Támadt néhány gondolatom…
A nevemhez már régóta hozzáragadt egy olyan jelző: „Nemere a kívülálló”.
Van ebben valami. Nem volt rám jellemző, hogy azt gondoljam: „Kell egy csapat”.
Magányosan jártam és járom az utamat, de ezt én választottam. Jól van ez így. Megmutatkozik életformámban: Nem éltem Pesten, mint a népszerű írók általában. Többet publikáltam újságokban, mint néhány kolléga, habár sohasem kaptam újságíró igazolványt. Olyan témákhoz nyúltam, amikhez mások nem akartak vagy nem mertek.
A gondolkodásmódom is eltért az átlagtól. Mindig érdekeltek a titkok és a tabuk. Ezek ellen és a sztereotip gondolkodás ellen küzdöttem egész munkásságomban.
Azt gondolom, az a jó, ha az ember megvizsgálja a dolgokat, és nem csak egy legyintéssel ír le embereket, helyzeteket vagy csoportokat.
Rólam az is köztudott, hogy megyek, ha hívnak. Így jártam be egész Magyarországot, és nem csak a nagy városokat. Egészen apró falvak olvasóival is találkoztam, mert én fontos voltam nekik és ők is fontosak voltak számomra.
Nem féltem olyan ügyek mellé állni, amiket vitattak, de vettem a fáradtságot és megvizsgáltam őket. Ez így volt, és így is lesz. Nem az motivál a munkámban, hogy az emberek, hogyan ítélnek meg. Az olvasó eldöntheti, hogy tetszik-e amit írtam, én pedig folytatom a munkát.
A személyes meggyőződésem és az érdekcsoportoktól való függetlenségem nagyon fontos nekem, de nem akadályoz meg abban, hogy elmondjam a gondolataimat olyan témákban, amelyekről van véleményem.
Habár nem vagyok az Írószövetség tagja, és ez ma már „legenda értékű”, azért elmegyek a rendezvényeikre, ha hívnak… és hívnak.
Továbbra is járom az országot. Elmegyek dedikálni Gyulára a gyógyfürdőbe és ott leszek a Savaria Fesztiválon – Szombathelyen, és még sok más rendezvényen, határon innen és túl.
Én nem a kitüntetésekért és a díjakért dolgozom. Nem kértem és nem kaptam ilyet. Az én kitüntetésem az olvasó, aki csillogó szemmel közli velem egy találkozón, hogy elgondolkodtattam azzal, amit a könyvemben olvasott.
Ezért érdemes írni.