egyesült Államokban, valami titkosszolgálati spicliként. Tíz éve nem hallottam az emberről, akkor valamilyen panziója volt valamelyik megyénkben. A Holtak Harca esetében nem arról van szó, hogy az amerikaiak ellopták a művem, mivel ők teljesen jóhiszeműen vették meg az ötletet ettől az embertől, csak azt nem tudták, hogy az ötlet nem tőle származik. Amikor kiderült ez a turpisság, hogy megloptak, elmentem a szerzői jogvédő irodába, beadtuk a filmet és a könyvemet is a szakértőknek. Elolvasták, megnézték a filmet és adtak egy szakvéleményt, amely szerint a kettő között 75 %-os az egyezés. Azt is javasolták, hogy indítsunk pert, de az Egyesült Államokban kellett volna pereskedni kelet-európaiként egy hatalmas filmstúdióval és annak a jól fizetett ügyvédeivel, arról nem is beszélve, hogy a mi ügyvédünk is szinte megfizethetetlen óradíjjal dolgozott volna. Legyintettem és hagytam az egészet. Mindenesetre meg vagyok győződve, hogy az én könyvemből készült ez a film, annyi lehet csak, hogy a készítők nem tudták, hogy egy lopott témát visznek mozivászonra. Mészáros: Kicsit kanyarodjunk el más téma felé. Vallásos embernek tartja magát? Nemere: Egyáltalán nem. Nem hiszek Istenben, ateista vagyok. Azt azonban kijelenthetem, hogy mint sokan mások, én is katolikusnak születtem, és kinyomoztam azt is, hogy minden ősöm az volt apám sváb származású családja részén és a Tolna megyei paraszt őseimen keresztül is. Engem annak idején még meg is kereszteltek, és templomi esküvőm is volt az első feleségemmel Lengyelországban. A lengyelek eleve nagyon katolikus nép. Apámmal sokat beszéltem a vallásról gyerekként, de mindezek ellenére nem lettem vallásos ember. Jelentek meg olyan könyveim is, amelyeknek kevésbé örült a magyar katolikus egyház, például ilyen könyvem a Vatikáni krimik is. Mészáros: Mi a véleménye a magyar népbutító televíziós műsorokról? Nemere: Rengeteg ilyen műsor van, néha én is nézem őket, persze nem konkrétan erre a Való Világra gondolok. Tényleg egyre szánalmasabbak, és már kezd elegem lenni belőlük. Néha én is beleakadok egy-kettőbe és 5 perc után már sikítva menekülök. Ha belegondolunk, akkor ez a Fókusz is gyakorlatilag ilyen típusú műsor; az se szól másról, csak egy-egy celebről, akit valamiért 5 percre annak neveznek ki és az ő teljesen jelentéktelen, idióta marhaságait taglalja. Magamban csodálkozom legjobban, hogy vannak állandó nézői az ilyen jellegű műsoroknak. Már bocsánat, de ennyi hülye ember lenne ebben az országban? Máskor pedig nem csodálkozom rajta, hiszen ezek a kereskedelmi tévék a legalacsonyabb szinthez szólnak. Piramisban él a társadalom, ezt el kell fogadnunk, ha tetszik, ha nem. A gondolkodók vannak felül, és ahogy megyünk lefelé egyre csak csökken az értelmes emberek száma. Gondoljunk csak bele a magyar társadalomba; kezdjük azzal, hogy van 1 millió totális alkoholista. Ezt nem én találtam ki, alá van támasztva megbízható, szakmai adatokkal. Tehát 1 millió magyar nem képes meglenni a mindennapi alkohol nélkül. Nekem az is alkoholistának számít, aki csak napi egy felest iszik meg, elvégre, ha egy dohányos is elszív napi egy szál cigit, akkor rá se mondja, senki, hogy nem dohányzik. Vidéken például van úgy, hogy majdnem egy egész falu indítja reggel ivással a napját. Ez az 1 milliós szám pedig csak nőni fog, most hogy lehet pálinkát főzni otthon és ezek az iszákos emberek megkapták a legalitás tényét. A társadalomban van még sok nagyon buta ember, akik nem önhibájukból buták, hanem mert nem voltak jó szüleik, vagy, mert nem művelődtek eleget, vagy, mert nem volt hozzá elég kedvük, affinitásuk. Ők megrekedtek egy szinten, és ők a Való Világ és a meghalt Mónika show állandó nézői. Sőt, nekik csak ez tetszik. Csak ez. Mást fel sem érnek ésszel, tegyük fel este ülnek a tévé előtt és megy a Híradó, elhangzik három idegen szó, egyből átkapcsolnak egy másik csatornára, mert nem is értik miről van szó. A rémes az egészben az, hogy ennél a társadalmi rétegnél a legszélesebb a piramis, az ország nagy része ilyen ember. Mészáros: Mit tudna tanácsolni az én korosztályomnak, hogyan találja meg az igazi értéket egy ilyen világban? Nemere: Nincs könnyű dolguk az biztos. Most mondok valami olyasmit, aminek kétségkívül nem fognak örülni a 16 évesek, de felnőtt segítsége nélkül nem fog sikerülni nekik értékes emberé válni. Nyilvánvaló, ha bejön egy új ember a társadalomba, akkor nehéz dolga lesz beilleszkedni. 16 évesen még a felnőtté válás szélén áll az illető, a felnőttek és a gyerekek között ingázik, mert ide is tartozik, meg oda is. Itt persze előnybe vannak azok a fiatalok, akiknek értelmes szülei vannak, azok a szülők meg tudják mutatni az utat a gyerekeiknek, de a többi szülő nem tudom, mit tud tanítani a gyerekének. Sajnos azok, akik pedig nem tudnak semmi hasznosat tanítani a gyerekeinek, azok újra termelik azt a bizonyos primitív réteget. Egyébként meg rengeteg veszély leselkedik erre a korosztályra, a lényeg, hogy valakinek meg kell számukra mutatni az utat. Ez olyan, mint ha mennénk egy úton, amely valahol elágazna kétfelé. Magunktól nem jönnénk rá, hogy merre kell mennünk, de ha ott ülne az útkereszteződésnél egy bácsika, akkor megkérdezhetnénk tőle, hogy merre kell mennie, és a segítségével megtalálhatnánk a megfelelő utat. Ha pedig nem ül ott senki, akkor magunkra kell hagyatkozni, és az a döntés pedig elég bizonytalan. Na így jár egy 16 éves, ha felnőtt segítsége nélkül próbál igazodni ebbe a világban. Mészáros: A legfiatalabb társszerzője egy 4 esztendős kislány. Mit érdemes tudni róla és a vele írt könyvről? Nemere: Ez egy érdekes sztori, örülök, hogy feltette a kérdést. Egy vasárnap délután, amikor már túl voltam a napi karakterszámomon, csengett a telefon és egy kiadó jelentkezett, hogy van egy kislány, aki kitalált egy mesét. Ismertették a paramétereket, hogy a kislány mit és hogyan talált ki, az én feladatom pedig az volt, hogy megírjam a történetet. Gondoltam, hogy sietős a dolog, igazam is lett: estére kellett elkészülni. Leültem és megírtam ezt az Afrikai mesét a kis Hanna elképzelései alapján. A könyv már szerdán a kezemben volt, amikor a fővárosban jártam. Mészáros: Az arab világban jelenleg dúló polgárháborúkról milyen véleménnyel van? Nemere: Kadhafi elnökről a lehető leglesújtóbb a véleményem. Írtam én már róla többször, az egyik regényemben nagy b-vel csak a Beduinnak neveztem még a rendszerváltás után néhány évvel, azt hiszem A Rohamcsapat című könyvemben. Pontosan Líbiában játszódik a történetem is, ahol a regényemben egy gyógyszergyárat épített a Beduin, valójában pedig halálos vegyi gázokat előállító labort hozott ott létre, és az én kommandósaim azt semmisítették meg. Kadhafi a valóéletben is nagyon ellenszenves számomra, világéletemben ellene voltam. Azok a rossz előérzeteim vele kapcsolatban, amik a 80’-as, 90’-es években voltak, most mind valóra váltak. Nincs ő egyedül, sajnos vannak még a világon ilyen országok, ahol ilyen zsarnokság van, még akkor is, ha azok nem egy ember nevéhez kötődnek, legyen itt szó például a Kínai Népköztársaságról. Az egy rémisztő hely, ha politikus lennék, nem is tárgyalnék azzal az elszigetelt országgal. Ott a mai napig több tucat koncentrációs tábor van. Kínát remélhetőleg egyszer szétszakítják különböző országokra, eleve a nyelvük is több nép nyelvéből alakult és Tibet sohasem tartozott Kínához. Tehát Kína egy mesterséges ország. Mondhatnék egyébként egészen szélsőséges példákat is, mint mondjuk Észak-Korea, vagy mondhatnék olyan helyeket is, amelyekről 10-20 éve egyre kevesebbet hallunk, mégsem változott semmi ott. Ilyen több dél-amerikai ország, valamint Vietnám, Kuba, Kambodzsa és Szíria sem sokban különbözik. Mészáros: Hisz Ön a reinkarnációban? Nemere: Igen. Szeretném azt mondani, hogy tudom, hogy van ilyen, de hát ezt senki sem tudhatja biztosra. Rengeteg bizonyíték van rá, hogy létezik a reinkarnáció, ezek közül a legtöbb tudományos. A reinkarnációt meg lehet közelíteni regressziós hipnózissal is, nagyon érdekes, amikor ebben a tudatállapotban olyan emberek mesélnek letűnt korokról, akik egy előző életükbe mentek vissza. Később aztán az általuk elmondott információknak utána néztek és kiderült, hogy minden szó igaz. Valami tehát van benne! Mészáros: Hisz a világvége eljövetelében? Nemere: Egyik verzióban sem hiszek, marhaság mind. Szerintem nem így lesz vége a világnak, bár én azt gondolom, hogy a világnak sosem lesz vége, nem is lehet. Amiben élünk az egy végtelen világegyetem, a végtelen világegyetemnek az egyes pontjain történhetnek katasztrófák, amik azoknak az embereknek a világ végét jelenthetik, de az igazi nagy világvége sosem következhet be. A világnak nem volt kezdete, ergo nem lehet végzete sem. Úgy vélem igazából ez nem fenyeget minket. Mészáros: Mit gondol kellenek-e az embernek barátok, vagy egyedül is megállja a helyét? Nemere: Vannak nagyon ismert példák, amikor X vagy Y egyedül is megállta a helyét a világban, de ezek az illetők inkább remeték vagy szentek voltak, mindenesetre nem hétköznapi emberek. Nagyon sok vallásalapító, köztük Buddha is magányosan élte le az életét, természetesen ez nem olyan rossz, de így nem lehet élni. Visszakanyarodva a kérdéshez nem erre vagyunk hivatottak, társadalomban élünk és egyedül nem állnánk meg a helyüket. Másodszor a logika is azt követeli, hogy az emberek ne egyedül éljenek, elvégre mindenkinek vannak lelki és testi szükségletei. Mészáros: Szereti egyébként az embereket? Nemere: Nagyon könnyű szeretni az emberiséget, de egy-egy embert elviselni lehetetlenség. Persze az ember könnyen rámondja, hogy szereti az embereket, de vannak sokan, akiket anonim nem szeretek, például ott van az 1 millió alkoholista, de a butákat se szeretem, tehát ha úgy vesszük, akkor a társadalom felét nem szeretem. Mészáros: Végezetül az utolsó kérdésem az lenne, hogyan tudná saját magát jellemezni? Nemere: Nem vagyok tökéletes én sem, de az ember igyekszik. Tegyünk meg mindent, amit megtehetünk! Mészáros Márton és Nemere István magyar író Budapesten 2011. június 29-én Megjelent: http://meszarosmarton.wordpress.com/2011/06/29/nemere-tudom-hogy-nem-telt-el-hiaba-egy-a-40-ev/