Néhány kérdés

Száznál több kötete jelent meg eddig. Ellenségei szerint ez csak úgy lehetséges, hogy egyszerre két írógépet püföl. Híveinek százezrei viszont alig győzik kivárni, amíg a következő darab kikerül a Nemere-műhelyből. Felháborodott kritikusai műveletlen kontárnak ítélik, aki erőszakot tesz irodalmon és tudományon egyaránt. A kedvezményes "Nemere Könyvklub" megrendelői ugyanakkor a kor legnagyobb magyar polihisztorát tisztelik személyében. Fiatal s korosabb hölgyek a milliomos nőfaló rejtett üzeneteit vélik kiolvasni könyveiből; jól értesült urak viszont azt állítják, hogy valójában tizdioptriás könyvmoly, aki valamirevaló nőt legfeljebb a Playboy-ban láthatott közelről. 
Nos, a "Titkok könyve" és társainak szerzője egyetemet végzett bölcsész, 46 éves. Hivatalosan 1980 óta író, műfordító, újságíró - előtte számtalan foglalkozást kipróbált. Jó néhány évig Lengyelországban élt, huszonöt kötetet fordított, sőt lengyelül is ír és tucatnál több könyve jelent meg eszperantó nyelven. A hetvenes évek eleje óta Esztergomban él: Szent Tamás-hegyi szemrevaló házában születnek gyors egymásutánban a krimik, sci-fik és "tény-víziók", hogy mielőbb az utcára kerüljenek. Nemcsak ír, olvas is, valószínűtlenül sok könyv között fogadta RADNÓTI LÁSZLÓt, hogy válaszol ón néhány kérdésére. 
PLAYBOY: "A félárnyék írója" - ezt a címet szándékozom írni az interjúnk fölé. Mit szól hozzá? Persze azt is lehetne, hogy: "Nemere, az írógép". 
NEMERE: Beköszönésnek elég goromba; mint amikor a ringben egymás felé indul a két bokszoló, és az egyik kézfogás helyett orron törli a másikat. Aki persze a szorítóba megy, legyen mindenre elkészülve. Ha kötélnek álltam, ne siránkozzam már az első legyintésnél, ami nem is fáj, hiszen kesztyűs kezet ígértünk egymásnak, mélyütés nélkül. És hogy félárnyék? Elfogadom. De... szerintem nemcsak az írhat valamiről, akinek Dr-jei vannak a neve előtt. Az amatőr, a kívülálló is írjon a tényekről - kellő körültekintéssel persze. A tudósok viszont féltékenyek. Bizonyos témákat legszívesebben páncélszekrénybe zárnának. 
A "hivatalos" tudomány csak egy megfelelő - megfelelően sötét - rendszerben tudott eredményesen gáncsolni. 1986-ig mindenkinek "Kuss" volt a neve, aki a bástyákon kívülről akart bemerészkedni. 
PLAYBOY: Dänikenhez hasonlítják. Nem zavarja? 
NEMERE: De igen. Dänikenről mindenkinek egyetlen elmélet, egy fixa idea kattan be. Jóllehet engem csak a felszínes ítélkezők vesznek egy kalap alá vele, mert egyvalami közös bennünk: kívülállóként "beleugattunk" olyan dolgokba, amik a mindenkori elefántcsonttorony lakóinak voltak fenntartva. A tudományos körök rossz szemmel néznek, pedig soha nem akartam a tudományos író szerepében tetszelegni. Csak kérdezni akartam és megfogalmazni a kételyeket. A határterületek érdekelnek két jól megvilágított zóna között. Az a rész, ahol szürkeség honol. Így már vállalom a félárnyékot. 
PLAYBOY: Nemere, a magányos farkas - írta egyszer egy igen eredeti riporter. Tény, hogy jóformán senkivel sem barátkozik. 
NEMERE: Ez így nem igaz. A barátság fontos és nagyon időigényes valami. Kevés barátom van, azok sohasem zavarnak. Viszont az érdeklődők, a kotnyeles látogatók ki tudnának kergetni a világból. Rabolják a drága időmet, fárasztanak a szómenésükkel, a tartalmatlan fecsegéssel. A gondolattalanság öl - másokat! Biz' isten néha már a csöngetésre duplacsövű puskával mennék a kapuhoz. 
Különösen, amikor határidős munka szorongat. Meg se kérdezném, ki az. Persze ez csak hőzöngés. Saját használatra. Az viszont vitathatatlan, hogy rengeteg üresjáratot megtakarítok magamnak azzal, hogy vidéken lakom. Budapesten lehetetlen lenne elzárkózni. 
PLAYBOY: Kötődik valahová - igazán? 
NEMERE: Pécsett láttam meg a napvilágot, de nem kötődöm, legalábbis csupán emiatt nem vonzódom a városhoz. Csecsemőként elcibáltak onnét. Apám körzeti orvos volt, előbb Somogyba, majd Veszprémbe költöztünk, Ezért úgy tartom, hogy a gyökereim a Balaton-vidéken vannak. Otthon, igazán otthon viszont Esztergomban érzem magam, ahol pedig gyakorta szememre vetik, hogy nem veszek részt a város életében, jóllehet már tizennyolc éve itt élek. Szándékosan nem szőttem szálakat. Még az hiányozna! Képzelje, még polgármesternek is jelölni akartak. Azt hitték, jó kapcsolataim vannak Pesten, csak azért, mert hetente feljárok. 
PLAYBOY: Nagy teher a szerda, a "hivatalos" pesti nap? 
NEMERE: Az bizony. Utálok hivatalos ügyeket intézni. Bár mióta ismertebb ember vagyok a tévé jóvoltából, könnyebb elintézni az ügyecskéimet. Képzelje, még bevásárolni is járok! Nem élek búra alatt. De ha nem kell menni sehová, az aztán az igazi öröm. 
PLAYBOY: Az Írószövetség sem kivétel? 
NEMERE: Na nem. Sohasem voltam tag sehol, semmiféle szervezetben, ezután se leszek. Tény, hogy az Írószövetségben szerettem volna... Azonban ma már tudom, hogy nagy hiba volt részemről ez a kapaszkodás. A második könyvem után azt hittem, hogy nekem jár a tagság! Nyolc éven át próbálkoztam 1977-től. Először nem is válaszoltak, majd a huszonötödik könyvem után nem tartottak méltónak. Ez a szakma olyan, hogy csak önmaga csinálhatja az ember. Minek akkor a szövetség? Normális országokban nincs is. Persze ahol van, az még lehet épeszű ország, csak éppen ott a szövetség csupán érdekvédelmi csoportosulás, mint a szakszervezet. 
PLAYBOY: Rengeteget ír. Gyanúsan sokat... 
NEMERE: Ezt sokszor a szememre vetik. Nem tehetek róla, nekem ez az életformám. Naponta rendszeresen dolgozom, általában tíz flekk kerül ki a kezem alól. Arról persze többnyire elfeledkeznek a kívülállók, hogy minden oldalért külön meg kell szenvedni: készülni kell rá, anyagot gyűjteni, hozzáolvasni és ráhangolódni. Aki csak egy könyvet ír, annak is lehet hullámzó a teljesítménye. De megnyugtatom, nem két gépen írok egyszerre. Napi tizennégy órát dolgozom. 
Viszont éppen most egyeztem meg egy kiadóval, hogy csakis nekik írok, mégpedig évente négy könyvet - minden negyedévben egyet. Ezen kívül csak egyetlen plusz kötetet írok. Ez lesz az én jutalomjátékom, azaz a munkán túli szórakozás. Ilyen eddig is volt, csak az arány változik most. A kommersz, a legtöbbet kritizált műveimbe is igyekeztem belevinni valamit: ezzel nemcsak az olvasóknak, hanem önmagamnak is tartoztam. 
Persze ez mind pénzkereseti lehetőség volt. Az orvos sem mindig csak operál. Néha székrekedést is gyógyít. Ugyanakkor nem hiszem, hogy a túlzott önérzet szólna belőlem, amikor kijelentem: írtam azért irodalmi igényű köteteket is. Tíz könyvem jogán igazán írónak tekintem magam. Például A hegy; Amíg köztünk voltál - az eutanáziáról; Gránitmezőn; Az anyák éjjel sírnak; A Vízlépcső, amit sokkal korábban a botrány előtt írtam. 
PLAYBOY: Néha lenyűgöző megsejtései vannak... 
NEMERE: Sajnos. A Khomeini-sztori, A Sátán csapdája ilyen volt. És tartok tőle, hogy a Vízháború is ilyen lesz. Egyszer csak elfogy a Földön az ivóvízkészlet és a "lentiek" összecsapnak a "fentiekkel". Egy régi újságcikk adta az ötletet. Most megírom. 
PLAYBOY: Nem szokott lopni? Témára gondoltam... 
NEMERE: Veszélyes dolog lenne. Egyetlenegyszer fordult elő, hogy magam se tudtam egy gegről, olvastam-e vagy a sajátom. Kidolgoztam szépen: szerencsére pont annál a kiadónál jelentkeztem vele, ahol egy általam évekkel azelőtt recenzált középszerű könyvnek volt ez a témája! Megúsztam a bukfencet. Egyébként a mesekitaláló képességemre nem panaszkodhatom. Van elég saját ötletem. Túl sok is, azt hiszem. 
PLAYBOY: Önt, pontosabban az írásait sokan azért kedvelik, mert mindenhova kérdőjeleket tesz. Axiómaként elfogadott dolgokban is mer hitetlenkedni és ezzel gondolkodásra, kételkedésre biztat másokat is. Így aztán Ön körül mindig botrányok kavarognak, gyakorta rálép valakinek a tyúkszemére is. Mennyire szándékosan? 
NEMERE: Nem keresem a botrányokat, de néha kimondottan jót tesznek. Félreértés ne essék, nem nekem, hanem az ügynek. A mentősofőrök benzintakarékossági manővere például ilyen volt. Olykor persze reklámfogásnak se utolsó egy nagy égzengés és földindulás. Nyugaton ezt tervezik is és profi módon csinálják! Elvégre annyi már az esemény a világban, a sok szenzáció közt csendben elvesznél. Ilyen, már tudatosan szervezett "balhé" volt például a Gagarin-könyv. Nagy titokban készülődtünk. Az újságírókat is "beetettük". A meghívóról idézek: "A szerző személyét biztonsági okokból titokban tartjuk." Óriási hajcihő lett belőle! Lavinát indítottam el. Féltem is aztán, hogy maga alá temet. Nem tréfálok: napokig egy autóban éltem, annyira féltem. 
PLAYBOY: Szeret vezetni? 
NEMERE: Igen, nagyon. Állítólag egy fehér Mercedesszel járok. Az igazság az, hogy nincs is autóm! Pedig imádom a sebességet. Egyelőre csak bérelek gépkocsit, de hamarosan veszek is egyet. Természetesen fehéret... 
PLAYBOY: A rengeteg könyve kapcsán sokan feltételezik, hogy ön dúsgazdag: a szebbik nem képviselői közül pedig sokan vonzódnak a jól szituált, középkorú urakhoz. Tapasztalja? 
NEMERE: Küldenek jeleket, hogy nem lenne ellenükre, ha... De ez nem gyakori. Nem vagyok álomlovag. Pontosan tudom, hogy egy ágybabújási ajánlattal nem hozzám, hanem a pénztárcámhoz akarnak közelférkőzni. Ezer szerencse, hogy már kihúzott sorsjegy vagyok. Ma már sohasem lehetnék biztos, ha párt keresnék, hogy engem szeret valaki és nem az egzisztenciámat. Nagy csapda ez! 
PLAYBOY: És ön, az élénk fantáziájú író, hajlamos a hazugságra? 
NEMERE: A könyvek egy része szép hazugság. Nőügyeimben persze voltak svihákságaim... Sokat bíztam a véletlenre is. Nagy adag határozatlansággal vert meg a Teremtő, meg aztán a kalandot is szerettem. Az ellen viszont tiltakozom, hogy bármi is írói tapasztalatszerzés céljából történt volna, csupán a későbbi megírás érdekében. A nők nagy szerepet játszottak az életemben - jót is, rosszat is. Volt egy elrontott házasságom, abból származik a most huszonnégy éves lányom, aki Lengyelországban él. 
PLAYBOY: "Kihúzott sorsjegynek"-nek nevezte magát, tehát nem egyedül él ebben a házban. 
NEMERE: Nős vagyok. És macskánk is van. Szeretem a macskát. Felséges állat, mondhatnám: királyi. Megvesztegethetetlen és titokzatos. Saját útjai vannak. A kutyában a hűséget szeretem, de azt nem, hogy alig van benne lázadás. Régi vágyam egyébként, hogy legyen egy szamaram. 
PLAYBOY: Címerállatnak se rossz... 
NEMERE: Meg fog lepődni: vállalnám is. Számomra a szamárból biblikus nyugalom árad, ugyanakkor roppant kiszámíthatatlan. Tisztelem a bölcsességét is. Jó dolga lenne nálam, csakúgy mint egy lónak, amelyre senkit sem engednék ráülni. Nyereg és zabla nélkül éljen, élvezze a lóságát! Úgy, de úgy szeretnék szabadságot adni az állatoknak, legalább egynek, ha már az embereknek nem adhatok. Egyszer búcsúba hívtak, ahol madarakat is árultak. Akartam venni egyet és azonnal kiengedni a kalitkából, de valahogy csak szándék maradt. Azóta gondolkoztam a dolgon: vajon tudna-e szabadon élni? És válaszolok is: szebb lenne inkább macskaszarrá válni már másnap, mint életfogytig raboskodni! - mondom én, mert még sohasem voltam madár. 
PLAYBOY: Mi mindennel foglalkozott, mielőtt 1980-ban főfoglalkozású író lett? 
NEMERE: Erdészeti munkásként kezdtem az iskola után. Voltam gépgyári segédmunkás, könyvesbolti eladó, földmérő és boncsegéd, majd pár hónapig katona. Éltem Lengyelországban, ahol könyvtárakban dolgoztam, később egyetemre jártam, tolmácskodtam; elváltam, újra-nősültem, TIT-előadásokat tartottam - ebből éltem egy darabig, aztán hazaszöktem. Idehaza biztosítási ügynökként kerestem a kenyerem, négy évig mentőztem, három évig könyvtáros és sajtótitkár voltam, majd leültem az íróasztalhoz, ahonnan alig állok föl azóta. 
PLAYBOY: Mégis mikor? Mivel lazít? 
NEMERE: A kerti munka van, meg a zene. Harmincvalahány éves koromig a "szecskát" hallgattam, ami a rádióból árad. Negyven táján döntetlenre állt nálam a két műfaj - a komoly és a "komolytalan" zene. Ma már szívesen elmegyek operába is, két-három éve csakis veretes zenét hallgatok. Bár vessenek meg érte, de a huszadik században nekem már nem komponáltak muzsikát: Beethoven, Bach, Mozart, Vivaldi - nem is sorolom tovább, ők a vendégeim, amikor írok. Beethoven barna zenét csinál. Nekem legalábbis úgy tűnik. Lehet, hogy színvak hallásom van? 
PLAYBOY: A festészettel is próbálkozott? 
NEMERE: Néha úgy érzem, tudnék festeni, de még sohasem próbáltam. Nem is fogom megkísérelni, mert nem akarok csalódni. Éjszakánként azonban nagyon sokszor, indokolatlanul sokszor arra ébredek, hogy gyönyörű képet alkottam álmomban! Próbálom is megfejteni, Freud Zsiga bácsihoz fordulva segítségért, hogy a tudatalattimban, az elfojtott vágyaimban szerepelt-e valaha is a festészet. De nem. Így aztán marad a magam magyarázata: szóval többé-kevésbé ki tudom magam fejezni, de színekkel és vonalakkal, tehát egy másik művészeti ág kellékeivel is jó lenne boldogulni. Amiket pedig itt láthat a lakásban, nem márkás képek, nem ismert festők képei. Egyszerűen megtetszettek, és nem érdekelt, hogy miként jegyzik az alkotóikat. Mégis ezek az igazi értékeim. Örömet jelentenek, ha a szemembe ötlenek. Másik büszkeségem: a könyvek. És nem csak a sajátjaim! 
PLAYBOY: Hisz valamiben? 
NEMERE: Ha pesszimista lennék, nem milliárdokra tervezném az emberiséget a könyveimben, magamat meg százhúsz évre. Hogy néha csúnya dolgokat mutatok be az írásaimban? Ez csak annyit jelent, hogy "Ember, vigyázz !" 

Nemere István 

Forrás: (Playboy 1991. március)