Az igazság hírvivőjének tekintem magam

Nemere István szeret Nyíregyháza-Sóstófürdőn lakni, s bár sokan fel sem ismerik, jól esik neki, ha megszólítják az emberek séta közben

A közismert író több kényes témával is felkavarta már az állóvizet, pedig csak objektivitásra törekedett.

Nemere Istvánról sok mindent leírtak már, azt viszont bizonyára kevesen tudják, hogy kínosan ügyel a pontosságra, legyen szó bármilyen megbeszélt határidőről, amivel időnként még a kiadókat is meglepte. Jelenleg Nyíregyházán él, s az itteni embereket nagyon szívélyesnek és nyitottnak tartja. Lapunknak elárulta, hogy olyan írói kurzusok beindítását is tervezi új lakhelyén, ahol a regényírás fortélyait leshetik el az érdeklődők. A könyvei számát összevetve az életkorával meglepő eredményt kapunk. Legutóbb 663 kötetet számoltunk össze, de nála soha nem lehet tudni. „Lehet, hogy mire felállunk a beszélgetésből, már megjelent a következő kötet” – mondta maga is nevetve.

 

NEMERE ISTVÁN: Szóközök nélkül 35–40 ezer karaktert gépelek be naponta, mindegy, hogy szombat van, vasárnap, vagy születésnap. Január elsején az ország egyik fele talán haza se ért, a másik pedig még kómában van, én pedig reggel ötkor már az íróasztalomnál ülök. De megnyugtatom, 7 órát alszom, s éjszaka soha nem dolgozom. Délután kettő után orvosi rendeletre 4–5 kilométert gyalogolok, később elolvasom a lapokat, s ismét számítógép elé ülök, hogy elvégezzek néhány egyszerűbb dolgot, este pedig nézem a tévét, mivel sorozatfüggő vagyok.

Melyek a kedvencek?

NEMERE ISTVÁN: Természetesen a bűnügyi témájúak érdekelnek elsősorban, de fontos, hogy legyen az izgalom mögött egy kis társadalmi feszültség is. Kedvencem a Gyilkos elmék, persze a sitcomokon is képes vagyok jókat derülni. Bármilyen hihetetlen, a sci-fit mellőzöm, s a fantasy se a szívem csücske. A Csillagkaput például néztem egy darabig, aztán lemondtam róla.

 

Talán éppen ezért írta meg a saját Csillagkapu-sztoriját.

NEMERE ISTVÁN: A ’90-es években többnyire a kiadók beszéltek rá az ilyen és hasonló témákra. Mondjuk úgy, kipróbáltam ezt is, de ezeket a könyveimet tartom a legkevésbé sikeresnek.

 

Milyen forrásokat használ?

NEMERE ISTVÁN: Több mint 70 témában gyűjtöm az újságkivágásokat és jegyzeteket, s ennek a feléből könyv is készül, de azt soha nem lehet tudni, melyik feléből. Előfordult, hogy 10–15 évig gyűjtöttem anyagot egy érdekesség kapcsán, s egyszer csak más megírta a saját könyvét ugyanerről. De az is megtörtént, hogy hosszú gyűjtögetés után be kellett látnom, a téma elvesztette a frissességét.

 

Mindent elhisz a fősodratú médiának?

NEMERE ISTVÁN: Aki a világnak ezen a felén nőtt fel, s élt már néhány évtizedet, szinte semmit nem hisz el, semmiféle médiumnak, s okkal. Én az objektivitást keresem, a kedvenc témáim mostanában az orvosetikai és tudományos berkekből kerülnek ki. Foglalkoztatnak a gépi műtétek, a genetikai kutatások, a születendő gyermekeink tervezhetősége, érdekel, mekkora szerepük lehet a társadalomban az értelmes gépeknek, s egyáltalán mi felé tartunk. Az idén ősszel megjelenő új Titkok könyvében is lesz pár fejezet, ami ilyenekkel foglalkozik.

 

Volt már olyan titok, amit megfejtett, s aztán kiderült, hogy tévúton járt?

NEMERE ISTVÁN: A legtöbbjükről máig nem derült ki, hogy célba találtam vagy tévúton jártam, de mindig az igazság kiderítésének a szándéka hajt előre. Ilyen a Gagarin-ügy, amiről a ’90-es évek óta mindig kiszivárog valami, de változatlanul sok a kérdőjel és az ellentmondás. Egy időben az életrajzát is kiadták minden évben, s persze mindig átírva, amiből a vak is láthatta, mennyi hazugságot gyártottak a személyével kapcsolatban. Vagy ott van Kolumbusz, vele amerikai, spanyol, s portugál tudósok is foglalkoztak. A DNS-vizsgálatokból, amelyet a vélt vagy valós leszármazottakon elvégeztek, nagyon érdekes dolgok derültek ki, ráadásul ennek magyar vonatkozásai is vannak. Hét kiadó eddig fütyült az egészre, talán most majd egy nyolcadik beadja a derekát, s megjelenteti az erről szóló könyvemet.

 

Fontos önnek az abszolút igazság (ha van olyan), illetve fáj a hamisság?

NEMERE ISTVÁN: Természetesen nagyon fáj. Már csak azért is, mert én az igazság hírvivőjének tekintem magam. Több kényes témával is felkavartam az állóvizet, pedig mindig arra törekedtem, hogy azt dokumentáljam, ahol éppen a tudomány tart. Persze, vannak, akiket éppen az zavar, hogy nem foglalok állást, csak az információt gyűjtöm össze. Ugyanezért az összeesküvés-elméletek hívei sem szeretnek.

 

Soha nem vádolták azzal, hogy összeesküvés-elméleteket gyárt?

NEMERE ISTVÁN: Legutóbb Fábry Sándor kérdezte tőlem ugyanezt. Itt is csak azt tudom mondani: ellenőrizetlen adatot soha nem veszek át, sem a Wikipédiától, sem más portáloktól, csak ha 3–4 forrás is megerősíti ugyanazt. De időnként még ezután is megfogalmazom a fenntartásaimat.

 

Szepes Máriával Milyen kapcsolatot ápolt?

NEMERE ISTVÁN: Jórészt az életrajzíró kíváncsisága vitt el hozzá. Másfél év beszélgetéseiből született meg az Élet örök című könyv. Nem állítom, hogy az általa képviselt ezotéria nem vonzott, s megtiszteltetés volt, hogy bekerülhettem a köreibe. Azt én is vallom, hogy az élet örök, csak mindig más formában jelenik meg újra, viszont azt már ő találta ki, hogy a mi életünk már nagyon sokszor és sokféle szerepkörben összekapcsolódott a múltban.

 

Soha nem vádolták plágiummal, mondjuk a Micimackó történetek kapcsán?

NEMERE ISTVÁN: Ha valaki egy történet folytatását megírja, azért az még nem számít plágiumnak, sem bűnténynek. Olyan persze előfordult, hogy egy külföldi sikerkönyv kiadója, illetve a magyarországi megfigyelőjük az én kiadómon keresztül üzente meg, hogy a külföldi piacra ne nagyon merészkedjek a könyvemmel. Ez konkrétan A kis herceg folytatásával esett meg. Engem nem találtak meg, mert álnéven írtam. A történet érdekessége viszont, hogy oroszul egyenesen az eredetivel egy kötetben adták ki az említett művet.

 

Nemere István

Született: 1944. november 8.

Édesapja: Niedermayer Ferenc

Édesanyja: Kiss Mária

Iskolái: ELTE – könyvtár szak

Nyelvismeret: lengyel, eszperantó, de ért angolul, németül, franciául, spanyolul, olaszul, oroszul, szlovákul és ukránul

Könyveinek száma: 663

http://www.kelet.hu/interju/2016/04/03/az-igazsag-hirvivojenek-tekintem-magam.kelet