Interjú a papi pedofíliáról

Miért rosszalkodnak Isten katonái?
Az elmúlt időszakban egyre többször került terítékre a papi pedofília. Nem csak kispapok, hanem maga XVI. Benedek is érintett az egész világot felkavaró papi pedofil botrányban. Ennek apropójából készült interjúnk Nemere Istvánnal és Vince Attilával. 
- Önöknek néhány évvel ezelőtt jelent meg Interjú Jézussal című könyvük, valamint máig dolgoznak a Ratzinger világa című kötetükön, mely a jelenlegi pápa, XVI. Benedek személyével foglalkozik, Hitlerjugendes múltjától egészen a pápai trónig. Mindemellett több, a pápasággal és a vallással foglalkozó, történelmi témájú kötetük is van. Mostanában különösen időszerűek ezek, hiszen épp a napokban derült ki, hogy a sok kis pap mellett az Egyház Csúcsvezetője, XVI. Benedek is érintett az egész világot felkavaró papi pedofil botrányban. Ratzinger személyét ismerve meglepte Önöket ez a hír? 

N.I. - Ratzinger nem az első, és bizonyára nem is az utolsó e téren. Valamikor sokat foglalkoztam a pápaság történetével, és nem véletlenül lett "Vatikáni krimik" a címe annak a könyvnek. Ma az egyház csak árnyéka egykori bűnös önmagának. Az első évezred pápái és persze papjai minden létező bűnt elkövettek... Persze az, hogy ma "csak ennyi" történik, nem jelenthet felmentést az Egyháznak, sem a pápának. 

V.A. – A legkevésbé sem. Joseph Ratzingernek már ifjúkori indulása is elég homályos volt. Köztudott, hogy napjaink elsőszámú Isten-katonája fiatalemberként még Hitler katonájaként dolgozott a II. Világháborúban. Saját bevallása szerint a Hitlerjugend utána, amikor a német hadsereg kötelékébe állt, a légvédelemnél szolgált. Gyilkos azért nem lett belőle, mert csodálatos véletlen folytán akkoriban épp bibis volt az ujja, ezért aztán alkalmatlan volt rá, hogy meghúzza a ravaszt. Saját bevallása szerint ez a „problémája” pár hónapig tartott. A Katolikus Egyház ilyesmi „csodákra” szeret Szenté avatni embereket, tehát XVI. Benedeknek is nagy sansza van erre a címre. Mindenesetre a sztorit el kell hinnünk, hiszen egy pápa már csak nem hazudik, de azért annyi megjegyzéssel, hogy ha nem ő mondaná, bizonyára nem hinnénk el, ugyanis felettébb életszerűtlen az egész. Ezt követően ez a Joseph nevű jóember egy újabb hatalmas szervezethez csatlakozott, mégpedig a Katolikus Egyházhoz. Itt szépen haladt előre a ranglétrán, egészen addig, amíg el nem jutott az Egyház „inkvizíciós hivatalának vezető posztjáig (ismeretlenebb nevén: Hittani Kongregációs Hivatal”). Ott aztán úgy tűnik, helyére került, hiszen 24 évig töltötte be ezt a felettébb felelősségteljes beosztást. Innen került aztán pár évvel ezelőtt az Egyház csúcsára, ahol is milliárdnyi hívő emblematikus figurájává, példaképévé, vezetőjévé lett. A napokban felmerülő vád, miszerint is bűnrészesként vett részt kiskorúak megrontásában, magyarán eltusolt olyan esetekhez, ahol papok süketnéma kiskorú fiúkat molesztáltak, erőszakoltak meg, sajnos teljesen hihető, és valószínűen következik Joseph Ratzinger múltjából, jelleméből, gondolkodásmódjából. 
- Rendben van, tegyük fel elfogadjuk, hogy a pápa személyétől nem áll távol a pedofília és annak támogatása, de, amint az az elmúlt hetekben kiderült, több ezer esetről van szó, melyek közül XVI. Benedeknek maximum néhányszázhoz volt köze. A többit mások követték el, és mások is tusolták el. Az lenne a kérdés, hogy mi lehet az oka annak, hogy papok tömegei gerjednek rá kisfiúkra, kívánnak meg gyermekeket? 

V.A. - Itt bizonyára félreértésről van szó. A Vatikán hivatalos álláspontja szerint ugyanis az esetek döntő többségében, mintegy 90%-ban nem kisfiúk ellen követtek el a szexuális zaklatást, hanem sok esetben nőkön, például apácákon, és még több esetben serdülő, vagy még annál is idősebb fiúkon, tehát nagyfiúkon. Hogy mi lehet az ok, amely ide vezetett? A katolikus papoknak bizonyára hiányuk van valamiből. Hogy miből, azt mindenféle perverz gondolkodás nélkül sem nehéz kitalálnunk. Sajnos az Egyház vezetői több mint ezer éve nem veszik észre, vagy nem akarják tudomásul venni, hogy egyes szokásaik betegesek. Ennek orvoslására bizonyára nagy szolgálatot tenne, ha azokat, akik az elmúlt évtizedek pedofil ügyeiben akár tevőlegesen, akár közvetve részt vettek, mind börtönbe kerülnének, hogy ott gondolhassák át, hogyan is lenne érdemes megreformálni az Egyházat. Ha egy ilyen helyzetben adnánk sok időt a jelenlegi pápának, aki egyébként kitűnő fogalmazó, bizonyára kiváló könyvvel rukkolna elő arról, hogy mit is kellene csinálni a papi nőtlenség intézményével. Persze, ehhez mai énjét előbb ki kellene dobnia a szemétbe, hiszen máig ő Isten azon katonája, aki a legharcosabban kikel a fogamzásgátlás ellen (az abortuszt egyenesen a Holocausthoz hasonlította), valamint a papi nőtlenség mellett. 

N.I. - Olyan emberekről van szó, akiket eltiltottak az egyik alapvető emberi-biológiai ösztön kiélésétől. Nem állítom, hogy a cölibátus eltörlése csodaszer lenne, ám attól kezdve a papok között is csak annyi pedofil lenne, mint más foglalkozásúak körében. Ez manapság csak egy "helyettes módszer", sajnálatos lehetőség, amelyre elsősorban azok fanyalodnak, akiknek "nem járnak" a mások számára normális, mindennapos örömök. 

Megjelent: 2010.05.26 08:57, ma.hu