A csendben író Nemere István
Riporter: Bozóki Szilvia
Aki Nemere István kalandos életrajzát szeretné itt és most olvasni, annak csalódást kell okoznom, ez nem az a hely ahol ezt megteheti (talán az író weboldalán), hiszen ki írhatná meg azt jobban, mint ő maga. Otthonában tett látogatásunk alkalmával inkább arról érdeklődtünk, miként lehet ennyi könyvet megírni, mennyire befolyásolja a munkáját az e-book megjelenése, illetve minek egy ilyen népszerű írónak álnév. És az is kiderül, miért szerkeszti Egzotikum rovatunkat felesége, Nemere Ilona.
Kunsági Hírlap: Szigorú napirend vagy egekbe szökő ihlet kell ahhoz, hogy valaki ilyen mennyiségben ontsa a könyveket a magyar és külföldi olvasóknak?
Nemere István: Azt nem tudom másnak mi kellene, nekem a biztos hátország, amit Ilona, a feleségem biztosít és a pontos, mondhatni szigorú napirend. Talán furcsának tűnik, de egész nyáron összesen három alkalommal fogadtam vendéget a családi látogatásokon kívül, egyszer egy kiadó keresett meg és rendelt könyvet tőlem, a másik két alkalom évtizedes baráti kapcsolatból fakadó látogatás volt. Reggeli után írok, ebéd és séta a szabadban a kutyákkal, majd a napilapok olvasása után délután megint írok, este hétig. Emellett szívesen megyek író-olvasó találkozókra ha hívnak, bár ez egyre ritkább. Régebben valahogy több pénz volt kultúrára.
KH: Ez azt jelenti, hogy itt a környéken sem élnek a lehetőséggel, hogy igazi íróval találkozzanak, beszélgessenek?
NI: Ez azért így nem teljesen igaz, mert például sokan rám köszönnek a faluban, akik persze mind tudják én ki vagyok, csak nekem nehezebb a dolgom. Komolyra fordítva, azért hívnak találkozókra az ország több pontjára is, évente egyszer a kisteleki rádióba is meginvitálnak, amíg volt Rádió Majsa persze oda is, főleg, hogy Ilonának ott saját gasztronómiai műsora is volt. Kiskunmajsán 2007-ben a Városi Könyvtárban is vendégeskedtem az Olvasó Sarok rendezvényén és a csengelei iskolásokkal is találkoztam már többször a rendhagyó történelem órákon ideköltözésünk óta.
KH: Miért költöztek Csengelére? Ahogy olvastam a weboldalán, saját ház a domboldalon, kilátás a Dunára...
NI: Mindezzel nem is volt probléma, ám Esztergom tömegek kedvelt úti célja lett, egymást érték a rendezvények, különböző programok, amelyek mind hangosítással jártak. Olyannyira, hogy a domboldal visszaverte a zajokat és egy idő után már csak csendre vágytunk, nyugalomra. Mindig szerettük az állatokat, most tarthatunk a kutyák mellett, tyúkot, macskát is, elférünk. Itt jellemzően nem a hangfalak ontotta zene zavarja meg a csendet - bár abba is belekóstoltunk, mert az egyik közeli tanyában nemrég az udvarára tette ki a szomszéd a méretes hangfalait, hogy lakodalmas rockot hallgathasson - inkább az autópálya morajával kell megbarátkoznunk. Halk ugyan, de állandó...
A biztos hátország
KH: Kis híján idilli a környezet, megvan a pontos napirend, jöhet az írás. Ám ha a postás nem is csenget, azért bőven van, ami megzavarja a napirendet egy átlagos háztartásban. Hogyan tudja ezeket kiküszöbölni?
NI: Én sehogy, Ilona viszont tökéletesen leveszi ezeket a gondokat a vállamról.
Nemere Ilona: István igényli a csendet és az elvonulást a többiektől amikor dolgozik. A ház körüli tennivalókat én intézem, az orvost, gyógyszert, kertet, komposztáló rostát, számítógép javítást, rendezvényeket, korrektúrázást és a könyvek körüli ügyintézést is, hogy csak néhányat említsek. Elég könnyen teremtek kapcsolatot az emberekkel. Amikor megvettük ezt a tanyát, két hétig még ő árulta az esztergomi házat én már itt laktam és megismerkedtem a szomszédokkal. Amikor elkelt a régi otthonunk, már ismerősként vittem magammal Istvánt nekik bemutatni és tudtam mit hol tudok vásárolni, javítani, elintézni.
Rekord mennyiségek, változatos témák
KH: 2008 őszén volt egy kis ünnepség az ötszázadik Nemere könyv megjelenése kapcsán. Persze ne keressük mindegyiken ezt a nevet, mert több mint harminc álnév alatt publikál. Rejtőzködnie kell?
NI: Azt azért nem, de az olvasók nehezen fogadják el, hogy ugyanaz az ember aki történelmi regényeket vagy sci-fit ír, később szerelmes regény írására adja a fejét és érzelmektől fűtött mondatokat ad a hősnő szájába. Nem az én ötletem volt ez, kiadói javaslatra született meg például Melissa Moretti, vagy Stefan Niemayer , akik értelemszerűen más-más témában mozognak otthonosan és a néven kívül az írás stílusáról, vagy a témaválasztásból azért felismerhetőek.
Egy kis statisztika
1974 óta több mint 580 könyve jelent meg itthon, magyar nyelven. Ezek példányszáma már elérte a 11 milliót. Cikkek jelentek meg róla Dél-Koreában, perzsa nyelven adták ki egyik regényét Teheránban. 14 országban 12 nyelven, a sajátja mellett 37 írói álnév alatt legalább 1 millió példányban jelentek meg könyvei.
KH: Van olyan könyv ami, úgymond rázós témát feszeget Gagarin űrutazásán kívül?
NI: Akad. Legutóbb például 2010. novemberében adták ki a cigányokról szóló könyvemet, ami a történetükkel, hazai helyzetükkel foglalkozik. Azonban hiába küldtünk róla információt a kisebbségi műsoroknak, vagy a roma sajtóközpontnak, mégsem hallottunk róla sehol. Az igaz, hogy nem mentettem fel a közös probléma egyetlen érintettjét sem, de azért a könyvet szerencsére elkapkodták a boltokból. Aztán ott van az Interjú Jézus Krisztussal, amit nem vállalt egyetlen kiadó sem, pedig nagyon sok helyre elküldtem. Végül magánkiadásban került a boltok polcaira, valahogy senki sem akart kényes vallási témájú könyvvel foglalkozni, pedig igazán nem volt olyan rázós.
KH: Az írás szellemi tevékenység, amihez ihlet és jó sztori is kell. Mégis hogyan tud ennyire szerteágazó témákról ilyen tempóban írni?
NI: Három-négy ujjal írok gyors tempóban, és aztán Ilona javítja amit tud. Helyre kell tenni a betűket, mert megkavarodik a sorrendjük, de ha valamit még ő sem tud kisilabizálni, akkor szokott áthívni a gépéhez, hogy talán nekem sikerül...bizony néha ki kell hagynunk mondatokat emiatt, de mi lenne ha kézzel írnék? Csak a patikusok tudnák elolvasni! Komolyra fordítva a szót, dossziékban gyűjtöm az általam érdekesnek vélt témákhoz kapcsolódó adatokat, tudományos cikkeket. Mivel könyveim négyötödét saját ötlet alapján készítem, ezért ezek az alapok. Sokszor kapok javaslatokat rajongóktól, például nemrég a fénysebesség átlépése kapcsán kaptam ilyen üzenetet, milyen jó sci-fi alap lenne, ismerősöktől, esetleg a kiadótól is. Már így is annyi van, hogy egy élet nem lenne elég megírni mindet!
KH: Arról már beszéltünk régebben, hogy a könyvírás nem a legjövedelmezőbb kenyérkereset, mert egyszer megírja az ember, kifizeti a kiadó és aztán azt tesz vele, amit akar. Sem az utánnyomásért, sem a könyvtári kölcsönzésért nem jár plusz fizetség, pedig egy kötetet - jó esetben - többen is olvasnak. Változott ez a helyzet az évek során, mondjuk az elektronikus letöltések, könyvek révén?
NI: Annyi mindenképpen, hogy már kerestek meg ilyen kéréssel, miként lehetne e-bookok számára olvasható formátumban, vagy letölthető és nyomtatható kivitelben hozzáférni a könyveimhez. Ezek részleteit még ki kell dolgoznunk, hiszen van igény például novellák okostelefonra történő letöltésére is, csak a technikai részletek még homályosak. Dolgozunk rajta, bárcsak a jogalkotók is ezt tennék a szerzői jogok kapcsán! A skandináv országokban a könyvtári kölcsönzéseket is figyelik, kitől, milyen könyveket visznek ki az olvasók és azután is fizetnek a szerzőnek. Akinek népszerűbb a könyve, annak értelemszerűen többet. Itthon is felröppent egy efféle tervezetnek a híre, de azon nyomban hallatták hangjukat az ellenzők, hogy ez a szépirodalom halála lenne, mert minő skandalum, az kapna több pénzt, akit többen olvasnak, pedig..!
N. Ilona: István szándékosan olcsó, megfizethető kivitelben szereti viszontlátni a könyveit, hogy minél több emberhez eljusson. Ez egy kisebb piac mint mondjuk a német, ahol 85 millió embernek írnak német nyelven, bár ott még kisebb az olvasási hajlandóság a statisztikák szerint. Itthon 2010-ben például 411 ezer Nemere könyvet adtak el, egy szerzőtől az átlag körülbelül 30 ezer darab. Ennél már csak az eszperantó piac kisebb, hiszen ezt a mesterséges nyelvet még kevesebben beszélik, mint a magyart és oda is ír. Hiába, javíthatatlan optimisták vagyunk...
Megjelent: Kunsági Hírlap 2011.